Bűntettek futószalagon. Jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntette miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz a Budapesti Nyomozó Ügyészség Terézvárosban – közölte lapunkkal Falvai Zsolt vezető ügyész. Ezzel összefüggésben tartottak házkutatást a napokban az önkormányzati Terézvárosi Foglalkoztatást Elősegítő Nonprofit Kft.-nél, a munkaügyi központ VI. kerületi kirendeltségén és egy gazdasági társaságnál. A kerületben csaknem egy éve Verók István MSZP-s polgármester mellett több képviselőt rabosítottak a helyi ingatlanügyek miatt, az egyik szocialista alpolgármester és a jegyző pedig a kerékbilincselési vesztegetési ügyben is gyanúsított. A szomszédos Zuglóban ma dönt másodszor a balliberális többség a Bosnyák téri pláza ügyében. Az ottani jegyző álláspontja szerint ha a testület mégis módosítja a befektetői szerződést, az hűtlen kezelés bűntettének gyanúját alapozhatja meg.
Hétszer hallgattuk ki Hunvald Györgyöt az erzsébetvárosi ingatlanpanamaként elhíresült büntetőeljárásban idén február 10-i őrizetbe vétele óta, azonban a polgármester négy esetben még a vallomást is megtagadta, három alkalommal pedig „monológot” adott elő, kérdéseinkre egyszerűen nem válaszolt – közölte Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a jövő február 23-ig jogerősen rács mögött lévő MSZP-s politikus azon állításaira, amelyek szerint a nyomozókat, akik tíz hónap alatt mindössze egyszer hallgatták meg őt az eredeti bűnügy miatt, „megvezették”. Mint mondta, tiszteletben tartják a nyomozási bíró döntését, hogy egyedi elbírálással nyilatkozhat az általa megjelölt médiumoknak, azonban felhívta a figyelmet arra: a bíróság első-, majd másodfokon is rendre jóváhagyta az előzetes letartóztatás folyamatos hosszabbítását, mert ma is fennáll többek között a szökés, a bűnismétlés, a tanúk befolyásolásának veszélye. – Nemcsak az „alapügyben”, a bűnsegédként elkövetett csalás gyanújánál, hanem minden más terhére rótt esetben – hivatali visszaélés, hivatalos személy által elkövetett vesztegetés, hűtlen kezelés és okirat-hamisítás – megalapozott bizonyítékok állnak a rendelkezésünkre. Ezeket teljes körűen Hunvald csak az eljárás végén ismerheti meg, és nem a médiumokon keresztül – emelte ki a szóvivő a legkésőbb 2010. október 3-án lezáruló nyomozásról. Megerősítette, hogy az interjúban meg sem említett SZDSZ-es Gál György volt gazdasági bizottsági elnök a főszereplője annak az ingatlanügynek, amelynek a gyanú szerinti 16 lakóépület áron aluli értékesítésével csaknem egymilliárd forintos kárt okoztak az önkormányzatnak. Az ő előzetes letartóztatásának további meghosszabbításáról a hetekben dönt a Fővárosi Ítélőtábla. Kardos Péter (róla szintén hallgatott Hunvald – a szerk.) egykori pénzügyi bizottsági elnök letartóztatását pedig – teljes körű feltáró vallomása miatt – korábban lakhelyelhagyási tilalomra mérsékelték. Eddig összesen 21 gyanúsított van. Fazekas Géza hozzátette: a nyomozóknak az értékbecslésről olyan bizonyítékaik vannak, amelyek miatt nem volt szükség új szakértő meghallgatására, és egyértelműen bizonyítani tudják
azt a bűncselekmény-folyamatot, amelyben az előre kiválasztott stróman vevő egy offshore cég közreműködésével külföldi befektetőknek játszotta át a közvagyont. Szintén cáfolhatatlanok azok az esetek, amelyekben Hunvald politikustársait, azok barátnőit, barátait juttatta álláshoz, bérlakásokhoz. A zárolt vagyon ügyében sincs változás, annak jelentős része más tulajdonában áll, de hozzá köthetően, ez a nyomozók szerint vitathatatlan.
A botrányok miatt a VII. kerületi képviselő-testület azóta éppen a gyanú alapján vonta meg a polgármester korábbi lakáskiutalási jogköreit, az okirat-hamisítást pedig részben beismerte.