időjárás 15°C Jusztina 2022. szeptember 26.
logo

Előretör a biogáz és a biomassza

Dékány Lóránt
2009.12.30. 23:00

Csaknem húsz új biogáz- és biomassza-erőmű létesítésére adott engedélyt hazai vállalkozásoknak a Magyar Energia Hivatal december elejéig, miközben a beruházók szélerőmű-építés iránt tanúsított érdeklődése jelentősen csökkent – állítják az Elmib-csoport szakértői. A magyar energiaipari cég várakozásai szerint ez a tendencia tovább erősödhet 2010-ben, köszönhetően annak is, hogy Magyarország adottságai elsősorban biogáz- és biomassza-erőművek építéséhez ideálisak.
A cégcsoportnál úgy látják, 2010 áttörést hozhat a hazai megújulóenergia-termelésben, amire utal az is, hogy a válság ellenére jelentősen nőtt a zölderőműprojektek száma Magyarországon. A zölderőmű-építési tervek száma annak ellenére nőtt számottevően, hogy a gazdasági válság jelentősen rontotta a zöldenergia árelőnyét is. Az Elmib szakértői ugyanakkor a konjunktúra feléledésével párhuzamosan a nyersanyag – így az olaj és a gáz – árának 2010-ben történő növekedésére számítanak.
Az Elmib felmérése alapján az elmúlt évek során engedélyezett szélerőművek száma többszöröse volt a biomassza- és biogázerőművekének, ám az idén fordult a kocka. 2009-ben először jelentek meg olyan vállalkozások, amelyek zölderőművek építésével oldották meg saját energiaellátásukat. A beruházók között olyan mezőgazdasági üzemek is akadnak, amelyek hulladékuk feldolgozása során állíthatnak majd elő energiát, miközben a folyamat eredményeként keletkező végtermék felhasználható lesz a termőtalaj javítására is.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.