Bojkott a Raiffeisen ellen

Bodacz Péter
2009. 12. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bojkottot hirdet mától a Raiffeisen Bank ellen a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ). A szervezet még a múlt héten nyilvánította a „közellenség bankjának” a pénzintézetet. A történet előzménye, hogy a VÉSZ júliusban ultimátumban szólította fel a hitelintézeteket arra, hogy vezessenek be árverezési és kilakoltatási moratóriumot, egyúttal a szervezet megsemmisítéssel fenyegette meg azokat a pénzintézeteket, amelyek ennek nem tesznek eleget. A nyár közepén született tízes listán a Raiffeisen is helyet kapott, az elmúlt közel fél évben azonban – állítja a VÉSZ – a bank körül nem változott a helyzet. Mint azt Éliás Ádám, a szövetség elnöke lapunknak kifejtette, a Raiffeisen az „embertelen, minden morális értéket megcsúfoló” magatartása miatt rászolgált a megsemmisítésre. – Szó sincs arról, hogy csákányokkal mennénk neki a pénzintézet ingatlanjainak, vagy bárki ellen tettlegességet alkalmaznánk, ez a VÉSZ elveivel összeegyeztethetetlen. Bojkottot hirdetünk, és kampányba kezdünk annak érdekében, hogy a lakosság és a vállalatok vegyék ki a pénzüket a bankból. Világossá kell tenni, hogy bárki, aki akár jóhiszeműen is a Raiffeisennél tartja megtakarításait, az a bankot segíti abban, hogy teljesen és erkölcstelenül kisemmizze a bajba került lakáshiteleseket – fogalmazott Éliás, aki szerint csak idő kérdése, hogy akciójuk mikor hozza meg a gyümölcsét. A VÉSZ elnöke a kampány részleteiről nem kívánt nyilatkozni, annyit azonban elárult: intenzív és lényegre törő lesz, az idő múlásával pedig fokozni kívánják azt.
Lapunk megkereste a Raiffeisent is, amely az ellenkampány hírére nem kívánt reagálni, csupán a VÉSZ észrevételeire tett korábbi álláspontját erősítette meg. Mint azt a bank közölte, kiemelten fontosnak tartják, hogy ügyfeleiknek a leginkább megfelelő megoldásokat kínálják, ha hitelük törlesztése átmenetileg nehézséget okoz. Ennek köszönhetően a pénzintézet már több ezer ügyfelének nyújtott segítséget. – A bank gazdasági súlyából fakadó felelősségének tudatában mindent megtesz azon ügyfelei helyzetének könnyítéséért, akik önhibájukon kívül, a gazdasági válság miatt bajba kerültek. Ezen folyamat során a jogszabályok maradéktalan betartása mellett járunk el, valamint a banki magatartási kódex első aláíróinak egyikeként felkészülten várjuk a dokumentum hamarosan esedékes hatályba lépését – közölte lapunkkal a Raiffeisen sajtótitkársága.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.