Engednének a díjból

Egy nappal azután, hogy Balsai István (Fidesz) bejelentette, büntetőfeljelentést tesz az MTV székházberuházásával kapcsolatban, az ingatlant tulajdonló és üzemeltető Millenniumi Média Kft. már sietett közölni: készek tárgyalni a tévével a gyártóbázis bérleti díjának csökkentéséről.

Bodacz Balázs
2009. 12. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balsai István szerint hűtlen vagy hanyag kezelés történt az MTV székházberuházása kapcsán, ezért büntetőfeljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen. A politikus felidézte: a Magyar Televízió székházának megépítéséről még az Orbán-kabinet hozott határozatot 2000-ben; ennek lényege az volt, hogy az állam tulajdonában lévő Millenniumi Média Kft. (MM) fogja elvégezni a beruházást. Az előkészületek elkezdődtek, de a 2002-es kormányváltás után a Medgyessy-éra beköszöntével a folyamat megrekedt. Nem is történt semmi érdemleges egészen 2004 nyaráig – idézte fel Balsai. Akkor ugyanis úgy döntött az MSZP–SZDSZ-kormány, hogy a Millenniumi Média Kft.-t, a hozzá tartozó többmilliárdos vagyonnal együtt eladja az állam. A vevő nem más lett, mint a Bajnai Gordon jelenlegi kormányfő személyén keresztül is ismertté vált Wallis-csoport egyik tagja. E cég „vállalta”, hogy az MM-mel együtt megkapott telkeken felépíti a székházat. Így is történt: az építkezés 2006-ban kezdődött, a tévé pedig az idén kezdhette meg az átköltözést a fél évszázadon át használt Szabadság téri épületből. Balsai leginkább a bérleti konstrukciót kifogásolja. Eszerint ugyanis az MTV legalább 22 évig bérelni kényszerül a székházat, ez nagyjából évi 3-4 milliárd forintjába kerül, függően az euró árfolyamától. A futamidő ezen szakaszában tehát legalább 60-80 milliárdot fizet a gyártóbázisért. Ezek után mód nyílik az ingatlan megvásárlására, de ha nem lesz pénze a tévének, akkor további 18 évig bérelni kényszerül. Balsai szerint a döntésben részt vevők köre jól beazonosítható: köztük vannak az MSZP– SZDSZ-kormány tagjai, a döntésre rábólintó tévékuratóriumi tagok, valamint a székházszerződést aláíró tévéelnök is.
A Millenniumi Média Kft. kommunikációs ügynöksége tegnap közölte: hajlandó újratárgyalni a székházbérleti megállapodást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.