Játszma sötét vezérrel

Az az egykori nemzetbiztonsági vezető hivatkozik politikai játékra, akinek az idejében az NBH nyilatkozatban figyelmeztette a polgárokat, hogy az utcai rendezvényeken tettestársai lesznek a szélsőségeseknek, így őket is a letartóztathatják.

Végre előkerült Laborc Sándor. Úgy vágytunk rá, mint a rendőrpalota a géppisztolysorozatra. Azt képzeltük, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) leköszönt egykori főigazgatója az egymást érő titkosszolgálati botrányok miatt végleg visszavonul, a napokban mégis kénytelen volt kitépni magát a polgári polip mindent behálózó csápjainak rettentő szorításából, hogy tollba mondja a gondolatait a legalacsonyabb olvasottságú kormány-napilapnak. A jelek szerint azért választotta éppen a jobb időket is megélt Népszavát, mert ezzel olyan orgánumra lelt, ahol az újságíró rá sem kérdez azokra az információkra, amelyekről Laborc úgysem kívánt volna beszélni. Ezzel a módszerrel a volt kémelhárító főnök továbbra is egy árnykép maradhatott ebben a sáros őszben, mielőtt újra ködgubájába bújtatta a november. Laborc még a köztévé jobboldali elfogultsággal megvádolhatatlan esti közéleti műsora számára is elérhetetlen volt, pedig abban a stúdióban sem fenyegették volna igazi keresztkérdésekkel.
A KGB akadémiáján kiképzett, tapasztalt tábornok azért érezhette, hogy rejtőzködő életmódja ellenére mégis meg kell szólalnia, mert igencsak szoríthatta a mundér, amelynek az ellenzék szerint politikai megrendelések kritikátlan teljesítésével játszotta el a becsületét. A parlamentáris ellenőrzés ugyanis az elmúlt hetekben működni kezdett, és egy országgyűlési képviselőkből álló tényfeltáró munkacsoport a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-tengely országlása óta először olyan jelentést fogadott el, amelyben megállapították az NBH-nál elkövetett súlyos hibák felsőbb szintű, első számú felelőseit. A testület kimondta, hogy az utóbbi évtizedek legvérlázítóbb, fajgyűlölő indíttatású bűncselekmény-sorozata, a romagyilkosságok egyik gyanúsítottját vélhetően még egyes bűncselekmények elkövetése előtt el lehetett volna fogni, ha az NBH-nál komolyan veszik a munkát, és helyén kezelik, egyeztetik az ügyben keletkezett információkat.
A régebben rasszista csoportokban tevékenykedő K. Istvánról ugyanis az elhárítás Hajdú-Bihar megyei kirendeltsége már 2008 tavaszán arra utaló adatokat szerzett, hogy fegyvert kíván beszerezni. Aztán a fiatalember lehallgatását mégis leállították, az NBH jogi főosztályán hallani sem akartak arról, hogy a bíróságtól kérjenek engedélyt a megfigyelés meghosszabbítására. A tényfeltárók jelentése szerint a polgári elhárítás akkor sem eszmélt, amikor a tudomásukra jutott, hogy K. István 2009 tavaszán ismét puskák megvásárlását tervezte, vagyis a szervezetnél senki sem érezte kockázatosnak, hogy a fajgyűlölő nézeteket valló célszemélynek évente egy-egy mordály megkaparintása jut eszébe a kikeletről. A nyomozók gyanúja szerint eközben ez az ember a társaival egymás után, gyalázatos módon végzett ki felnőtteket és gyermekeket az alföldi falvak szélén. Az elhárításnál pedig Szilvásy György volt szocialista titokminiszter feltételezhető hírigényei mentén, Laborc utasítására azzal foglalkoztak, hogy a Magyarok Nyilai nevű állítólagos terrorszervezet tagjait gyűjtögették, és ez alapján előzetesbe vágattak számtalan embert, aki aktív résztvevője volt az utóbbi években egyre jobban eldurvuló kormányellenes utcai tüntetéseknek. Ezzel védték persze magukat is, hiszen a Molotov-koktélok és az állítólagos bombák már a szocialista luxusvillákat is fenyegették.
Laborcnak és a korszak két polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő miniszterének, Szilvásy Györgynek és Ficsor Ádámnak tehát a tényfeltárók szerint felelőssége van abban, hogy az NBH nem megfelelően vett részt a cigányok ellen elkövetett gyilkosságok felderítésében. Az NBH főigazgatója ugyanis nem vette észre azokat a belső rendszerhibákat, amelyek az információk elsikkadását eredményezték, és nem azzal foglalkozott, amivel kellett volna. Nem kezdeményezett például közös teammunkát a rendőrséggel a romagyilkosságok ügyében. A tárca nélküli miniszterek pedig politikailag felelősek, hiszen a legfelső szinten ők ellenőrzik és hagyják jóvá az NBH éves működését. Súlyos szavak ezek, amelyeket az eseti bizottság eljuttatott a kisebbségi ombudsmanhoz, a köztársasági elnökhöz és a katonai főügyészhez is. Utóbbitól azt várják, saját hatáskörben döntse el, indít-e büntetőeljárást az ügyben.
Szilvásy György, Ficsor Ádám és Laborc Sándor ezek után már csak két dolgot tehetett. Visszavonulhattak volna, hogy magukba fordulva átértékeljék az eddigi életüket, illetve támadásba is lendülhettek, hogy elbagatellizálják, hiteltelenné tegyék parlamenti képviselők egy hónapos elemző munkájának eredményét. Jó szokásukhoz híven természetesen az utóbbit választották. Szilvásy és Ficsor egy kis gondolkodási idő után koncepciós iratnak nevezte a tényfeltáró bizottság jelentésének nyilvános részét, amely állításuk szerint köszönő viszonyban sincs a titkosított változattal. A trükk egyszerű, de egy ideig eredményes.
A közvélemény ugyanis belátható időn belül nem tudhatja meg, mi áll a minősített iratokban. Laborc szintén furfangos eszközhöz nyúlt, választott magának egy újságot, ahol minden további nélkül badarságnak nevezheti a parlamenti munkacsoport állításait. A lapban beszél természetesen a Magyarok Nyilai lehetséges gyanúsítottjainak listájáról, amelyet szerinte csak későn használt fel a rendőrség. Állítja, hogy nem hozott értékelhető eredményt K. István megfigyelése, ezért annak meghosszabbítását a bíróság nem is engedélyezte volna. Természetesen a felelősséget folyamatosan alacsonyabb szintre tolja, és úgy nyilatkozik: ha az egyik későbbi gyanúsított megfigyelésének ügygazdája valóban komolyan kezelte volna a kérdést, az több eredményt hozhatott volna. Különben is, vannak eszközök az engedélyköteles módszereken kívül is az adatgyűjtésre, tehát szerinte az hibázott, aki ezeket egy idő után nem alkalmazta. Hallunk tőle egy titokzatos történetet is egy vadászról, aki puskákat akart eladni, de később kirabolták. A fegyverekkel azonban gyilkosságokat követtek el, pedig a károsult látta a feltehető tetteseket. A legizgalmasabb viszont az, amikor a személyes, szakmai felelősségéről szólva kijelenti, az őt elmarasztaló állítás a parlamenti bizottsági jelentésben politikai természetű, a „játszma része” csupán.
Laborc Sándor tehát politikai játszmáról beszél, miközben eljárást kezdeményeztek ellene egy olyan lehallgatási anyagokat tartalmazó hanghordozóval kapcsolatban, amelyet egykori főnöke, Szilvásy György kezébe adtak, hogy a miniszter ezek után fideszesekhez közel álló, „polipszerűen” működő árnyék-titkosszolgálatról számolhasson be a széles nyilvánosság előtt. Az a volt főigazgató emleget politikai partit, aki a titkosszolgálatok egyik vezetői székében csücsült, amikor szlovák terroristák állítólagos bombafenyegetése miatt kellett lemondani a Fidesz választási nagygyűlését. Az az egykori nemzetbiztonsági vezető hivatkozik politikai játékra, akinek az idejében az NBH nyilatkozatban figyelmeztette a polgárokat, hogy az utcai rendezvényeken tettestársai lesznek a szélsőségeseknek, így őket is letartóztathatják.
Ezek után már csak az a kérdés marad: ebben az emlegetett játszmában vajon ki az, aki a sötét vezérrel lépeget. És az, hogy valójában mi is történik az NBH körül már megint?