Farkas Péter jogerősen bűnös

Hét év fegyházbüntetéssel sújtotta tegnap a bíróság Farkas Péter olimpiai bajnokot tegnapi jogerős ítéletével. A sportoló továbbra is külföldön bujkál, bűncselekményének elévülési ideje tíz év.

Csibra Tibor
2009. 12. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Súlyosabb büntetést szabott ki a korábbi végzésnél a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság tegnap Farkas Péterre. A testület Barcelona birkózó olimpiai bajnokát bűnösnek találta kábítószerrel visszaélésben, s a korábbi öt helyett hét év fegyházbüntetéssel sújtotta. Két társa – testvére, Farkas Károly és Németh Pál – első fokon kiszabott büntetését helybenhagyta a bíróság, ők hét, illetve hat évet kaptak. A végzés jogerős.
Házi Lajos tanácsvezető bíró az ítélet indokolásakor elsőként magyarázatot adott az első, és a megismételt elsőfokú döntés közötti kirívó különbségre. Emlékezetes, az előbbi eljárásban a vádlottakat bűncselekmény hiányában felmentették a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB), majd ugyanott kapták meg az említett szabadságvesztés büntetésüket. A bíró úgy fogalmazott, hogy a nyomozó hatóság munkája nem nevezhető briliánsnak. Házi Lajos kiemelte, hogy a rendőrségi vizsgálatot félbehagyták, így nem derült ki, mi lett annak a nagy mennyiségű kábítószernek a sorsa, amelyet a vádlottak lebukásuk előtt évekig értékesíthettek. Az elnök elmondta: utóbbi bűncselekmény nem szerepelt a vádpontok között, de egy tisztességes nyomozás után akár életfogytig tartó büntetéseket is kiszabhattak volna a perben. A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az első eljárás a hiányos rendőrségi vizsgálatra támaszkodott, a megismételt büntetőperben azonban a PKKB pótolta a bizonyítékokat.
A szakértői jelentések – amelyeket az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) adott a vádlottakról – kizárják, hogy a terheltek drogfüggők lettek volna, ahogy azt védekezésükben előadták. Ellentmond a saját célra termesztésnek az is, hogy az elfogásukkor lefoglalt marihuána meghaladta a jelentős mennyiség háromszázszorosát, és Farkasék három esztendőn át, évi háromszor–négyszer szüreteltek.
Az ítélet kiszabásáról a bíró elmondta, hogy Farkas Péter ugyan bizonyíthatóan nem vett részt a termesztésben, de legalább 10 millió forintot fektetett be abba, s ez hasonlóan veszélyes a társadalomra. A tanács tehát nem bűnsegédként, hanem tettesként állapította meg a sportoló szerepét, ezért súlyosbította büntetését. Házi Lajos kiemelte, hogy Farkas Péternek a tegnapi már az ötödik jogerős elmarasztaló ítélete volt, s a drogügybe is felfüggesztett büntetése alatt keveredett bele. Utóbbi bűncselekménye miatt további egy évet kellene leülnie, így összesen nyolcévnyi büntetés várja Magyarországon. A bíróság nem találta enyhítő körülménynek, hogy Farkas Péter olimpiai bajnok.
Ügyvédje, Bárándy Péter lapunk kérdésére, hogy a vádlott miképp fog értesülni ítéletéről, röviden csak annyit mondott: „majd csak felhív valakit”.
Farkas Pétert és társait 2004-ben fogták el, mert egy családi házban ipari méretekben marihuánát termesztettek. Az ötlet vélhetőleg testvérétől származott, de a végzés szerint a bajnok részt vett abban. Az említett, megismételt elsőfokú eljárás ítélethirdetéséről előbb testvére, majd a sportoló is megszökött. Farkas Károlyt néhány nap múlva őrizetbe vették, bátyja vélhetőleg Thaiföldön vagy Dél-Afrikában bujkál. A sportoló terhére megállapított bűncselekmény elévülési ideje tíz év.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.