Brown aláaknázta a brit gazdaságot?

Jotischky László
2009. 12. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dolgozhatnak a magyarok. Nem vonatkozik a Magyarországról Nagy-Britanniába érkező munkavállalókra Gordon Brown baloldali kormányfő minapi bejelentése, amely szerint a kormányzat már az idén év végétől, illetve 2010 januárjától gyakorlatilag létszámstopot rendel el a külföldi munkavállalóknak olyan munkakörökben, mint például orvos, kórházi ápoló, konyhafőnök vagy szakács – közölte lapunk megkeresésére a budapesti brit nagykövetség. Gordon Brown a bevándorlás kérdéséről, a várható kormányzati lépésekről szólva ugyanis bejelentette, a szigorítások csak az Európai Unión kívüli országokra vonatkoznak. Ennek értelmében a magyar munkavállalók az eddig megszokott rendszerben vállalhatnak munkát a szigetországban. A kiérkezőknek regisztrálniuk kell magukat a helyi munkaközvetítőnél, ám egy év állandó munkaviszonyt követően mindenféle regisztráció nélkül is megtehetik már mindezt. A kiérkezők munkabérét pedig – az esélyegyenlőség és a britek olcsó munkaerőre való cserélésének elkerülése végett – 12 hét – gyakran próbaidő – után a helyi viszonyokhoz igazítják. (B. R.)


A most közzétett brit előzetes költségvetés magán viseli a választásra készülő népszerűtlen kormányok minden jegyét. Az Egyesült Királyság nem az egyetlen, ahol néhány hónapon belül általános választást kell tartani, és ahol az ellenzék panasza az, hogy a vereségtől tartó kormány, mint valami védekezésbe szorult, viszszavonuló hadsereg, távozás előtt aláaknázza a terepet.
A brit kormány idén 178 milliárd font adóssággal küzd, ami a 2010–11-es pénzügyi évben alapjában változatlan, vagyis a kormány számításai szerint 176 milliárd font marad.
Alistair Darling pénzügyminiszter előzetes költségvetése érthetően nem sok jóval kecsegtet. Legfontosabb jellemzője azonban az, hogy a drákói adóemelések, juttatáscsökkentések, a közületi szektorban bevezetendő (kiszámíthatóan hosszú és kellemetlen sztrájkokhoz vezető) jövedelem-csökkentések mind csak késő tavasszal kezdenek mutatkozni, az egy áfát kivéve, amelyet a nyári és őszi pánik idején ideiglenesen 17,5 százalékról 15-re szállították le, és amely januárban újból 17,5 százalék lesz.
A londoni Times számítása szerint a tb-hozzájárulások emelkedésével kikerekített adóemelések már az évi 20–25 000 font keresetű adófizetőket is sújtani fogják, ami például a főváros metrószerelvény-vezetőit is érinti, vagyis semmi esetre sem a legmagasabb fizetési kategóriákba tartozó adófizetőket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.