Valószínűleg maradhat az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke Kovács Árpád, akinek a hivatal élén eltöltött tizenkét év után tegnap járt le a mandátuma. A pártok támogatnák az eddigi vezetőt, a Fidesz ugyanakkor sérelmezte, hogy a szocialisták korábban „teljesíthetetlen feltételekhez” kötötték az újrázást. Az ellenzéki párt azt kifogásolta, hogy – mint azt tegnapi sajtótájékoztatóján Cser-Palkovics András helyettes szóvivő kifejtette – az MSZP Göndör István személyében újabb politikust „ejtőernyőztetett” volna ezúttal éppen az ÁSZ alelnöki székébe.
Minden jel szerint azonban a szocialisták meghátráltak: Kovács Tibor, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese, az ÁSZ vezetőit jelölő bizottság elnöke a távirati irodával közölte, Kovács Árpád mellett két alelnöki posztra három, jelenleg is ÁSZ-vezető jelöltjük van Csapodi Pál főtitkár, Becker Pál főigazgató és Lóránt Zoltán főigazgató személyében. Az MSZP-frakció elnöksége a kormánnyal és a pártvezetéssel egyetértésben emellett azt javasolja, hogy a parlament hétfőn döntsön a személyekről.
Tállai András, a jelölőbizottság fideszes alelnöke Kovács Tibor közlése előtt az MTI-vel közölte: „elnök nélküli” állapotban is zavartalanul fogja tudni folytatni ellenőrző tevékenységét az ÁSZ, Kovács Árpád ugyanis aláírta az ÁSZ 2010-es ellenőrzési tervét.

Elképesztő módon menekült meg egy tinédzser