Röviden

MN
2009. 12. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétfőre összeáll a Fidesz listája
Összeáll hétfőn a Fidesz–KDNP egyéni országgyűlésiképviselő-jelöltjeinek névsora. A párt országos választmánya erről zárt ülésen dönt Orbán Viktor sajtónyilvános beszédét követően. A 176 képviselőjelölt nevét ezután hozzák nyilvánosságra. (MTI)

Sztrájk lesz Ferihegyen
Munkabeszüntetésre hívta fel a Malév földi kiszolgáló cége, a Malév Ground Handling (GH) Zrt. dolgozóit vasárnap 15.30 és 20.30 között a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ). Az érdekvédők közleménye szerint eredménytelenül zárultak a bértárgyalások, amelyek a Malév GH-val hónapokkal ezelőtt, a Budapest Airporttal pedig több mint egy éve kezdődtek meg. Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető cég kommunikációs vezetője elmondta, súlyos felelőtlenség sztrájkot hirdetni, amikor egész Európában és Ferihegyen is visszaesett az utasforgalom. (MTI)

A forradalomra emlékeztek
Tőkés László református püspök, romániai európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke hirdetett igét tegnap az Erdélyi Gyülekezet kőbányai hálaadó megemlékezésén. Romániában húsz évvel ezelőtt, 1989 telén Temesváron éppen a Ceausescu-rezsim által támadott Tőkés László melletti szolidaritási akciók, demonstrációk robbantották ki a forradalmat. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.