Kitágult tér

Kevesen fognak építkezésbe leromlott gazdaságú, elöregedett, elhanyagolt vidéken – ha mégis, többnyire üzem vagy logisztikai telep az eredmény. Rátóti Zoltán színművész, a Nemzeti Színház társulatának tagja, egy őrségi település, Magyarföld polgármestere fatemplomot épít falujában. Azt mondja, számos előítélettel kell megküzdenie, de hamarosan elkészül az istenháza. Hogy kik járnak majd istentiszteletre, az a jövő titka.

Rátóti Zoltán 1960-ban született Cegléden. 1983-ban végzett a színművészeti főiskolán, majd a József Attila Színház, a kaposvári Csiky Gergely Színház, a Budapesti Kamaraszínház tagjaként szerepelt. Egy darabig szabadúszó volt, jelenleg a Nemzeti Színház társulatának tagja. 2000 óta rendez, emellett egyik leggyakrabban hallható szinkronhangunk, filmekben és tévésorozatokban is sűrűn szerepel. Jászai Mari-díjas, 1998-ban a Színikritikusok Díját is elnyerte. Néhány éve Triangulum címmel dokumentumfilmet készített Őriszentpéterről és környékéről. 2006 óta a harminchat lakosú őrségi falu, Magyarföld polgármestere.

Elfoglalt, divatos színész: rendszeresen játszik a Nemzetiben, látható tévéfilmekben, moziban is. Hogyan marad ideje a polgármesteri teendőkre?
– Így, a színházi évad közepén nehezen. Ráadásul közelednek az év végi feladatok a faluban, költségvetés, közmeghallgatások… Nem szeretem az adminisztrációt.
– Nem ilyen lovat akart?
– Ha már vállaltam, tudomásul veszem, hogy mindez a polgármesteri feladatkörbe tartozik. Egyébként nem kell egyedül végeznem mindent, hiszen van alpolgármester, és a körjegyzőségben, amelyhez tíz falu tartozik, megoszlanak a feladatok.
– Tíz falu épít egy templomot, mint Szent István idejében?
– Nem egészen. Minden önkormányzat önálló, és ezek szűkös költségvetésű falvak. Olykor átküldenek a környékbeli önkormányzatok közmunkásokat, segítenek ezzel-azzal, de sokan nem értik, miért ez a felfordulás. Mások azt gondolják, jót tesz, ha ilyen nagy beruházás zajlik egy kis faluban. Néhányan a község lakói közül is mondogatták: az egész csak azért van, hogy rólam írjanak az újságok. Szívük joga, ha így gondolják. A templom áll, ezt a folyamatot leállítani nem lehet, az ügyet kár lenne beszennyezni indulatoskodással. Hatalmas erőt jelent viszont a sok adomány, amelyet magánszemélyektől, cégektől kapunk. Hadd említsek néhány nevet, hiszen nélkülük nem jutottunk volna idáig: Skonda Mária, Jakosa Attila, Németh László, Hollósi Tamás…
– Tősgyökeres őrségi?
– Nem, az alföldről származom. Gyüttment vagyok az Őrségben, de nagyon szeretem. Egykor jómódú vidék volt, virágzó gazdaságokkal, nem véletlenül minősítették a helybéliek többségét kuláknak. Szinte mindenkinek voltak állatai, volt legelője, erdője. Látszik is a házakon a régi jólét, gyönyörűek az épületek. De a földterületek egy része bérben van, a többire már ácsingóznak a külföldiek. Rémes. Rövidesen kivásárolják a földet az emberek alól, és éhbérért dolgoztatják őket! A föld idegen kézbe adása nemcsak a mezőgazdaság, hanem a vízkészlet miatt is a legnagyobb bűntény, ami megtörténhet a következő évtizedben, ha nem teszünk ellene.
– Mit lehet ez ellen tenni?
– Például feléleszteni a családi gazdálkodást, mely eredetileg is e vidék erejét jelentette. Magyarföldön is volna erre igény, hiszen rettenetes a munkanélküliség. Szentgotthárdon, Őriszentpéteren, Lentiben sorra szűnnek meg a munkahelyek. Nincs rendes közlekedés sem. Kevés a fiatal, a lakosok nyolcvan százaléka idős ember.
– Erre jön egy színész, és épít egy templomot. Kinek? Templomot általában hívő közösségek szoktak építeni maguknak…
– A templomépítéssel is a táj régi hagyományát élesztjük fel. Engem mindig vonzott a fa, a kétkezi munka, s amikor megismertem egy ácsmestert Őriszentpéteren, akivel fölépítettünk egy haranglábat, megtapasztaltam azt is, hogy ha két gerendát összerakunk, és egy harmadikat helyezünk rá, micsoda erőtér keletkezik… Akkor éltem át először, milyen érzés, amikor szakrális épületet hozunk létre. Ez visszahat az emberre. Eleve lenyűgöző élmény számomra az Őrségbe megérkezni: a tér és az idő valahogy kitágul, nincsenek kerítések, és mintha nem lennének határok sem. A hely, ahova az épület került, dombháton van, egy szép, régi temető és egy felújított pajta mellett, s mikor felmentünk oda az ismerőseimmel, egymástól függetlenül azt éreztük: a táj szinte kéri, várja, hogy szülessen ott egy épület. S ami az én személyes részvételemet illeti, korábban is sokat gondolkodtam, hogyan szolgálhatnék. Nyugtalan magánéletem volt, de úgy éreztem, a sok jót, amit kaptam, valahogy vissza kellene adnom. Arra gondoltam, hordanom kéne ebédet az időseknek, vagy valami ilyesmi…
– És hordta?
– Nem került rá sor, más lett a feladatom. Ebben a kis faluban sok mindenben részt vettem akkor is, amikor még nem voltam polgármester. Az idén pedig egész nyáron építettük a templomot: fantasztikus élmény volt! Napról napra többen jöttek, és láttam az embereken, milyen várakozással lépnek az épületbe. Biztos vagyok abban, hogy amikor befejezzük a munkát, megszületik a hely szentsége is.
– Mitől jön létre egy épület szentsége?
– Ez elsősorban rajtunk áll. Persze nem úgy, hogy eldöntjük: holnaptól az épületet szentnek tekintjük. A szándék tisztaságán sok múlik. S hát a templom mégiscsak templom, ahol az ember akarva-akaratlanul más dimenzióba kerül. Ahogy halad az építkezés, egyre jobban érzem ezt a másik dimenziót, és ez erőt ad.
– Jár templomba?
– Nem rendszeresen, és néhányan kétségbe is vonják ezért a szándékom tisztaságát. De bízom abban, hogy majd valahogy megszüli önmagát a hitélet. Ha a templom felépül, nyitott lesz mindenki számára, aki fölfelé tekint.
– Milyen istenben hisz?
– Ateista családban nőttem fel, és az útkeresés, az istenkeresés fiatalabb koromban valami személytelen, magasabb erő felé való tapogatózást jelentett. Aztán a keresztény gyökereket találtam meg, hiszen nekünk Európában ezek a hagyományaink. De nem szeretnék ájtatos ember képében feltűnni. Színész vagyok, nem spirituális vezető. Persze amit az eredeti szakmámban cselekszem, ahhoz is hit kell, küzdeni akarás.
– Kemény harc a színészélet?
– Sokszor, legalábbis számomra. Klasszikus darabokban is vannak rossz vagy jelentéktelen szerepek, s ilyeneket mérhetetlenül utálok játszani. Sokat vissza is adtam. Ez nem szokás, mert a szakmai fegyelem kötelező, de ha egy direktor nem úgy figyel rám, ahogy szerintem kéne, és olyasmibe akar belerángatni, ami nem nekem való, akkor jogos a védekezés. Az én életemről, az én lelkemről van szó.
– Alföldi Róbertről, a jelenlegi főnökéről beszél?
– Nem, korábbi tapasztalataimról. Évekig alulértékelték a személyiségemet és a képességeimet. Sokat nyeltem, s ezzel komoly károkat okoztam magamnak. Most már akár a szerződésbontásig is elmegyek, hogysem eljátsszak egy rosszul megírt szerepet.
– A templomépítő jól megírt szerep. Nem?
– A főszerepek mindig erőt adnak. És visszahatnak a többi szerepre is. Talán az elfojtás évei alatt gyűjtenem kellett az energiákat, hogy eljussak a templomépítésig.
– Ebben az évadban van új bemutatója?
– Nincs, de sokkal stabilabbnak érzem így magam. A templom az önbizalmamat is visszaadta. Egyébként pedig jól érzem magam a bejáratott szerepeimben, nagyon szeretem Hontalan Ivánt A Mester és Margaritában, és az önálló estjeimet is.
– Mindenki tudja, hogy a világnézeti és politikai ellentétek kiéleződtek a művészvilágban is. Mit tapasztal ebből a színházban?
– A magyarföldi templomépítés jótékonysági rendezvényéhez szándékosan kerestem meg olyan művészeket is, akik másként gondolkoznak a világról, mint én. Mindannyiunk számára nagy élmény volt, hogy lám, vannak dolgok, amelyeket tisztán lehet tartani az életünkben. Egyébként a legtöbb ember győzni akar, legyőzni a másikat: vagy a hitem legyen uralkodó, vagy a hitetlenségem. Így alakulnak ki a szekértáborok. Úgy gondolom, egy határig tiszteletben lehet tartani a másik ember látásmódját.
– Hol ez a határ?
– Amikor már az én területemre akar valaki behatolni, vagyis a maga képére formálni, meghódolásra kényszeríteni, azt nem hagyom. Nem tudom, mikor alakul ki annak a kultúrája, hogy mindannyian tiszteletben tartsuk ezeket a határokat, és ne csak beszéljünk a toleranciáról. Persze a gazemberséget nem lehet tolerálni, és a hazugságot sem. Kicsiben sem. És itt megint az erkölcshöz és a valláshoz érkezünk. Nem véletlenül próbálják ezektől a kapaszkodóktól ellökni az embereket.
– Talán a színháznak is van értékőrző funkciója. Mit szól ahhoz, ha klasszikus darabokat obszcén, perverz, közönséges módon adnak elő?
– Próbálom mindenben fölfedezni a jó szándékot, nem eleve elutasítani. A foglalkozásomhoz tartozik, hogy alkalmazkodjam különböző felfogású emberekhez. Sokszor épp ez jelent szellemi izgalmat. Tőlem sem mindent fogadnak el az emberek, és gyakran előfordul, hogy félreértenek. Meghívtak Siklósra az egyik önálló estemmel, az a címe: Házasságon innen és túl. Őszinte darab, a lélek sötét bugyrait is föltárja: szól házasságtörésekről, hazugságokról is. Kaptam utána egy levelet, persze névtelenül. Korábban megfogadtam, hogy nem olvasok el névtelen levelet, mert egy ideig sokat kaptam a faluból. Mégis felbontottam, s arról szólt, egy templomépítőtől nem azt várták, hogy erkölcstelen dolgokat beszéljen a színpadon. Pedig szerintem a darab tökéletes korrajz arról, milyen kiürülten élünk. Éppen azért, mert hiányzik a társadalom életéből az istentisztelet, így aztán hiányzik az embertisztelet is.
– Megbocsátó az ön istene?
– Meg kell szolgálnom a megbocsátásáért. Mindig bűntudatom volt amiatt, hogy nem tudtam teljes szívvel odaszánni magamat arra, amire kellett volna…
– És most vezekel?
– Talán igen. Ha így van, akkor hálás vagyok, hogy nekem ilyen vezeklés jutott. De a megtisztuláshoz csak kemény munkával lehet eljutni. Van mit ledolgoznom.