idezojelek

Mameluk – a szolgalelküség modellje 

Tarr Zoltán korábban is tett már megdöbbentő kijelentéseket. Pár hete például arra kérte az Európai Bizottságot, avatkozzon be Magyarország belügyeibe.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined
Fotó: Bodnár Boglárka

Ha a szolgalelkűséget kellene megfestenem, Tarr Zoltánt kérném fel modellnek. A Tisza Párt EP-képviselője minap ekképp nyilatkozott a Soros-hálózathoz tartozó lengyel TVP Worldnek: „Nem minden kérdésre van határozott, saját kidolgozott álláspontunk. Ezért sok szempontból a néppárt álláspontjára támaszkodunk, ami egyfajta kötelezettség is. A Tisza másfajta politikát képvisel Ukrajnával kapcsolatban, mint az Orbán-kormány, így örömmel idomul a brüsszeli irányvonalhoz.” (Egy kommentelő: „Lefordítom: nem értünk semmihez, ha volna is véleményünk, a néppárt támogatásáért cserébe hallgatunk, ha kell, Weber úr ülepét is fényesre nyaljuk!”) Igaz is, Weber korábban közölte: a néppártnak csak az lehet tagja, aki Európa, Ukrajna és a „jogállamiság” (idézőjel tőlem – P. Gy.) pártján áll. Hősünk ennek megfelelően több ukránpárti javaslatot is megszavazott, így a 35 milliárd eurós pénzügyi támogatásról szóló megállapodást is. Bravó!

Mellesleg a Tisza-alelnök teljesen haszontalannak nevezte a Voks 2025 véleménynyilvánító szavazást, amit eddig több mint kétmillió magyar ember töltött ki. Tarr Zoltán korábban is tett már megdöbbentő kijelentéseket. Pár hete például arra kérte az Európai Bizottságot, avatkozzon be Magyarország belügyeibe. „Nem elég az elítélő szó, a morális felháborodás – akciókra, konkrét lépésekre van szükség!” (Kádár János kért valami hasonlót Hruscsovtól 1956. november negyedike előestéjén…)

Emberünk lengyelországi szereplése egyébként igen pikáns, ugyanis egyike volt azoknak, akik pezsgőt bontottak, amikor még úgy tűnt, Donald Tusk jelöltje nyeri meg az elnökválasztást. Végül bánatában ivott…

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Gajdics Ottó avatarja
Gajdics Ottó

A nemzeti kormány felelősségéről

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

A klímahiszti a globalizmus eszköze

Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Lecke emberi minőségből

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Nem kompország – hídország

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.