Az európai kereszténydemokrata és konzervatív pártokat tömörítő néppárt tegnap megnyílt kétnapos tanácskozásán a tagpártok képviseletében tizenhárom uniós tagország állam-, illetve kormányfője vesz részt, továbbá hat nem uniós tagállam miniszterelnöke, írta az MTI. A bonni kongreszszuson a többi között olyan neves európai konzervatív vezetők vesznek részt, mint – egyben házigazdaként is – Angela Merkel német kancellár, valamint Francois Fillon francia kormányfő, Jan Peter Balkenende holland és Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, valamint az olasz kormány vezetője, Silvio Berlusconi. Továbbá az Európai Unió, illetve az Európai Parlament konzervatív vezetői is, köztük Herman Van Rompuy, az EU újdonsült elnöke, Jerzy Busek, az Európai Parlament elnöke, valamint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
A tisztújítás mellett a résztvevők Európa, illetve az Európai Unió jövőjéről folytatnak vitát, különös tekintettel a lisszaboni szerződés életbe lépése utáni helyzetre, de még inkább a jelenlegi gazdasági, illetve pénzügyi válság leküzdésére. Ez utóbbi kapcsán várható egy külön dokumentum elfogadása, amely a kereszténydemokrata, illetve konzervatív pártok elképzeléseit, valamint célkitűzéseit tartalmazza a válságból való kilábalásra. Ennek középpontjában pedig annak hangsúlyozása áll, hogy a válság csakis a szociális piacgazdaság elvei alapján küzdhető le.
Orbán Viktor a találkozón tárgyalt Jürgen Rüttgersszel, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnökével, a moldovai kormányfővel, Vlad Filattal és a néppárthoz tartozó görög politikai erő, az Új Demokrácia elnökével, Antonisz Szamarasszal.

Tényleg 50 fokos hőségre számíthatunk? – a szakértő válaszolt