„Előbb a hazugságot kell felszámolni”

Munkatársunktól
2009. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A korrupció megrontja és elcsúfítja a demokrácia arcát – hangoztatta tegnap Bajnai Gordon a Transparency International Magyarország korrupcióellenes világnapi rendezvényén. A kormányfő szerint addig nem léphetünk előbbre a fejlettségi rangsorokban, amíg nem sikerül azt jelentősen visszaszorítani. Mint mondta, a korrupció nemzetgazdasági méretű károkat okoz, s ha ehhez hozzászokik a társadalom, az gondot okoz az alapműködésében. Valahányszor lehetősége volt neki és az általa vezetett kormánynak, felléptek a korrupció ellen – közölte.
Orbán Viktor Fidesz-elnök szerint ugyanakkor a korrupció felszámolására nincs esély addig, ameddig Magyarországot a szocialisták vezetik. – Egészen addig, amíg a hazugságokat nem számoljuk fel, a korrupció ellen sem tudunk fellépni – emelte ki. – A korrupciót fel kell számolni, a felelősöket el kell számoltatni – mondta. – A következő kormánynak tehát teljesítenie kell azt a népakaratot, hogy egy új fejezet kezdődjön Magyarországon. A szocialisták minden költségvetési évben, különösen a választások előtti költségvetési évben szemérmetlenül hazudnak, fiktív költségvetéseket készítenek, és becsapják az embereket. A legszomorúbb az, hogy időnként partnert is találnak ehhez Nyugat-Európában. Most is vannak olyan nemzetközi szervezetek, amelyek saját érdekükből kiindulva szívesen közreműködnek a mai magyar kormány hazugságainak fenntartásában – jelezte Orbán.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.