
origo.hu
Kávéval öntötte le a bírót, börtönbe kell vonulnia Portik Tamás fiának
Baráti pénzek. Az uniós vidékfejlesztési pénzekkel kapcsolatos ügyek hetek óta borzolják a kedélyeket. Mint azt megírtuk, több mint 53 millió forint Leader-támogatást kapott Pántya György, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés volt MSZP-s tagjának cége. Jutott az uniós vidékfejlesztési forrásból a megyében egy „baráti” temetkezési vállalkozásnak is, a főként baloldali kötődésű településektől megbízást kapó DopoMorte Kft. 36 millió forintot használhat fel. Mintegy 40 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott vidékfejlesztésre szánt uniós forrásokból Nagy Antal, az MSZP Vas megyei alelnöke egy vendégház létesítésére, emellett ötvenötmillió forintot használhat fel két olyan civil szervezet, amely a szocialisták szombathelyi központjába van bejelentve.
Újabb Leader-botrány pattant ki, ezúttal Békés megyében. A vidékfejlesztési források sorsáról döntő szervezetet régebben is sokan kritizálták, többek között azért, mert az MSZP a kistérségekben mások kizárásával, önkényesen hozta létre a csoportokat, s a támogatások odaítélésének módja is gyakran megkérdőjelezhető. Nagy Bélának, Medgyesegyháza korábban az SZDSZ-ben politizáló polgármesterének egy rossz szava sem lehetett a Leader ellen, hiszen városa és térsége a kivételezett körhöz tartozott, ám legutóbb, egy nyilvános fórumon, mégis súlyos bírálatot mondott. – A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal jogsértő módon megfelezte a pályázati pénzünket, mire hozzánk érkezett, 530 millió forint lett az 1,2 milliárdos összegből – panaszolta. – Arról nem is beszélve, hogy a hivatal a kistérségi Kertészek Földje Akciócsoport Egyesülettől kért gépkocsit a programok végrehajtásának ellenőrzéséhez. Jó lenne, ha a megyei önkormányzat arra kérné a vidékfejlesztést felügyelő földművelésügyi tárcát, hogy az illetékesek nézzenek utána, mi történik a Leaderhez kapcsolható tevékenység ürügyén – mondta a polgármester. Nagy Béla elmondta, az önkormányzat két pályázattal szállt versenybe a Leadernél. Az egyik a település központját újítja meg; a durva elvonások után azonban szó sem lehet róla, hogy az eredeti tervek szerint valósítsák meg elgondolásaikat. A másik a kulturális örökség értékét óvná, jelesül a Medgyesegyházához tartozó Bánkút közösségi házát tennék rendbe. Itt élt és dolgozott a világhírű búzanemesítő, Baross László. Így viszont e terv megvalósítása sem várható.
A polgármester brutálisnak nevezte a pénzelvonást. Szerinte kilógott a lóláb, amikor a közösségi házat országos jelentőségű kastéllyá minősítették. Valószínűsíthető, hogy ezzel kerestek alibit a források megcsapolásához, hiszen az objektum önkormányzati ingatlan. Közfelháborodást okozott az is, hogy a Kertészek Földje Akciócsoport civil szervezet, a kormány mégis mint szponzorra számít rá. Az igaz, hogy nyolc dél-békési település (Dombiratos, Medgyesbodzás, Medgyesegyháza, Nagybánhegyes, Nagykamarás, Pusztaottlaka, Szabadkígyós ás Újkígyós) részvételével alakult meg a csoport, de mivel agrárjellegű tevékenységet űz, inkább segítségre szorul. Megyei szinten máris meghallgatásra talált a panasz, ugyanis az önkormányzat úgy döntött, Leader-ügyben felülvizsgálati kérelemmel fordulnak az illetékeshez. Gosztolya Ferenc, az MSZP megyei frakcióvezetője ugyan megpróbálta védeni a mundér becsületét, mondván, hogy megfoghatatlan jelenséggel a jog nem tud mit kezdeni. Mások úgy vélték, hogy az eset nagyon is konkrét, a gond pedig egyszerre általános és egyedi, s az eljárás erősen kifogásolható. Gosztolya Ferenc a polgári oldal felvetésére, amely szerint kínai igazságügyi miniszter kellene ide, aki rendet tenne, nemtetszésének adott hangot. – Elfogadhatatlan, hogy elnyert pályázataink forrásait megcsapolják, elveszik a támogatás felét – háborodott fel Balogh József szabadkígyósi polgármester. – Ellopják a pénzünket, ahogy az ország vagyonát is.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt tegnap kerestük, de választ kérdéseinkre egyelőre nem kaptunk.
Kávéval öntötte le a bírót, börtönbe kell vonulnia Portik Tamás fiának
Ez a futball borzalma - az angolok egy meccs után temetik a klubvilágbajnokságot
„A rohadt életbe!” – Kasza Tibi kiabálásától zengett a TV2 stúdiója
Amit Puzsér Róbert tett, az mindennek a legalja
Mégsem Kispest? Dzsudzsák Balázs itt lehet sportigazgató!
Fordulat jöhet az energiaháborúban – az EU hangnemet váltott Oroszországgal szemben
Kerkez Milos édesapja egy szerb csatornán kitálalt: Indiába is elmentek volna + videó
Meghalt az Újpest legendája
Nemvárt fordulat a bezárt Velencei tavi strand ügyében
Puszit akart adni a Chelsea gólszerzője, kis híján pofozkodás lett belőle
Egymás után távoznak az NB I-es vezetőedzők
Életveszélyes hal bukkant fel az Adrián
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.