Külhoni okosságok

Külföldön rengeteget költenek kutatásra. A borászat sokkal fontosabb eleme a gazdaságnak, mint itt. Legalábbis a hatalom komolyabban veszi. Itt is befizetjük azt a pénzt, amelynek kutatásra vagy éppen marketingre kellene mennie, de nem vagyok biztos benne, hogy valóban oda áramlik, ahova mondják – véli Berecz Stčphanie, a Franciaországból érkezett és itt ragadt tarcali borász.

Visszapillantó
Szabó Gyula, Monor
Viharkárok után kerestük fel annak idején Szabóékat. A csaknem romba dőlt gazdasági épület azóta újjáépült. Az idén további egyhektárnyi szőlőt telepített monori borászunk, aki örömmel számolt be arról is, hogy ismertsége folyamatosan nő, értékesítési gondjai nincsenek. Erőssége még pincészetének, hogy időről időre meghív híres borászokat, akiknek beszámolóit, előadásait sok borrajongó kíváncsisága övezi.

Pálos Miklós, Szekszárd
Pálos uram látogatásunk óta magára maradt, útja elvált a Halmosi Áronétól. Miklós pillanatnyilag beruházási tervekkel van elfoglalva, a vendéglátásban kíván erősíteni, azaz jó néhány milliót elkölteni. Szerencsére mindezt segítik a pincészetének kedvező piaci tendenciák, a kereskedők érdeklődése és a továbbra is kimagasló minőségű Pálos-féle kékfrankos.

Istvándy Gergő, Badacsony
Ebben az évben már jövedelmező borászatunk! – örvendezik balatoni tehetségünk. Aztán sietve hozzáteszi: a szőlőn viszont annyit buktak, hogy a haszon teljes egészében ráment. Mint annak idején megírtuk, Istvándyék 40 hektárjából mindössze öthektárnyi az a szőlőmennyiség, amelyből bort készítenek, a többit eladják. Az idei szőlőfelvásárlási ár őket is súlyosan érintette, így tán nem ártana a jövőben többet értékesíteni borként. Gergő ismertsége, elismertsége is sokat erősödött, egyre jobb nevű borászok hívják meg maguk közé. Legutóbb Master of Wine-féle profikkal találkozhatott, a balatoni borászok színe-javával egyetemben.

Vajon mekkora egy életképes borászat szőlőtermő területe? Ezt a kérdést számtalan borászjelölt feltette már magának, mielőtt temérdek energiát, pénzt és nem utolsósorban hitelt pumpált ötletének megvalósításába. Van, aki szerint egy-két hektár már elegendő egy család megélhetéséhez, mások tíz hektárnál húzzák meg a limitet, mondván, az már valamivel több jövedelemmel kecsegtet, mint a mindennapi betevőhöz szükséges bevétel. Nálunk nem feltétlenül racionális érvek alapján hozzák a döntést, ezzel magyarázható aztán a sok kudarc és elégedetlenség.
Berecz Stčphanie két hektárral kezdte Tarcalon, négy és fél hektár lett a vége, mindemellett a lassú, jól kitalált építkezés, fejlődés híve. Igaz, ő piacgazdasági szempontból is máshol szocializálódott. Franciaországban. A kilencvenes évek elején-közepén került Magyarországra, aztán itt ragadt. Borrajongók lévén azt mondjuk: szerencsére.
– Miután Franciaországban befejeztem a borászati-kertészeti egyetemet, jó ötletnek tűnt, hogy Tokaj-Hegyalján tegyek szert gyakorlatra. Ez sikerült is néhány ismerősöm révén – mondja a meglepően választékos magyarsággal beszélő fiatalasszony. – Arra persze nem gondoltam kezdetben, hogy itt is maradok, de aztán jött a szerelem, a házasság, a gyerek, így most tarcali borászként élek, és azt hiszem, ez a státusom már nem változik. De menjünk be, idekint elég hideg van!
Az időjárás tényleg a bolondját járatja velünk mostanság, hol tavasz, hol januári csípősség színezi a novembert. Bereczék pincéjében kellemes a hőmérséklet, a melegre szüksége van a lassú pötyörgéssel erjedő mustnak. Hegyalján nem lehet siettetni azt, amit nem is szabad, ha jót akar az ember. A parányi erjesztőpincén át tipikus hegyaljai ágba vezet a lépcső vastag penész és olajos-tisztán csillogó hordók között. Elképzeljük az 1994-ben idevetődött francia lányt, amikor életében először kóstolt tokajit.
– Rögtön beleszerettem ebbe a borvidékbe. Külföldön, és itt elsősorban Franciaországról beszélek, szinte egyáltalán nem ismerik. Amikor megkóstolják, igencsak meglepődnek – részletezi házigazdánk.
– Ezt komolyan mondja? Nem ismerik Tokajt? Mi azt gondoltuk…
– Nem ismerik. Legalábbis annyira semmiképpen, ahogy itt sokan vélik.
– Akkor beszélgessünk egy kicsit a két borvilág közti különbségről.
– Nehéz ezt pontosan kifejezni, mert azt is mérlegelni kell, hogy itt mennyi minden változott tizenöt esztendő alatt. Rengeteg, korábban nem létező rendszernek kellett kiépülnie, mindemellett a borászkodással kapcsolatos szemléletmód is gyorsan kapcsolódott a világ fejlettebb feléhez. Természetesen nagyon sok különbség maradt, amin nem az országokra jellemző sajátosságokat értem, hanem a ledolgozni való hátrányt, hiányosságokat. Először is külföldön rengeteget költenek kutatásra. A borászat sokkal fontosabb eleme a gazdaságnak, mint itt. Legalábbis a hatalom komolyabban veszi. Itt is befizetjük azt a pénzt, amelynek kutatásra vagy éppen marketingre kellene mennie, de nem vagyok biztos benne, hogy valóban oda áramlik, ahova mondják. Másrészt Magyarországon nagyon kettészakadt a borásztársadalom. Van ugye a prémium minőség, a megszállott borászok, a szőlő szerelmeseinek kasztja, és van, aki mindezek híján, pusztán a pénz kedvéért borászkodik. Ez utóbbi réteg Franciaországban már ismeretlen. Nem mondom, hogy mindig így volt, de ma már szinte csak olyanok foglalkoznak odakint borral, akiknek szívügyük, és értenek is hozzá.
– Szerintem külföldön az ár is hívebben tükrözi a minőséget, mint idehaza. Különösen az öt–tíz ezer forintos kategóriában érhetik meglepetések az embert.
– Erről, illetve arról, hogy ez miért van így, csupán feltételezéseim vannak. Amikor Magyarországon lehetőség nyílt rá, és divatba jött a borászkodás, csak nagyon kevés borászat jelentette ezt a divatot. Néhány név, majd mindegyik ugyanarról a borvidékről. Sokan megirigyelték őket, megkóstolták a boraikat, látták az árcédulát, és valami túlzó ambíció folytán azt gondolták, ha ebben ennyi pénz van, ha ők ennyiért adják, akkor majd én is korlátozom a termést, az árakat már tudom! Csakhogy az árak függenek a címkén szereplő névtől is, ezt a tapasztalatot pedig zsebre kellett tenniük a követőknek, és ez sokba került. Mi maradt tehát? A borvidék presztízse, a fajták divatja és sok esetben az ügyeskedés. Ott, ahol ez anyagilag bejött, könnyen fordultak egymás ellen a borászok, túl nagy volt a verseny, az anyagiak hajszolása talán még rossz, netán tisztességtelen ötleteket is adott a borkészítés során. A külvilág mindebből csak a jövedelmezőséget látta, így más borvidékeken is felbukkantak hasonló jelenségek. Mindehhez járult még a kényelmes gondolkodásmód, a létrehozott szervezetek lassúsága, szereptévesztése, a szinte kizárólag kapcsolataik alapján vezető pozícióba került gyenge szakemberek haszontalansága, az ellenőrzések öncélúsága. Na, de az áraktól indultunk, tehát azt mondom, a túlárazás veszélyes játék, 2000 körül Bordeaux-ban is megtanulták. Népszerűsége csúcsán járt az a borvidék, elszaladtak az árakkal. A francia fogyasztók ezt azonnal „honorálták”, már a következő évben jelentős visszaesést könyvelhettek el a bordeaux-i borászok. Az emberek azt mondták: ugyanilyen jó bort kapok máshol is, kevesebb pénzért. Azt vették.
– Szóval ott egy év alatt megváltoztak a fogyasztói szokások. Nálunk azért még nem ennyire tudatos a borvásárló, mintha lassabban lenne következménye a csalafintaságnak.
– Nem biztos. De nem ismerem, hogyan ürülnek manapság a korábbi presztízsborászatok pincéi.
– És mi a helyzet a hegyaljai sztárborászatokkal? Különös tekintettel a számottevő külföldi érdekeltségre.
– Nincs itt akkora külföldi érdekeltség, mint gondolják. Ezenkívül ez legfeljebb tőkebefektetőt jelent. A külföldi érdekeltségű pincészeteket is a magyar szakemberek tudása, neve fémjelzi. Egyébként a „kívülről jövés” kifejezetten jót tett a borvidéknek. Ha itt az elején egy falusi gyerek kezdte volna alkalmazni mindazt az eljárást, ami a jó borhoz szükséges a mai ember ízlése szerint, tehát a terméskorlátozást, a speciális természetvédelmi munkát és minden egyéb újdonságot – hát lehet, hogy az egész falu ellene fordul. Ha száz kilométerről érkezett, akkor viszont azt mondják: nézd csak, milyen okosságokat művel ez az idegyütt gyerek!
– Maga is amolyan „idegyütt gyerek”, aki okosságokat művel, tehetségét elismerik, természetét szeretik. Bárkit kérdeztünk Berecz Stčphanie-ról, mindenki így kezdte: „Jaj, hát az milyen aranyos teremtés!” Itt van egy profi borász hölgy francia hazával, iskolával, szakmai kapcsolatokkal, no meg lesújtó magyarországi tapasztalatokkal. Sosem fordult meg a fejében, hogy férjestül-gyerekestül visszamegy Franciaországba?
– Az biztos, hogy ott egyszerűbben mennek a dolgok. A vállalkozó ott nem arra való, hogy nyúzzák, de ahogy mondtam: itt ragadtam. Nagyszerű a borvidék, nagyszerű barátaink vannak, és ezek egyelőre segítenek feledtetni a külvilágot. Persze ha még egy darabig ilyen kilátástalanul mennek a dolgok, ha folytatódik ennek az országnak a teljes szellemi-morális-gazdasági leépülése, akkor elmegyünk. Most még nem tartunk itt, nagyon bízunk benne, hogy hamarosan változások következnek be, mert amikor Magyarország nem egy szurokfekete gödör alján vergődik, akkor csodálatos. De csak akkor.