Ökológiai mancsnyom

Miközben Koppenhágában klímakonferencia zajlik, mindannyian elgondolkodhatunk, hogy életmódunk fenntartható-e a bolygó veszélyeztetése nélkül. Olyan szokásaink is károsak lehetnek, amelyekre nem is gondolnánk. Kutyát tartani például legalább akkora bűn a környezettel szemben, mint hobbiterepjárót vezetni.

Hús helyett
Bár a hobbiállattartás környezeti ártalmai eddig kevés kutató figyelmét keltették föl, az állatok egyáltalán nem új szereplők a föld energiaforrásait mértéktelenül fogyasztó és szén-dioxidot termelő vádlottak listáján. Az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Szervezete, a FAO 2006. évi jelentésében (Az állattartás hosszú árnyéka) 18 százalékra becsülte az állattenyésztés hozzájárulását a globális felmelegedéshez. A Worldwatch Institute civil környezetvédelmi szervezet által nemrég megjelentetett World Watch Magazine-ban közölt tanulmány szerint a FAO jelentése jelentősen alábecsüli e gazdasági ágazat környezetszennyező voltát, számol be a Globálisfelmelegedés.info honlap. A tanulmány szerzőinek számítása szerint az állattenyésztés a globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás legalább 51 százalékáért okolható, ami évente 32,6 milliárd tonna szén-dioxidnak felel meg.
A cikk szerzői, Robert Goodland és Jeff Anhang, a Világbank kutatói úgy vélik, hogy a korábbi jelentés bizonyos számai alacsonyabbak a valóságosnál, más tényezőket pedig egyszerűen nem vettek figyelembe. Szerintük például téves a FAO érvelése, miszerint az állatok légzésével nem kerül nettó szén-dioxid a légkörbe, mivel ők a növények által megkötött légköri szén-dioxidból termelt szerves anyagot alakítják vissza szén-dioxiddá. Sőt a FAO szerint ebből a szempontból az állatokat szénelnyelőknek kell tekinteni, hiszen állományuk folyamatosan nő, így egyre több szenet építenek be és raktároznak el testükben. Ezzel szemben a szerzők csak a hosszú időn keresztül stabil vegyületekben megkötött vagy mélyre eltemetett szén-dioxidot tekintik valóban szénelnyelésnek. Érvelésük szerint a haszonállatok által kilélegzett szén-dioxid semmivel sem természetesebb, mint az autók által kibocsátott gáz. Bár az iparosodás előtti korokban is éltek és lélegeztek állatok, azok száma össze sem vethető a mostaniak tömegével.
Az állattartás legnagyobb hátránya mégis az, hogy legelőkre, takarmánytermő földekre van szükség hozzá. Mivel ezekből hiány van, a szükséges területeket erdőirtással teremtik elő. Bár a takarmányként hasznosított növények is fotoszintetizálnak, így elnyelnek némi szén-dioxidot (hektáronként mintegy nyolc tonnát évente), ez eltörpül az esőerdők kétszáz tonnás elnyeléséhez képest. Amellett, hogy e kétszáz tonnás elnyelés elmarad, a kivágott erdők talajából a megváltozott ökológiai viszonyok miatt újabb kétszáz tonna szabadul föl. Az állatok által kilélegzett szén-dioxid mellett a táplálék lebontásakor keletkező metán kibocsátása is a felmelegedést segíti elő. Bár a metán gyorsabban elbomlik, mint a szén-dioxid, légkörmelegítő képessége húszéves távlatban hetvenkétszerese a szén-dioxidénak.
Goodland és Anhang szerint nem elegendő az állattartás energiahatékonyságának növelése, hiszen várhatóan az évszázad közepére a jelenlegi állomány is megkétszereződik. Ehelyett a hús más élelmiszerekkel való kiváltását javasolják, amelyek között a szójából, barna rizsből, őrölt napraforgómagból és a gombából készült termékeket említik.

Egyre gyakrabban ad hírt a média az éghajlatváltozás ilyen-olyan következményéről, a természetközeli életmód feltétel nélkül követendő példává vált. Naponta jelennek meg riportok, filmek olyan emberekről, akik búcsút intve stresszel teli, mértéktelen fogyasztásra ösztönző városi életüknek, ma már egészségesen, környezettudatosan élnek. Napelemmel termelik az áramot, víztakarékos csapot használnak. Nem a televízió előtt ülnek egész nap, hanem nagy sétákat tesznek a természetben, csaholó kutyáik boldogan követik őket. De várjunk csak! A kutyák, bár az élővilág közelségének illúzióját keltik, sajnos kilógnak ebből az idilli képből. Fenntartásuk ugyanis rengeteg energiát igényel.
A kedvtelésből tartott háziállatok ökológiai lábnyomát főként a táplálásuk határozza meg, áll Robert és Brenda Vale Time to Eat the Dog: The real guide to sustainable living (Ideje megenni a kutyát – A fenntartható élet valódi kézikönyve) című, nemrég megjelent könyvében. Az új-zélandi építész házaspár, akik a wellingtoni Victoria Egyetemen a fenntartható életstílust vizsgálják, kiszámolták, mekkora energiabefektetés szükséges a házi kedvencek fenntartásához.
– Könyvünkben mindennapos tevékenységeink, például az étkezés, az utazás, a sportolás, a családi ház fenntartásának ökológiai hatását vizsgáltuk, és ennek részeként elemeztük az állattartást is – nyilatkozta lapunknak küldött e-mail üzenetében Robert Vale. – Egyébként nekünk is sok jószágunk volt korábban. Tehenet, birkát, disznót, kecskét, csirkét és kacsát tartottunk, bár jelenleg nincsenek állataink.
Kalkulációjuk szerint egy közepes termetű kutya nagyjából napi 90 gramm húst és 156 gramm gabonát fogyaszt el, ha gazdái a javasolt mennyiségű száraz táppal etetik. Minthogy ez szárított táplálék, a friss hús és gabona tömege, amelyből készítik, jóval nagyobb: 450 gramm, illetve 260 gramm. Ez évente 164 kilogramm állati és 95 kilogramm növényi élelmet jelent, tudósít a New Scientist.
Számításuk következő lépésében meghatározták, mekkora földterületre van szükség ekkora mennyiségű táplálék előállításához. Egy kilogrammnyi csirke felneveléséhez 43,3 négyzetméter, hasonló mennyiségű gabona termeléséhez 13,4 négyzetméter szükséges évente. Természetesen a kutyaeledelben más (marha esetleg birka) eredetű állati fehérje is lehet, de azok még több erőforrást igényelnek. Ezek alapján összesen 0,84 hektár termőföldre van szükség egyetlen középtermetű kutya fenntartásához. A nagyobb fajták, például a német juhász etetéséhez már egy hektárnál is több kell. Egyhektárnyi termőföldön évente 135 gigajoule energiatartalmú termény teremhet, így végül a közepes kutyák energiaigénye nagyjából 113,4 gigajoule évente. Nem csoda, hogy az ember alig háziasított ragadozókat, miközben rengeteg növényevőt domesztikált. A húsevő állatok végső soron ugyanúgy növényi termést igényelnek, csak azt először az általuk elfogyasztott növényevők eszik meg. Minthogy a tápláléklánc minden szintjén a felvett energia csupán tizede hasznosul (miközben kilencven százalék elvész), belátható, hogy egy ragadozó állat fenntartásához a növényevőnél tízszer több növény szükséges.
Hogy érzékeljük a kutyák által elhasznált energiamennyiség nagyságát, érdemes összehasonlítanunk egy hobbiterepjáró energiaigényével. A 4,5 literes Toyota Land Cruiser, ha tízezer kilométert autózunk vele, évente 55,1 gigajoule energiát fogyaszt mindössze, és ebben már benne van a gyártásához szükséges energia is. Ha tehát terepjáróra vágyunk, de aggódunk a környezetért, dobjuk ki a kutyát, és vehetünk kettőt is! Ezt persze senki sem gondolja komolyan, hiszen egy autó környezeti terhelésének kiszámításakor nemcsak energiaigényét, hanem szén-dioxid- és más károsanyag-kibocsátását, illetve zajszennyezését is figyelembe kell venni.
A fenti adatokat olvasva a macskák elkötelezettjei talán most sokatmondóan bólogatnak, és igazolva látják döntésüket, hogy jóval kisebb állatot választottak. Pedig a macskák sem lehetnek büszkék ökológiai mancsnyomukra. Hasonló számítás szerint az ő termőföldigényük 0,15 hektár, energiafogyasztásuk alig marad el egy Volkswagen Golfétól. A világ tíz legtöbb macskának otthont adó országának macskapopulációja 400 ezer négyzet-kilométernyi termőföld termését fogyasztja el. Hazánkban nagyjából 58 ezer négyzetkilométer mezőgazdasági művelés alatt álló földterület van, így hát majdnem hét magyarországnyi területre van szükség csak a macskák ellátásához. Érdemes talán apró állatkákra váltani. A hörcsög csak 140 négyzetmétert igényel, de ha kettőt veszünk, már ott tartunk, mintha még egy plazmatévénk lenne. Az aranyhal „fogyasztása” (amely 3,4 négyzetméternyi termőföld termésével egyenlő) pedig két mobiltelefon működtetéséhez lenne elegendő.
Kedvenceink ártalmai azonban nemcsak a táplálékuk előállításakor jelentkeznek, tevékenységüket megsínyli a helyi vadvilág is. A Mammal Review című szakfolyóiratban közölt tanulmány szerint például a Nagy-Britanniában élő 7,7 millió macska 188 millió vadállatot öl meg minden évben, tehát egy macska huszonöt állattal végez. A kutyák sem különbek, Sydney külterületének parkerdőiben, ahol rendszeresen sétáltatnak kutyákat, a madárfajok sokfélesége (diverzitása) harmincöt százalékkal alacsonyabb, mint máshol, és összességében negyvenegy százalékkal kevesebb madár él ott.
A káros hatások felsorolásának végére hagytuk azt, amit a legtöbben naponta tapasztalhatnak. A kutya- és macskaürülék fertőzések forrása lehet. Hét évvel ezelőtt a kaliforniai partok mentén élő tengeri vidrák tömegesen pusztulni kezdtek. Kiderült, hogy elhullásukat a macskák ürülékével terjesztett Toxoplasma gondii egysejtű parazita okozta, amely kijutott a tengervízbe, mert a macskatulajdonosok rendszeresen lehúzzák a macskaalmot a vécén.
Természetesen hamis lenne a kép, ha nem említenénk meg a társállatok jótékony hatásait, miközben hosszasan taglaltuk ártalmaikat. Eltekintve a munkakutyák egyértelműen hasznos feladataitól, a pusztán házi kedvencként tartott kutyák és macskák sem haszontalanok. Sok magányos embernek az állat jelenti az egyetlen társat, általa javul az életminősége. Számos esetben kimutatták, hogy kutyasimogatás közben az emberek megnyugszanak, szorongásuk enyhül. A gyerekek, akik kutyával nőnek föl, már idejekorán megkapják a szükséges antigénadagot, és kisebb valószínűséggel lesznek allergiások serdülőkorukra. A legtöbb ebtartó pedig ki sem mozdulna a fotelból, ha nem kellene sétáltatnia a kutyáját. Kutatások bizonyítják, hogy a kutyát sétáltató emberek gyakrabban elegyednek beszélgetésbe másokkal, így szociális életük is színesedhet.
– Az állattartás valóban számos pszichológiai előnynyel jár, de ezek önmagukban nem semlegesítik a kutyák és macskák ökológiai lábnyomát. A fenntarthatóság megítélésekor az életvitel minden elemét figyelembe kell vennünk. Ha nem kocsival járunk, vegetáriánus ételeket fogyasztunk, és nem a föld másik végére repülünk nyaralni, akkor csökkenthetjük energiafogyasztásunkat annyira, hogy a kutyánk ne okozzon gondot – állítja Vale. – De ha két kutyánk van, hatalmas házban lakunk, és négykerék-meghajtású terepjárót vezetünk, akkor az állatok részeivé válnak egy összetett problémának. A múltban az emberi közösségek birtokolták az állatokat, ma viszont szinte minden ember úgy érzi, hogy saját kutyára, macskára van szüksége. El kellene gondolkoznunk azon, hogy mi okozta a társadalmunkban élő emberek elmagányosodását.
Mit tehetnek a jelenlegi és leendő állattartók, ha csökkenteni szeretnék a kedvencük okozta környezeti terhelést? A Vale házaspár ajánl néhány megoldást, amelyek egy részét – reméljük – csak provokációnak szánják. Szóba sem jöhet például, hogy az elpusztult kutya vagy macska tetemét állateledelként újrahasznosítsuk, és annak sincs sok értelme, hogy olyan állatokat (baromfit, kecskét, birkát, nyulat) tartsunk házi kedvencként, amelyeket később megehetünk. Ezek nem alkalmazkodtak annyira az ember melletti élethez, mint a kutyák, így nem is láthatják el azok társállathoz méltó feladatait. De néhány dolgot azért tehetünk. Minthogy az eledellel való etetés jelenti a legnagyobb megterhelést, érdemes ehelyett konyhai maradékkal etetni kedvenceinket, hiszen szinte mindig marad annyi étel, amennyi elég az állatnak. A vadállományban okozott károkat csökkenthetjük azzal, hogy bármennyire csábító is az ötlet, nem sétáltatjuk kutyánkat természetvédelmi körzetben, az éjszakai életmódot kedvelő macskánkat pedig nem engedjük ki este portyázni a környéken.
Megkérdeztük a szerzőt, hogy mindezekkel együtt ajánlja-e a kutyatartást az embereknek.
– Azt kell mondanom, hogy nem ajánlom – írta Robert Vale. – Azoknak semmiképp, akik aggódnak a környezetért és gyermekeik jövőjéért.