Lelibbent a hazai jégről

2009. 12. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sebestyén Júlia összpontszáma 171,86, ezzel jelenleg az első – hallhattuk tegnap kora délután a fővárosi Gyakorló Jégcsarnokban a műsorközlő tájékoztatását, de a mondat második fele merő formalitás volt a műkorcsolyázók országos bajnokságán. Mert nem csak az volt nyilvánvaló az utolsó szólítás előtt, hogy Sebestyén idén is toronymagasan megnyerte az ob-t; az is, hogy az elkövetkezendő tíz évben magyar korcsolyázónő neve mellé aligha társul majd ilyen magas pontszám. Jurek Eszter szakbizottság-vezető is leszögezte mellettünk, legfeljebb a jelenlegi 11-12 évesek közül nőheti ki magát valaki, egyébként szűkös évek elé nézünk. Az Európa-bajnok és a világranglistán folyamatosan a legjobb tízben jegyzett Sebestyén ugyanis 28 évesen az utolsó szezonját futja, amiből már csak a tallinni Eb, a vancouveri téli olimpia és esetleg a torinói vb van hátra.
– Amikor felmentem a jégre, bele sem gondoltam, hogy ez az utolsó magyar bajnokságom, minden idegszálammal az előttem álló feladatra összpontosítottam. Már csak azért is, mert az elmúlt két hétben nem sokat edzettem, és amikor gyakoroltam, két ugrás után már majdnem kiugrott a szívem. Sajnos elkaptam valamilyen felső légúti betegséget, ami persze nem is csoda, ha az ember a jégen állandóan fagyos levegőt lélegzik be. S az edzéseken különösen cudar hideg van. Kértük, hogy az ob-re fújjanak be egy kis levegőt, de egy szál kűrruhában így is nagyon fázunk, ezért két harisnyát vettem fel, és még egy kesztyűt is, amit soha nem szoktam – árulta el a kilencedik ob-aranyát megszerző Sebestyén. – Örülök, hogy félig-meddig betegen is szép programokat futottam, s remélem, hogy az Eb-n, utána pedig az olimpián is így lesz. Azt még nem tudom, hogy utána elindulok-e még a vb-n is. Az viszont egészen biztos, hogy a jövő évi magyar bajnokságon már a nézők között leszek – tette hozzá a tiszaújvárosi korcsolyázónő. Bizony, nagyon hiányzik majd a jégről…
A férfiaknál Markó Márton, a párosoknál a Trefil Kristóf, Victoria Hecht, a jégtáncosoknál a Hoffmann Nóra, Makszim Zavozin duó állhatott a dobogó legfelső fokára. Trefiléknek nem akadt ellenfelük, de már az is nagy szó, hogy van párosunk, és három évtized szünet után lesz a januári Eb-n is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.