Miközben komoly médiaérdeklődés mellett zajlott a Kulcsár Attila és társai ellen folyó büntetőper, a volt sztárbróker exügyfelei peres eljárások sorát indították meg a K&H Bank és leányvállalata, a K&H Equities Zrt. ellen. Információink szerint választott bíróságok előtt keresték igazukat azok is, akik ellen különböző bűncselekmények miatt az ügyészség vádat emelt és akiket a Fővárosi Bíróság nem jogerősen el is ítélt.
A Kulcsár-ügy tizenkilencedrendű vádlottja Nagy Károly, az Auto Danubia Kft. tulajdonosa például még 2004-ben perelte be a K&H Equities Zrt.-t, hogy a brókercég fizessen meg neki 1,2 milliárd forintot és járulékait. Az eljárás – amint az a lapunk birtokába jutott bírósági papírokból kiderült – peren kívüli megegyezéssel ért véget. Nagy Károlyt első fokon bűnpártolás bűntettében, valamint társtettesként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében egy év négy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre és 30 millió forint vagyonelkobzásra ítélték. Az üzletember az ítélet szerint Bitvai Miklóssal, az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. volt vezetőjével és az elsőrendű vádlott Kulcsár Attilával együttműködve segédkezett abban, hogy egy szabálytalan tranzakciót (amelynek eredményeként a sztrádacégtől 500 millió forintot sikkasztottak el) egy visszadátumozott szerződéssel legalizáljanak. A közreműködéséért Nagy Károly a nem jogerős ítélet szerint harmincmillió forintot kapott Kulcsár Attilától. Ezzel az ügylettel függ össze egy másik polgári peres eljárás, amelyben a végső szót jövő hét kedden a Legfelsőbb Bíróságnak (LB) kell kimondania. Emlékezetes ugyanis, hogy az exbróker volt ügyfele, Juhász Attila 2003 első felében Pannonplast-részvényekbe akart befektetni, amihez 290 millió forintot a K&H Equitiesnél vezetett ügyfélszámlájáról kívánt lehívni. Az összeget azonban Kulcsár az ÁAK számlájáról emelte le, mivel ügyfelének a pénzét már korábban eltőzsdézte (erről Juhász nem tudott, hiszen a bróker neki is hamis egyenlegkimutatásokat küldött ki, amelyek a befektetés gyarapodásáról szóltak).
Ez a 290 millió forint azonban érdekes módon nem az ÁAK-nak hiányzik elsősorban, hanem Nagy Károly cégének, az Auto Danubia Kft.-nek, amely előbb a sztrádacéget, majd Juhász Attilát hívta perbe, hogy hozzájusson pénzhez. A bíróságok sorát megjárt jogi vita szerint ugyanis a pénz valójában a vállalkozásé volt, amely 500 millió forintért adott el diszkontkincstárjegyet az állami cégnek. Ennek ellenértéke (legalábbis 290 millió forint) azonban nem az Auto Danubiánál, hanem Juhásznál landolt. Kulcsár javaslatára ugyanis Juhász aláírt egy kölcsönszerződést, miszerint a szóban forgó összeget az Auto Danubia Kft. bocsátja rendelkezésére.
Figyelemre méltó körülmény az is, hogy mind az Auto Danubia, mind Juhász milliárdos nagyságrendben jutott pénzhez a K&H brókercége elleni pereik nyomán. Azt azonban nem lehet tudni, hogy a szóban forgó 290 millió forintot a pénzintézettel folytatott tárgyalások nyomán beszámították-e, amikor kártalanításukról egyeztettek.
Juhász Attila, akit első fokon és másodfokon is az összeg Auto Danubia felé történő kifizetésére kötelezett a bíróság, úgy véli, hogy ő a valós befektetését használta fel, az pedig, hogy egyébként a K&H-n belül milyen pénzügyi manipulációk történtek, külső szereplők, így az ÁAK és Nagy Károly cégének bevonásával, esetében érdektelen. Az üzletember legfontosabb érve az, hogy egy visszadátumozott, fiktív szerződés nyomán (amelyet az ÁAK az Auto Danubiával kötött) ő nem is kaphatott pénzt a kft.-től. Csakhogy az ítélőtábla nem látta bizonyítottnak, hogy egy visszadátumozott szerződés az alapja az egész ügyletnek. Ítéletének indoklásában a bírói tanács kifejtette: „alaptalan az alperes (Juhász Attila – a szerk.) azon védekezése, miszerint a felperes (Auto Danubia Kft. – a szerk.) és az ÁAK közötti szerződés visszadatált lett volna, ezt az alperes az őt terhelő bizonyítás ellenére nem igazolta”.
A Kulcsár ellen a Fővárosi Bíróságon indult büntetőeljárásban azonban ezt bizonyították, ám ezt a körülményt a polgári perben eljáró Fővárosi Ítélőtábla Juhász Attila indítványaira sem vette figyelembe. Amennyiben az LB is az ítélőtábla álláspontját fogadja el, az akár a Kulcsár Attila és társai ellen folyó alapügyet is befolyásolhatja.

Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál