Patológia

Tíz évvel a Koszovóban elkövetett népirtás után sem tudnak hozzátartozóik több mint ezer ember hollétéről, a tömegsírokból kihantolt holttestek azonosítása azonban folyamatosan zajlik. A nemzetközi segítséggel létrehozott törvényszéki intézet munkatársai nem függetleníthetik magukat a politikától és személyes tragédiáiktól sem.

Eltérő adatokat fogadnak el hitelesnek a civil áldozatok számáról a szemben álló felek, így nem lehet pontosan megmondani, hány ártatlan civil esett áldozatul a szerb belbiztonsági erők és a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) 1998-ban és 1999 tavaszán vívott háborújának. Az amerikai védelmi minisztérium összefoglalójában tízezerre becsüli a szerbek által meggyilkolt albán civilek számát. Eközben a „másik oldal” sem tétlenkedett: egy szerb jelentés szerint 1998. január 1-jétől 1999. június 10-ig az UCK 988 szerb civilt ölt meg, 287 személyt elrabolt. A következő két évben pedig, miközben már a NATO kormányozta Koszovót, a szerbek szerint 847 ember halála és 1154 eltűnése írható az albán gerillák számlájára. A koszovói hatóságok most – nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül – összesen 12-13 ezerre becsülik az áldozatok számát.
A gyilkosságok áldozatait jelöletlen tömegsírokba temették, így a hozzátartozók – szerbek és albánok egyaránt – sok esetben nem lehettek biztosak benne, mi történt szeretteikkel. Bár számos halottnak hitt személyről később kiderült, hogy életben van, amikor a szerbek kivonulása után az albán menekültek tömegei tértek vissza lerombolt falvaikba, ezrek kerültek föl a Nemzetközi Vöröskereszt eltűnteket tartalmazó listájára. A holttestek exhumálása szinte azonnal megkezdődött, 2002-ben pedig létrehozták az ismeretlen személyeket azonosítani hivatott intézetet. Az intézet jelenleg körülbelül ezerkilencszáz embert tart nyilván eltűntként Koszovóban, róluk semmit nem tudnak a rokonaik. Az orvos szakértői intézet alapításakor csaknem ötezer-nyolcszáz személy holléte volt kérdéses, tehát négyezer áldozatnak találták meg eddig a rokonait. Az intézet munkatársai most négyszáz esetet vizsgálnak, ezeket a holttesteket már exhumálták, de még nem azonosították.
A patológusok munkája nehéz, hiszen legtöbbjük helyi albán, szinte mindenkinek voltak olyan hozzátartozói, akik a népirtásban haltak meg, tűntek el.
– A szerbek bevonulásakor Vushtrriben, a faluban, ahonnan származom, negyvenhét rokonomat ölték meg – nyilatkozta lapunknak Arsim Gerxhaliu patológus, a pristinai egyetemi kórház törvényszéki orvos szakértői intézetének igazgatója. – Így nem állíthatom, hogy teljesen érzelemmentesen tudom végezni a munkámat. Az ember nem mindig tudja magát függetleníteni a borzalmaktól, amelyekkel szembesül. Nem könnyű látni három-négy éves fejbe lőtt gyerekeket.
Gerxhaliu személyesen is megtapasztalhatta a koszovói albánok jogfosztottságát a háború előtti Jugoszláviában. Bár a híres amerikai törvényszéki halottkémnél, Vincent DiMaiónál is volt gyakorlaton, nem praktizálhatott a szerb vezetésű orvos szakértői intézetben. Az ENSZ koszovói missziója, az UNMIK által kiadott Focus Kosovo című magazin riportja szerint a kilencvenes években rendszeresen tapasztalta, hogy a halottkémek a szerb rendőrség kénye-kedve szerint hamisították a boncolási jegyzőkönyveket.
A feltárandó tömegsírokra részben a rendőrség nyomozati anyagait, részben a szemtanúk bejelentéseit alapul véve találnak rá. A tanúvallomások gyakran nem a leghitelesebb források. Tíz év távlatából még a jó szándékú emberek emlékezete is csalhat. A gyilkosságok idején uralkodó káosz és kilátástalanság okozta sokk sem segítette a pontosan visszaidézhető emlékek elraktározását. Emellett a népcsoportok, klánok közötti ellentétek sem múltak el nyomtalanul, és a gerillahadsereggel összefonódott maffia is megfélemlítheti a falvak lakosságát. Gerxhaliu elmondása szerint az információk néha hamisak, de olyan is volt már, hogy egyetlen napon nyolcvannégy holttestre bukkantak. Az idén százhúsz alkalommal végeztek feltárást a törvényszéki intézet munkatársai. Hatvannyolc exhumálást fejeztek be, amelyek során hetvennyolc áldozat maradványai kerültek elő.
Megállapítják az elhunytak nemét, anatómiai jellegzetességüket, amely segíthet az azonosításban (különösen figyelnek a fogazatuk állapotára), és három–öt év pontossággal azt is meghatározzák, hogy hány évesen haltak meg. DNS-mintát vesznek tőlük, de ezt Pristinában nem tudják elemezni megfelelő technikai felszerelés híján. A mintákat Boszniába, Szarajevóba vagy Tuzlába küldik, ahol a boszniai háborúban megölt és tömegsírba temetett holttestek azonosítása miatt jól felszerelt DNS-laborok működnek. A DNS-elemzés eredményét a lehetséges hozzátartozók DNS-profiljával hasonlítják össze, hogy ráleljenek a rokoni kapcsolatokra. A holttestek korántsem csak albánok. Vannak közöttük szerbek, horvátok és bosnyákok is. Az azonosítás után tisztességesen újratemetik az áldozatokat.
– A visszavonuló szerb csapatok megpróbálták eltüntetni a tömeggyilkosságok nyomait, és igyekeztek jó néhány tömegsírt felszámolni – mondja Gerxhaliu. – Ezek az erőfeszítések a NATO-bombázások befejeződése és a szerb csapatok tizenegy nappal későbbi teljes kivonása között erősödtek föl igazán. Ma már rendszeresen, évente kétszer-háromszor találkozik egymással a háborús bűnök feltárását végző szerb és albán bizottság. Ezek a találkozók szakmai mederben folynak, megosztjuk egymással az értesüléseinket, és tájékoztatjuk egymást a tevékenységünkről.
Gerxhaliu szerint a szerbek több tömegsírból kihantolták a halottakat, és elszállították őket Szerbiába, ahol újra csak jelöletlen gödrökben ásták őket el. A legismertebb szerbiai tömegsírt a Belgrád melletti Batajnica falunál találták. Az ott fellelt kilencszáz holttest közül nyolcszázat már kihantoltak, és visszaszállítottak Koszovóba.
Az igazságszolgáltatás persze nem a patológusok feladata. Az ő munkájuk a személyazonosság és a halál okának megállapításával véget ér. A boncolási jegyzőkönyvet átadják a háborús bűnöket kivizsgálni hivatott hatóságoknak, a bűnügyi vizsgálatot már azok folytatják le.