Épp most fejeztem be Mike Nature-trükkjét, hozzáadtam a valós hőmérsékleti értékeket az elmúlt húsz év adatsorához, hogy elrejtsük a csökkenést – írta tíz évvel ezelőtt kollégáinak küldött e-mailjében Phil Jones, a Kelet-angliai Egyetem (eddig) hatalmas presztízsű klímakutató csoportjának igazgatója. A levélben szereplő Mike Michael Mann a Pennsylvaniai Állami Egyetem ugyancsak elismert klimatológusa, akinek most magyarázkodnia kell. És magyarázkodik is. Szerinte a kollégája szerencsétlenül fogalmazott, amikor trükköt említett. A tudományos szlengben ugyanis – szerinte – gyakran nevezik trükknek egy probléma frappáns megoldását, és ilyenkor nem gondolnak szemfényvesztésre, idézi a professzort a The New York Times.
A kérdéses tanulmányról Mann elmondta, hogy a múltbeli hőmérséklet meghatározására párhuzamosan használják a hőmérős megfigyeléseket és a fák évgyűrűinek vastagságát. Mindkét módszer egyenletes emelkedést mutatott 1960-ig, amikortól az évgyűrűk inkább hőmérséklet-csökkenést jeleztek. Ezt nem hitték el, ezért az utóbbi évtizedek esetében már csak a hőmérőkre támaszkodtak.
December 6-án kezdődik Koppenhágában a történelem egyik legjobban várt környezetvédelmi konferenciája. Bár a klímaváltozás ténye és a hátterében húzódó emberi hatások elfogadottsága egyre erősebb, a leginkább környezetszennyező fejlett államok és a feltörekvő országok még most is a kibúvót keresik az egyezmény elől. Csodák csodája, alig két héttel a kongresszus kezdete előtt valaki közzétette az interneten az angol egyetemről ellopott e-maileket, amelyekben csalásra utaló részletek is találhatók, a szkeptikusok pedig megtáltosodtak (az e-mailek elolvashatók az Eastangliaemails.com honlapon). Az ügy azért felettébb kínos, mert az ENSZ Klímaváltozási Kormányközi Testülete, az IPCC előrejelzéseiben leginkább a Kelet-angliai Egyetem adatait vette alapul. A botrányt a fantáziával mérsékelten megáldott újságírók azonnal elnevezték klímagate-nek.
Az üzenetek tartalma több oldalról gyengíti a felmelegedést hangoztató klimatológusok véleményét. Az utóbbi években az angol kutatócsoportot naponta bombázták követeléseikkel a szkeptikusok, akik azokat a nyers adatokat akarták látni, amelyek alapján a kutatók elkészítették előrejelzéseiket. Az egyetem a legtöbb esetben visszautasította a követeléseket, kibúvókat találva a Nagy-Britanniában 2005-ben hatályba lépett információszabadságról szóló törvény hatálya alól – jelent meg a Science magazin honlapján. Az egyik megkeresés tavaly májusban érkezett Keith Briffához, aki az IPCC AR–4 elnevezésű jelentésében is közreműködött. A törvény szerint tilos megsemmisíteni az információszabadságra hivatkozó megkeresések tárgyát képező leveleket, a fenti levélből ismert Phil Jones mégis ezt írta Michael Mann-nek: „Mike, törölnéd az összes levelet, amelyben Keith és az AR–4 szerepel? Keith is ugyanígy fog tenni.” Ha bebizonyosodik a levelek törlése, az bűncselekménynek minősül.
Az IPCC mögött álló kutatók évek óta azt hangoztatják, hogy a klímaváltozással szemben szkeptikus meteorológusok nem publikálják tanulmányaikat olyan tudományos folyóiratokban, ahol a beküldött cikkek rigorózus szakmai ellenőrzésen esnek át. Ehhez képest a most kikerült e-mailekből éppen az derül ki, hogy amikor valamelyik folyóirat mégis közöl olyan cikket, amelynek eredményei nem illenek az általuk elfogadott keretekbe, megpróbálják kiközösíteni az újságot, írja a New Scientist. Mann egy 2003-as levelében arra buzdítja kollégáit, hogy „többé ne küldjenek tanulmányokat a Climate Research (Klímakutatás) című folyóiratnak, és ne idézzék mások ott megjelent tanulmányait”, mert az olyan ismert szkeptikusok cikkeit hozta le, akiknek Mann szerint „nem lett volna szabad megjelenniük egy jó hírű újságban”. Mann most ezt azzal magyarázza, hogy a kérdéses tanulmányok tényleg rosszak voltak.
Talán még megdöbbentőbb Phil Jones egyik 2004-es levele, amelyben két – általa hamisítottnak ítélt – szakmai lektoráláson átesett és megjelent cikkre hivatkozva kijelenti, hogy „egyik sem kerülhet be a következő IPCC-jelentésbe. Kevin (Trenberth, az amerikai Nemzeti Légkörkutató Központ munkatársa – M. Cs.) és én valahogy elérjük, hogy kimaradjanak. Még akkor is, ha újra kell értelmeznünk a lektorált szakirodalom fogalmát.” Trenberth természetesen tagadja, hogy megpróbálták volna bármelyik tanulmányt is kihagyni a jelentésből.
Legyen bármennyire időzített az e-mailek kiszivárogtatása, hitelességük nagyon valószínű, hiszen ezt számos feladó és címzett is megerősítette. Tagadhatatlan, hogy a levelek olyan praktikákról rántják le a leplet, amelyek vállalhatatlanok magukra valamit adó kutatók számára, hiszen a tudomány ott fejeződik be, ahol a hazugság kezdődik. De akkor most hogyan tovább?
Hú, ezt is megúsztuk, pedig már majdnem elhittem, hogy életmódunk tényleg tönkreteszi bolygónkat! Tehát az egész globálisfelmelegedés-hisztéria csak átverés volt, ha van is egy kis változás az időjárásban, az csak a természetes ingadozás része, nekünk ahhoz semmi közünk – gondolhatják most sokan, és inkább mégis a 20 litert fogyasztó hobbiterepjárót veszik meg negyedik kocsinak valahol Amerikában.
Sajnos nem ennyire egyszerű a helyzet.
A New Scientist az összes levél átvizsgálása után azt állapította meg, hogy az érintett kutatók valóban meghamisították némileg az adatokat. Arra azonban nincs bizonyíték, hogy a világon sok száz, talán több ezer szakember közreműködésével végzett klímakutató programok egy hatalmas összeesküvés elemei lennének. E párhuzamos vizsgálatok pedig kölcsönösen igazolják egymás megállapításait. Egyes vizsgálati eredmények egy-egy évben valóban a Föld éghajlatának stagnálását, esetleg apróbb lehűlését regisztrálták, de a hosszú távú trend minden szóba jöhető hőmérséklet-mérési eljárás alapján a melegedés, amely az úgynevezett hokiütőgörbét követi. Eszerint az iparosodás felgyorsulásáig, a XIX. század végéig nagyjából stabil volt a Föld átlaghőmérséklete (ez a hokiütő egyenes nyele), majd a múlt század kezdetétől éles fordulatot vett, és meredeken emelkedni kezdett (az ütő tolla). Amint a Scientific American ironikus hangú kommentárjában megjegyzi, „a közelmúlt történelmének kilenc legmelegebb éve az utóbbi évtizedben volt. Ez és az északi-sarki jégtakaró rohamos viszszahúzódása biztosan a küszöbönálló globális »lehűlés« következményei, ahogy a klímaváltozás tagadói hangoztatják.”
A mértékadó tudományos lapok értékelése szerint az éghajlatváltozás tagadóinak nagy többsége a politikai színtéren támadja a mérések eredményeit és az ezek alapján készített előrejelzéseket. Nagyon kevés meteorológus szakember van közöttük, az ő elméleteik pedig már régen elbuktak. A The Washington Post Spencer Weart fizikust és tudománytörténészt idézi, aki szerint a mostani jól időzített botrány „valami olyasminek a tünete, ami egészen új a tudománytörténetben. Eltekintve azoktól az őrültektől, akik amiatt panaszkodnak, hogy valamiféle összeesküvés gátolja őket személyes felfedezéseik nyilvánosságra hozatalában, még sohasem fordult elő, hogy emberek egy csoportja kutatók egész közösségét vádolja szándékos csalással és bűncselekményekkel. Még a dohánygyárak sem rágalmazták a rákkutatókat.”
Ezek után ülnek le holnap Koppenhágában a világ vezetői, hogy megegyezzenek az elkerülhetetlen lépések meghozataláról, amelyek legalább csökkenthetik az éghajlatváltozás következményeit. Az előjelek tragikusak. Szeptemberben, még az e-mail botrány kirobbanása előtt előkonferenciát tartottak New Yorkban, amelyen a Koppenhágában aláírandó egyezmény kereteiről próbáltak megállapodni. A konferencia azonban nem jutott túl a lendületes beszédek és az egymásra mutogatás szintjén. Így egyre többen ábrándulnak ki a konferenciából már a megnyitója előtt, és csak ambiciózusnak tetsző politikai deklarációkat várnak tőle.
Mit remélhetünk reálisan, ha az ómenek ellenére olyan egyezmény születik a jövő héten Koppenhágában, amelyet tettek követnek? A kutatók szerint eddig több mint 500 ezer megatonna (500 milliárd tonna) szenet juttattunk a légkörbe, főként a fosszilis tüzelőanyagok elégetésével és az erdők kiirtásával. Ez a mennyiség nagyjából 1 800 000 megatonna szén-dioxidnak felel meg. Ha összességében nem juttatunk 750 ezer megatonnánál több szenet az atmoszférába, akkor 75 százalékos esélyünk van arra, hogy a Föld átlaghőmérséklete legfeljebb két Celsius-fokkal emelkedik. Tehát még (már csak) 250 ezer megatonna szenet égethetünk el. Ha jelenlegi életmódunkat folytatjuk, ehhez alig húsz évre van szükség. A kétfokos hőmérséklet-emelkedés a modellek szerint még nem jár visszafordíthatatlan károkkal, a hatásaihoz alkalmazkodhatunk.
Minthogy a légkörben már meglévő szén kivonását célzó technikai elképzelések egyelőre nem működőképesek, a koppenhágai konferencia legfontosabb célja annak elérése, hogy ne lépjük át ezt a 250 ezer megatonnás határt. Soha. Ehhez arra van szükség, hogy az országok a megújuló forrásokra állítsák át energiatermelésüket, és megszüntessék legkörnyezetszennyezőbb iparágaikat. Akkor is, ha a jelenlegi körülmények között még olcsónak számítanak, és sok embernek adnak munkát. Félő, hogy a politikusok többsége kihasználja az e-mail botrány kínálta alkalmat, és a (már korántsem olyan) hosszú távú veszélyek kiküszöbölése helyett a pillanatnyi előnyt választja.
origo.hu
Orbán Viktor: A kormány megvédi Magyarországot az energiaárak emelkedésétől
