Készül a névjegyzék

Százezren iratkoztak fel a magyar választói névjegyzékre a Vajdaságban, pedig még egy hónapja sincs, hogy megkezdődött az akció. Ezek után már bizonyossággal lehet állítani, hogy a következő Magyar Nemzeti Tanácsot közvetlenül választja meg a nemzeti közösség. Ehhez ugyanis nem egész 120 ezer nevet tartalmazó kisebbségi választói névjegyzékre van szükség, pontosabban a magyar választótestület több mint felére.

Sebestyén Imre
2009. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sólyom Szabadkára látogat. Ma délután magánjellegű látogatásra Szabadkára utazik Sólyom László köztársasági elnök. Félnapos programja alatt látogatást tesz a püspökségen, egy palicsi vendéglőben találkozik Borisz Tadics szerb elnökkel, majd részt vesz a felújított Lifka Sándor-épület ünnepélyes átadásán, amelyen beszédet is mond. Ezt megelőzően Pásztor István, a VMSZ elnöke találkozik a magyar és a szerb elnökkel. December 16-án Orbán Viktort látja vendégül a Vajdaság. Mindkét látogatást a délvidéki magyarság törekvéseinek a támogatásaként értelmezik. (S. I.)


Természetesen nem az a cél, hogy elérjék a törvényes cenzust, hanem az, hogy minél többen rajta legyenek a listán, ám hogy ez milyen arányban sikerül majd, nem lehet tudni. Sok száz aláírásgyűjtő dolgozik ezen szerte a Vajdaságban. Valószínű azonban, hogy nincs már annyi magyar, mint amennyit hivatalosan számon tartanak. De azokat is fel szeretnék venni a jegyzékre, akik ha külföldön élnek is, kötődnek a Vajdasághoz, hazajárnak, s itt is bejelentett lakcímük van. Pásztor István, a VMSZ elnöke, aki annak idején azt jósolta, hogy karácsonyig meglesz a választásokhoz szükséges 117-120 ezer magyar választó, sikertörténetről beszél. Ám azzal is tisztában vannak a VMSZ vezetői, hogy a szórványban, a nagyvárosokban már lassabban fog gyarapodni a névjegyzék. Ezt már tapasztalták Újvidéken, ahol a lakosságnak eddig mintegy ötöde iratkozott fel a listára, hiszen a párt aktivistái nehezebben kutatják fel őket, mint magyarlakta falvakban, ahol házról házra mehetnek az űrlapokkal, s mindenki feliratkozik.
A keddi megbeszéléseken a kisebbségek képviselői a választói névjegyzékről is tájékoztatták Borisz Tadics szerb elnököt. Kiderült, hogy csak a magyar közösség mutathat fel ilyen eredményeket, mások még hozzá sem fogtak. A vajdasági magyar színtéren lassanként elcsitul a vita a névjegyzékről, ellenzői kevésbé támadják a nemzeti tanácsokról szóló törvényt, amely lehetővé teszi a közvetlen választást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.