Nyitottság

Most, hogy Traian Basescu nyerte meg a román elnökválasztást, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) bármilyen kormányzati megoldás irányába nyitottá vált. Az államfőhöz kötődő demokraták felé pedig már akkora a nyitottság, hogy a nyilatkozatok szerint e két formáció együtt alkotná a következő kabinet „kemény magját”. Paktum az ördöggel? Alku az „autoriter”, „diktatórikus hajlamú”, „destabilizáló” Basescuval? Sodródás az eseményekkel? Egyik sem. Annyi történt csupán, hogy az RMDSZ hozza a már megszokott formáját. A hatalom illata amnéziát okoz. Újságoldalnyi hely sem lenne elég, ha visszaidéznénk Markó Béla komoly arccal előadott aggodalmait Basescu politikájával kapcsolatban. Újabb oldal kellene annak a rajongásnak az illusztrálására, amellyel az RMDSZ vezetői a „szemléletváltástól” sugárzó baloldali Mircea Geoanát s az ő átmeneti fegyverhordozóivá vedlett liberálisokat illették. És további bőséges újságfelületre lenne szükség, ha bemutatnánk a szebb napokat látott szövetség gátlástalan bukaresti körtáncát, a rezzenéstelen arccal előadott váltásokat, az egyre zsugorodó szavazótábor akaratát rendszeresen semmibe vevő, olykor kizárólag személyes politikai érdekek vezérelte döntéseket.
Nem az a fő baj az RMDSZ vezetésével, annak „örökös” elnökével, Markó Bélával, hogy mindig és mindenáron a kormányzati szerepvállalást célozza meg, hiszen ez önmagában nem elvetendő stratégia egy kis párt esetében. A gond a mellébeszéléssel, az őszinteség hiányával van. Ez pedig hiteltelenséghez vezet. A romániai elnökválasztás második fordulója kapcsán sokadjára derült ki, hogy az erdélyi magyarok többsége még hajlandó belépőt biztosítani Markóéknak a bukaresti törvényhozásba, de a trükkös politikai játszmáikban már nem vesz részt. Az RMDSZ teljes gőzzel szállt be a különböző érdekek által motivált Basescu-ellenes gyűlöletkampányba, és nagyot bukott. Románia legfrissebb választási térképe szerint Markó Béláék kínálatára Moldvában, Havasalföldön és részben Dobrudzsában van igény. Erdély – beleértve a két székelyföldi, többségében magyarlakta megyét – a „félelmetes” Basescura adta voksát. Országszerte a fiatalok képezték az egykori hajóskapitány szavazóinak derékhadát. Ha már a zsigeri ellenszenv miatt az Európai Néppárt felszólítása sem tudta a jobboldali jelölt támogatására bírni az RMDSZ vezérkarát, mennyivel bölcsebb lett volna legalább az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács álláspontjával azonosulni és lelkiismeret szerinti szavazásra szólítani. Most hitelesebben szólnának a Basescuékkal kötendő koalíció melletti érvek.
Az RMDSZ ma még a legerősebb erdélyi magyar párt, az egyetlen erő, amely a bukaresti parlamentben is meg tudja jeleníteni a magyarság akaratát. Éppen ezért ellene szurkolni akkor is felelőtlenség, ha arra egyébként tevékenységével rászolgál. Az RMDSZ vezetői nyilván maguk is tisztában vannak azzal, hogy a magyar összefogás nyomán elért siker az európai parlamenti választásokon egy mélyponton lévő szövetséget rántott vissza a szakadék széléről. A romániai elnökválasztás előtt Markóék elhitték, ismét visszanyerték régi fényüket, e tévhitből kiindulva pedig elvetették az egyeztetést Tőkés Lászlóékkal. A végeredmény ismert: Kelemen Hunor finoman fogalmazva is szerény államfőjelölti szereplése, majd a bukás a Basescu-ellenes táborral együtt. Ismét mélyponton van az RMDSZ. A román demokraták irányába mutatott gyors nyitottság még kevés lesz a felemelkedéshez.