Nagy mezőnyökkel és Nagy Tímeával

2009. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tíz arany, hét ezüst és tizenhárom bronz a magyar mérleg a hét idei világversenyről, a harminc dobogós helyezésből huszonhármat az utánpótlás szállított; s a számadatokat bankvezérhez illő precizitással fújó Erős János elnök megfogalmazása szerint a tavalyi „pekingi Waterloo” után a jövő miatt nem kell aggódnunk. A Magyar Vívószövetség tegnapi sajtótájékoztatóján a kardozók húzhattak ki magukat a legjobban – Nébald György szövetségi kapitány, valamint az antalyai világbajnokságon egyéniben és csapatban is bronzérmes Decsi Tamás jelen is volt –, akik azt érmek több mint felét szerezték, de a férfivonal a legtöbbet mégiscsak azzal nyerte, hogy a csapatversenyük rajta maradt a londoni olimpia műsorán. (A diplomáciai fronton viszont a női kardozók elbuktak, s mint ismert, a 2012-es ötkarikás játékokon férfi párbajtőrben is csak egyéni verseny lesz. Ami annak tükrében számunkra különösen sajnálatos, hogy a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összetételű négyes idén Európa-bajnok lett, a vb-n pedig ezüstérmet szerzett.)
A vívók tegnapi összejövetelén azonban a témát alapvetően a ma kezdődő országos bajnokság szolgáltatta, amely keddig tart az Angyalföldi Sportcsarnokban, a Rozsnyai utcában. Nyitányként a férfi és női tőrözők egyéni versenyeit rendezik, holnap a fegyvernem csapatküzdelmei lesznek soron (Mol-kupa), szombaton és vasárnap hasonló lebontásban a párbajtőrözők következnek (MVM-kupa), hétfőn és kedden pedig a kardozók (Közgép-kupa). Az egyes fegyvernemek küzdelmei naponta 9 és 12 órakor kezdődnek, a döntőkre a program alakulása szerint kerül sor.
Miként az borítékolható volt, a legnagyobb mezőny férfi párbajtőrben jön össze, itt az egyéni versenyre százhatvanhatan neveztek, csapatban pedig huszonkilenc együttes indul el. A hat nap során több mint ötszázan lépnek pástra, és a jelenlegi válogatottakon túlmenően jó néhány korábbi kasszis reaktiválja magát. Így például a női párbajtőrözők csapatversenyébe beszáll a kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea, több mint egy évtized szünet után a hatszoros világbajnok Horváth Mariann, de pengét ragad az öttusázóként vb-aranyérmes sportszakállamtitkár Simóka Bea is, a férfiak mezőnyében pedig ott lesz a két évvel ezelőtti egyéni világbajnok Kulcsár Krisztián. Szó se róla, veretes névsor.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.