Nem okoz túl nagy megdöbbenést az országban a negyvenhat, rossz útra tért papról szóló anyag. Elszórtan már húsz éve is lehetett hallani egyházi személyek elleni eljárásokról, a sorozatos botrányok miatt öt éve még egy püspöknek is meg kellett válnia hivatalától. Az első, mélyrétegeket érintő részletes jelentés azonban csak nemrég készült el. Idén két, döbbenetes tényeket feltáró kötet is megjelent. Májusban a katolikus fenntartású nevelőintézetek, ipari iskolák és árvaotthonok bevett fenyítési szokásairól, a törvénytelen gyermekmunkáról, a friss jelentés pedig azokról a dublini egyházmegyében szolgált papokról szól, akiket kiskorúak megrontásával és érzelmi zsarolással gyanúsítanak.
Az intézményi visszaéléseket a harmincas, a papi kihágásokat a hetvenes évektől kezdve göngyölítik fel a jelentések. Az egyház minden szintjén évtizedekig a hallgatólagos „ne kérdezz, ne mondd tovább” szabály volt az irányadó. Az erőszak, a kényszerítés és zsarolás kimódolt formái a nevelés mindennapjaiba épültek, a módszereket egymástól sajátították el az egyházi és laikus nevelők. A rendőrség és a helyi igazságszolgáltatás rendszerint a klérus mellé állt, ily módon a világi szervek is részt vállaltak az ügyek eltussolásában. A beszámolók és a kilencvenes évektől megjelent életrajzi kötetek, dokumentumfilmek súlyos, mindeddig szőnyeg alá söpört bűnökre vetnek fényt. A hivatalos, ötszáz oldalra rúgó mostani összegzésben az igaz keresztényi élettől végletesen elrugaszkodott, titkos internátusi mindennapok elevenednek meg. Az árvákat, illetve mélyszegénységben élő gyerekeket begyűjtő tanító rendek nem- ritkán ingyenmunkára kényszerítették a bent lakókat, akiknek nedves, fűtetlen termekben kellett lakniuk. Az áldozatok a fizikai büntetésnek, érzelmi visszaélésnek és szexuális zaklatásnak számos formájáról számolnak be. Ám az egykori erőszaktevőket és pedofil papokat az idő előrehaladtával egyre nehezebb felelősségre vonni. A feltárást egy 2004-ben az állam és az egyház közötti kegyes kiegyezés is befolyásolta, amelyben a felek maximálták az áldozatoknak kifizethető kompenzációt. Diarmuid Martin, a dublini egyházmegye püspöke, bocsánatot kérve a múlt bűneiért, a legmélyebb együttérzéséről biztosította az egykori szenvedő alanyokat, az igazságügy-miniszter pedig kijelentésével – papi gallér mögé nem bújhat senki – irányt mutatott az igazságszolgáltatásnak. A Vatikán még nem, és vélhetően ezután sem fog állást foglalni az ügyben.
A feltárt visszaéléseken és erőszakos oktatási módszereken keresztül az írek most saját személyes múltjukkal is szembesülnek, hiszen az iskolák nagy része a katolikus egyház vagy különféle rendek kezelésében állt. Az aberrációig fajuló nevelői kihágásokért és kegyetlenkedésekért részben felelős, az egész országban jelen lévő, oktatást végző Keresztény Testvérek rendje 200 millió eurós fájdalomdíjat ajánlott fel. Ebben a kompenzációs csomagban nagy értékű ingatlanok, sportpályák is vannak, amelyeket független alapítványokon keresztül az állam venne kezelésbe. Ami azonban a mostani jelentésben rögtön feltűnik, hogy szó sincs benne az állami szervek, így az oktatási minisztérium, az igazságszolgáltatás vagy a rendőrség évtizedes felelősségéről, illetve a gyermekjogok maradéktalan biztosítására sem találhatók ajánlások. Így egyelőre minden vádpontért a katolikus vezetőknek kell kiállniuk. Az egyház eddig nem állt elő komolyabb háttérmagyarázattal, csupán az első, jogosan elvárt bocsánatkérő gesztuson van túl, ami a társadalmi szerepét rohamosan vesztő szervezet szerepzavarára is rámutat. Ugyanis nem szabad elfelejteni, hogy a szigetországban a vallás és annak intézményei központi szerepet játszottak az élet minden színterén. Legalábbis a vízválasztónak tartott nyolcvanas évekig, amikor Írországban soha nem látott gazdasági fejlődés ment végbe, zárójelbe téve az addig megkérdőjelezhetetlennek hitt katolikus normákat.
origo.hu
Így alázzák meg segítőiket a Tisza központjában – mutatjuk a botrányos szavakat
