Rosszkedvünk telét éljük. Elég kitekinteni az ablakon, a háztetőket súroló szürke, hasas felhők mintha bánattal lennének tele. Jó lenne, ha az adventi szél messze hajtaná őket, a világ végére, hogy aztán az új esztendő hajnala végre békességet és talán egy kis szeretet is hozna. Mindig csak panasz van, különösen lucskos, hideg időben, és az a bizonyos saru kevés védelmet nyújt. Márpedig tapossuk utunkat, menni kell, ha be is folyik a víz, s lassan elgémberednek lábujjaink. Persze hogy várjuk a tavaszt, a jobb időket, mert ha szellős is az a lábbeli, jobban viselhető.
Szólni kell, még akkor is, ha részben ismétlésnek tűnik mondandóm, a régi bölcsek is állították, hogy ez a tudás atyja, márpedig a bíróságok, a harmadik hatalmi ág helyzetével kapcsolatosan, úgy tűnik, van mit tanulni. Nem gondolom, hogy magvasnak szánt gondolataim megváltoztatják a magyar valóság ezen szeletét, de azt igen, hogy „néma gyereknek az anyja se érti szavát”. November 8-án a közszolgálati televízió esti műsorában a közismert szerkesztőnő vendége a Legfelsőbb Bíróság elnöke volt, s előtte lejátszották a bírói egyesület elnökével készített rövid interjút. Ennek következtében fogalmazódtak meg bennem az alábbi gondolatok.
Ugyan volt-e olyan publikáció az évek óta az érdeklődés homlokterébe került bíróságokkal kapcsolatosan, amely, ha nem is elismeréssel, de legalább megértéssel nyilatkozott volna rólunk? Azt hiszem – bár tévednék –, nem kedvelnek bennünket. S ez rendben is van. Ez a dolog természete. A polgári per vesztese, az elítélt vádlott minek örüljön? Mindenki a saját mentségére, úgyis meggyártja ideológiáját. Bizalomvesztés, mint ahogy kérdését a riporter-szerkesztő feltette, tagadhatatlanul van. Igen, mi is okai vagyunk ennek. Nem tett jót a móri ügy, a készülődő Kulcsár-ügy, függetlenül attól, hogy bírói tévedés mindenütt a világon előfordul.
De azért ez utóbbival kapcsolatosan meg kell jegyezni: ha az évek óta tartó eljárás, közel száz bírósági tárgyalási nap, több mint százezer oldalszámot és nyolc mázsát meghaladó, egész szobát megtöltő irathalmaz után is, a fellebbviteli főügyészség szerint felderítetlen és megalapozatlan ítélet születhet, akkor nagyon nagy baj van az egész igazságszolgáltatási rendszerrel vagy működtetéssel. Akkor nincs más hátra, mint hogy meg kell fogadni a haza bölcsének, Deák Ferencnek a mondását: ha egy mellény rosszul van begombolva, akkor azt ki kell engedni, és újra kell gombolni.
S hogy folytassam, nem tett jót a legfelsőbb bírósági elnök megválasztását megelőző egy év. Az elhúzódó, frekventált ügyek, függetlenül attól, hogy a perek meghatározó többsége fél éven belül befejeződik. Nem utolsósorban az a következetes lejárató hadjárat, amelyet, nem elhanyagolható médiafelület birtokában, egyesek megengedhettek maguknak, és mi nem adtunk rá megfelelő választ.
Korábban megfogalmazódott, hogy a Magyar Bírói Egyesület nem hallatja szavát a minket érintő kérdésekben. A helyzet változott, új tisztségviselők vannak. Az egyesület elnöksége közleményt adott ki az MTI-nek, a bírósági helyzettel kapcsolatosan aggodalmát kifejezve. Mindebből rövid közlemény jelent meg egyes napilapokban. Pedig ez a közlemény markánsan fogalmaz, nem csak azzal megelégedve, hogy 2007 óta stagnál a költségvetésünk a megnövekedett feladatok ellenére, és jövőre 3-4 milliárdos hiány várható, ami a bíróságok működőképességét veszélyezteti. Azt is megfogalmazta, hogy ezért a parlament a felelős, „és ez ellentétben áll a Magyar Köztársaság alkotmányában, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvényben rögzített és a bíróságok függetlenségét, zavartalan működését garantáló alapelvekkel. A harmadik hatalmi ág jogállami szerepének ilyen módon történő »leértékelése« ellentétes a demokratikus társadalmakban működő igazságszolgáltatásra vonatkozó nemzetközi dokumentumokban megfogalmazott követelményekkel is. A bírói alapbér befagyasztása – ennek következtében a bírói béreknek az elmúlt években bekövetkezett 20 százalékos reálérték-csökkenése – ellentétes a bírák jogállása és javadalmazásáról szóló törvény rendelkezéseivel, alkotmányellenes, és a bírói függetlenséget veszélyezteti.” Ez utóbbit már a spanyolországi Valenciában a Nemzetközi Bírói Egyesület 2007-ben megrendezett közgyűlése is megfogalmazta, ami süket fülekre talált.
Ezek után több mint figyelemre méltó, hogy mi lehetett az indító oka a szerkesztő-riporter kérdésének. Amely ugyan nem így volt megfogalmazva, de erre következtetett, hogy mit akarnak a bírák a fizetésük állandó felemlegetésével, mennyi egy tízéves gyakorlattal rendelkező bíró fizetése? Megmondom, a 4. fizetési osztályba sorolva, hacsak nem megyei bíró és tanácselnök, tehát a többségnek 440 000 bruttó, amiből 230 000 forintot kap kézhez, és semmiféle mellékjövedelme nincs. Egyébként ez nyilvános adat. Durván háromszorosa a minimálbérnek egy olyan foglalkozásért, amelyben emberi sorsokról döntenek.
Ne tessék most azt mondani, hogy akkor mennyi egy ilyen gyakorlattal rendelkező kórházi orvosnak a fizetése, mert a hálapénz a társadalom elszegényedésével egyre kevesebb. Annak is gyalázatosan kevés, ahhoz képest, hogy egy…, ugye mennyi ellen példát lehetne felsorolni nem csak a vállalkozói világból? Itt tartunk, s akkor még a hetvenéves koráig dolgozó bíró havi fizetéséhez képest 30-40 százalékos nyugdíjáról nem is beszéltünk. Somogyban három nyugdíjas bíró él, az országban pedig mindösszesen 210, és van 2800 aktív. Könnyű levonni a következtetést az elhasználódásról és a hosszú életről, ami ennek a hivatásrendnek kijut.
Az a kérdése a riporternek már csak hab a tortán, hogy mikor lesznek úgy megírva a bírói ítéletek, hogy az egyszerű emberek is megértsék, nem pedig „jogi nyelven”. Hát milyen nyelven, tessék mondani? Nem a népmesein vagy a szépprózáén bizonyosan, hanem a szakmai elvárásoknak megfelelően, miként egy mérnöki statikai tanulmány sem íródhat másként, mint a szaknyelvén. A bíróságok igazgatásának nem csak ítélkezési kérdésekkel kell foglalkozni, bár erről alig esik szó. Gazdálkodnia is kell, renoválni, építkezni, és nincs hely itt felsorolni, hogy mivel még küszködni. Csak egy példa engedtessék meg.
Az Országgyűlés a bíróságokat is törvénnyel kötelezte az akadálymentesítésére, miszerint 2010 decemberéig meg kell valósítanunk, de forrást nem rendelt hozzá. Uniós pályázattal éltünk, és a hetven épületből a feltételnek hatvan megfelelt, 200 millió önrészt hozzátéve 1,4 milliárd forintot nyertünk, azzal, hogy megyékre lebontva kell azt kivitelezni. Somogyban a tervezéstől kezdve a befejezésig két évig dolgoztunk, nem kevés energiát ráfordítva, hogy a 146 milliós beruházást megvalósítsuk, hat lift és bejárat létesült. Ehhez több mint ezer aláírást kellett tennem különböző okmányokra, másolatokra, számlákra. Példátlan bürokrácia.
A finanszírozást a szociális minisztériumhoz szervezett ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. végezte. A projekt szerződése szerint a kivitelezési határidő teljesítése utáni 45. napig kellett a pénzt a vállalkozónak átutalni, amit vagy megkaptunk előre, vagy szegényes költségvetésünkből előlegeztünk. A mai napig adósunk a kft. 2,5 millió forinttal, és visszakövetel további húszmillió forintot, mert a szerződésben megállapított 45. nap helyett 3 nappal később fizettünk három esetben. Igaz, később fizettünk, mert a lejárati nap péntekre esett, és ezért hétfőn utalványoztunk. Illetve előfordult, hogy a kivitelező a teljesítéssel késett pár nappal, és addig nem fizettünk, amíg a munkát be nem fejezte.
Az ESZA Kft. minden igazolási kérelmünket elutasította, és inkasszálással fenyeget. Teszi ezt annak ellenére, hogy a terveket maradéktalanul megvalósítottuk, és minden fillérrel elszámoltunk, ám ez nem érdekli őket. Egyszerűen érthetetlen, hogy ilyen szigorúság mellett más esetben, hogy épülhetett 40 centiméteres kilátó és három tuskóból álló biciklitároló. Mit lehet erre mondani? Vigyék a pénzt, legfeljebb becsukjuk a kapukat, mert hogy minden garast a fogunkhoz kell verni ahhoz, hogy működni tudjunk, év végén ezt az elvonást nem tudjuk elviselni, az biztos.
Egy szó mint száz: fortyognak az indulatok, miközben a korrupció ronda hulláma beteríti a magyar valóságot. Próbálunk kikecmeregni, miközben egymásra mutogatunk, ami csak arra jó, hogy a kétes úton hasznot húzók a markukba nevetve szaporodjanak. Van, aki ébresztőt kiált, ami inkább hangzik csatakiáltásnak. Van, aki apatikusan legyint, és hátat fordít. S vannak, akik bizakodnak, és új idők eljövetelét hirdetik. Ugyan hova álljunk mi, Justitia egyszerű szolgái, miközben vásott sarunkon bánkódunk? Talán nem tévedek, ha azt mondom, először is csendes meditációban béküljünk meg magunkkal. Aztán fogjunk hozzá, hogy jobb legyen ez a világ, akár elhasználódott lábbeliben is.
A szerző megyei bírósági elnök
origo.hu
Megölte volna Orbán Viktort egy férfi
