Korábbi nyilatkozatában az MDF azt állította, hogy a tavaly őszi lehallgatási ügy kapcsán Giró-Szász András politikai elemző – Almássy Kornél MDF-es volt elnökaspiráns tanácsadója – „könyörgött” Dávid Ibolyának és Somogyi Zoltánnak, hogy ne hozzanak nyilvánosságra több hangfelvételt, mert az az ő karrierjét és egzisztenciáját veszélyeztetné. A sajtóanyag egy másik állítása szerint Giró-Szász azt is bevallotta, hogy Tombor Andráson keresztül négy üzletember állt az események mögött, akik egy Orbán Viktortól független, de a Fidesszel együttműködni kész MDF létrehozásával kívánták biztosítani üzleteik „politikai hátországát”.
Giró-Szász András a fenti állításokat – a tegnap, ügyvédje által küldött közlemény szerint – tételesen cáfolni tudja. Az anyag arra is kitér, hogy Dávid Ibolya és Somogyi Zoltán az ő közvetítésével közölte feltételeit Almássy Kornéllal és támogatóival. Ezek között szerepelt, hogy Almássy távozik a pártból, és az országos választmányt Dávid Ibolya támogatására szólítja fel a pártelnökválasztáson; Almássy választmányban lévő bizalmasai távoznak a testületből, így biztosítva a dávidisták többségét; illetve a két héttel ezek után megtartott elnökválasztáson Almássy emberei, nagyjából 40 fő, leköszönnek küldötti pozíciójukból, szintén azzal a céllal, hogy Dávid Ibolya emberei többségbe kerülhessenek.
A Heti Válasznak nyilatkozva Somogyi Zoltán egyébként azt közölte, hogy „azon a beszélgetésen, amely csak azért jött létre, mert Giró-Szász András kérte, egy szóval sem hangzott el, hogy lennének további hangfelvételek. Nem voltak.” Ezzel szemben a Központi Nyomozó Főügyészség határozatában az áll, hogy „Az MDF elnöke […] további hangfelvételek nyilvánosságra hozatalát is kilátásba helyezte arra az esetre, ha nem teljesülnek a feltételei. Almássy a fenyegetés hatására végül visszalépett.”
Emlékezetes: Dávid Ibolya tavaly szeptemberben robbantotta ki az úgynevezett lehallgatási botrányt azzal, hogy bemutatott egy hangfelvételt – illetve annak leiratát –, amely szerint az UD Zrt., Almássy Kornéllal a háttérben, arra kapott megbízást, hogy „gyűjtsenek terhelőket” a pártelnöki székért újra induló Dávid Ibolyára.
A felvételről azóta kiderült, hogy manipulálták, valamint az is, hogy a Nemzetbiztonsági Hivataltól (NBH) származik. Az MDF tanácsadói teendőit a Political Capital, illetve annak vezetője, Somogyi Zoltán látta el. A cég egyébként ugyanezen időszakban munkakapcsolatban állt az NBH-val is.

Megölte volna Orbán Viktort egy férfi