Matolcsy: Be kell vallani az igazságot

Hírösszefoglaló
2009. 12. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy esetleges Fidesz-kormány három első legfontosabb gazdaságpolitikai döntését ismertetve Matolcsy György volt gazdasági miniszter a távirati irodának adott interjújában elmondta: a kormány új költségvetést, új adórendszert és új foglalkoztatáspolitikát alkot majd, s ezek 2010. július 1-jével léphetnek hatályba.
E lépések miatt a 2010. január 1-jén hatályba lépő adórendszer csak fél évig él majd, de hozzátette: a Fidesz hosszú távra szóló, stabil és alkotmányos garanciákkal körbebástyázott adórendszerben gondolkozik. Megismételte, hogy az ellenzéki párt előtt jelenleg háromféle adóváltozat van. Az egyik verzió radikális szja-csökkentéssel, egykulcsos, családi jellegű jövedelemadózással számol, a másik azt jelentené, hogy valamennyi adónemnél csökkentenének a jelenlegi kulcsokon, a harmadik pedig csak járulékcsökkentéssel kalkulál, de itt felmerült, hogy ne csak a munkaadói, hanem a munkavállalói járulék is csökkenjen.
A volt gazdasági miniszter hangsúlyozta: a Fidesz nem készül megszorításokra, ezalól kivételt csak a bürokrácia területe jelent.
Megismételte: a költségvetés hamis, mert már most tudni, hogy a kormány által prognosztizált 3,8 százalékos hiány három-négy százalékkal nagyobb lesz. Elmondta, hogy míg a jegybank 4,3 százalékos jövő évi költségvetési deficittel és plusz 2,7 százalékos konszolidációs igénnyel számol, addig a Fidesz gazdaságpolitikusai szerint ez a két szám 4,5, illetve 3 százalék is lehet.
Matolcsy szerint a költségvetés a Fidesz által várt 7,5 százalék körüli hiány mellett más kockázatokat is rejt, ezek közé sorolta a fogyasztás vártnál nagyobb visszaesését, s a munkanélküliségi adatokat.
Kiemelte, hogy a beruházások csökkenése miatt jövőre kevesebb adóbevétellel lehet számolni, továbbá amiatt is, hogy a kormány által tervezetthez képest kisebb lehet az infláció.
A volt gazdasági miniszter leszögezte: 2012 végéig nagyon nehéz lesz a helyzet, és csak 2013-tól lehet fenntartható fellendülés a világban.
Úgy fogalmazott: a Fidesz esetleges kormányra kerülésével sem lesz az országban „tejjel-mézzel folyó Kánaán” a súlyos örökség miatt.
Az új költségvetés azért elkerülhetetlen, mert be kell vallani az igazságot – tette hozzá. Kiemelte: az adócsökkentést pedig azért kell rögtön az elején meglépni, hogy létrejöhessenek a 2012 utáni növekedés erői. Matolcsy György elismerte, hogy a Fidesz-kormány sem tudja a recessziót egy év alatt növekedésre állítani.
A növekedésösztönző lépésekről szólva kiemelte a belföldi piacbővítést: ennek egyik eleme lehet egy energiahatékonysági program, amely az energiatakarékos ingatlanfelújításra, azaz jó irányban használja fel az EU-forrásokat.
Arra a kérdésre, hogy felhasználja-e egy esetleges Fidesz-kormány a Bajnai-kormány által le nem hívott IMF-hitelt, azt válaszolta: már csak minimális összegről van szó. Matolcsy György szerint az új kormánynak egy új, második, készenléti hitelről szóló megállapodást érdemes kötnie az IMF-fel.
Szollár Domokos kormányszóvivő Matolcsy György szavaira úgy reagált, hogy a Fidesz a tűzzel játszik, amikor ellentételezés nélkül ígér kormányra kerülése után adócsökkentést.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.