A Magyar Faápolók Egyesületének elnöke kifejtette, a fák lombozata és gyökérzete között egyensúly van, vagyis, a gyökérzet éppen annyi nedvességet szív fel a talajból, amennyi lombfelületet képes ellátni vele, és a lombozat által előállított tápanyagból is annyi jut, amennyire a gyökérzetnek szüksége van.
Bármelyikbe drasztikusan belenyúlunk, ez az egyensúly megborul és a növény pusztulásához vezethet.
Az erdőmérnök megjegyzi, amennyiben indokolt, hogy belenyúljanak statikailag a fa lombkoronájába, akkor a lomb 20-30 százaléka az, ami biztonsággal eltávolítható. Ha ennél drasztikusabb mennyiségű lombot távolítunk el, az előbb említett egyensúly megborul, ez pedig végzetes lehet a fa számára.
– Minél gyengébb állapotba kerül egy növény, annál sérülékenyebb. A fák a rendelkezésre álló erőforrásokat optimalizálják, ám miután kevés a lombfelület, kevés tápanyagot tudnak előállítani. Ezeknek a fáknak a sorsa azon múlik, hogy milyen nyarunk lesz: ha aszályos, tartósan száraz időszak elé nézünk, a fa vízhiány miatt nem tudja pótolni azt a lombfelületet, amit most elvettek tőle. Ez szélsőséges esetben akár a pusztulásukhoz vezethet – vélte Ócsvári Gábor.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!