
origo.hu
Pánik a Tisza Pártnál: nem tetszik Magyar Péter dézsmaprogramja a híveknek
Il Ferro és ScienNet. Várhatóan februárban nyújtja be vádemelési javaslatát a vám- és pénzügyőrség az Il Ferro-ügyben. A korábban autómatricázással foglalkozó kft.-vel kapcsolatban még 2007-ben indult meg az eljárás. A nyomozás hat gyanúsított ellen folyik. Az elkövetők több mint 2500 személyt károsítottak meg csaknem 400 millió forint értékben. A ScienNet nevű törzsvásárlói klub ügyében adócsalás miatt folyik a nyomozás. A hatóság feltételezése szerint az elkövetők 2008-ban 960 millió forinttal károsították meg a költségvetést, s emellett a cég ügyfeleinek is komoly veszteséget okoztak. A hatóság a ScienNettől 1,6 milliárd forintnyi vagyont foglalt le, ami feltehetőleg nem fedezi valamennyi sértett kárát. A fináncok azt is vizsgálják, a vállalkozástól offshore cégekhez került százmilliók jogosan hagyták-e el az országot.
Bár a jövő esztendő első napján – vagyis heteken belül – életbe lép a színesfémhulladékok kereskedelmét és ellenőrzését szabályozó törvénymódosítás, a passzusok végrehajtását taglaló rendeletet még mindig nem alkotta meg a kormány. Erről is beszélt tegnap a vám- és pénzügyőrség országos parancsnoka. Nagy János kifejtette: ugyan biztosra vehető, hogy a fémhulladékok forgalmát a fináncoknak kell majd ellenőrizniük, ám az eddig elfogadott jogszabályokból ez nem derül ki. E feladattal feltehetőleg a most még hiányzó kormányrendelet bízza majd meg a szervezetet. A kormány a jövő hét közepén tartja idei utolsó ülését, s ekkor fogadhatja el a jogszabályt, amelyben arról is határoznia kellene, emeli-e a hatóság létszámát. A pénzügyőrség korábban több száz fős létszámemelést kért. – Az új feladat miatt kétszázötven munkatárs felvételére mindenképpen szükség lenne, ám a legjobbnak egy négyszáz fős bővítést tartanánk – fejtegette Nagy.
Noha a rendelet még nem készült el, a vámhatóság már hozzáfogott a felkészüléshez: száz dolgozót kiképeztek a színesfémhulladékok kereskedelmének ellenőrzésére, további száz alkalmazott tanítása most zajlik. Az országos parancsnok elárult néhány részletet az új szabályokról is. Hat napon keresztül minden kereskedőnek meg kell majd tartania az újonnan vásárolt fémet, s ez idő alatt azt nem is dolgozhatja fel. Ha a pénzügyőrség megtudja, hogy valahol lába kélt egy fémből készült szobornak vagy más tárgynak, annak fényképét elhelyezi internetes oldalán. A lopott holmik így hamar megkerülhetnek, s a tolvajokat is könnyebben utolérheti a hatóság.
Pánik a Tisza Pártnál: nem tetszik Magyar Péter dézsmaprogramja a híveknek
Orbán Viktor: Nem akarjuk, hogy a gyerekeinket az ukrán frontra küldjék, és koporsóban jöjjenek onnan haza!
Három bűvös szó miatt süllyedt el a Titan, a Titanic roncsának közelében
Rájöttünk, miért dobta be a törülközőt Gyurcsány: ezt látva senki sem fogja visszasírni a szocialista kormányzást
Csak a legfigyelmesebbek vették észre Katalin hercegné rejtett üzenetét a király szülinapi ünnepségén
Döntés született Strasbourgban: jogerősen pert vesztettek a viselkedni nem tudó Hadházyék
Usain Bolt nem csalódott, Armand Duplantis ugrása után tartania kellett a szavát
Magyar gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia
„Elfogadhatatlan”: mindenki megszólalt a McLarenek ütközése után, a versenybírók is lecsaptak
Budapesti csőd: itt vannak a legújabb fejlemények!
Rendkívüli bejelentést tesz Szijjártó Péter - élőben
Puzsér Róbertnek vége, aljas húzása a karrierjébe kerülhet
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.