
origo.hu
Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál
Néhány nagy, a kormányt is érintő botrány a közelmúltból:
– felfüggesztett börtön Benedek Fülöp volt agrárállamtitkárnak;
– sukorói kaszinópanama;
– BKV-s végkielégítések, vesztegetések;
– újabb fejlemények a Hunvald-ügyben;
– terézvárosi ingatlanpanama és kerékbilincselési botrány;
– nyomoznak a moszkvai kereskedelmi kirendeltség épületének eladása miatt;
– Leader-pénzek felhasználása;
– felfüggesztett börtön a volt vecsési MSZP-elnöknek;
– nyomoznak az MTV-székház eladása és visszabérlése miatt;
– újraindult Kaszab Csaba volt kőbányai alpolgármester pere.
A közlekedési társaságnál a már előzetes letartóztatását töltó Sziebert György jogi igazgató után elindították a rendkívüli felmondási folyamatot Fuzikkal szemben is. Rényi-Vámos Krisztinát, Sziebert kollégáját pedig felfüggesztették állásából a Budapest Airportnál.
Eközben újabb Leader-botrány pattant ki, ezúttal Békés megyében. Nagy Béla, Medgyesegyháza korábban SZDSZ-es polgármestere súlyos bírálatot fogalmazott meg. Egyebek mellett azt mondta: a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal jogsértő módon megfelezte a pályázati pénzüket, mire hozzájuk érkezett, 530 millió forint lett az 1,2 milliárdos összegből.
A nagy port felvert sukorói ügy tegnap a bíróságon folytatódott. A Velencei-tó partjára egy izraeli– amerikai befektetői csoport által tervezett, King’s City elnevezésű gigantikus kaszinó terve kapcsán a Joav Blum elleni közokirat-hamisítás miatt elkezdett büntetőpert jövő tavaszra napolta el a bíróság.
– A korrupció megrontja a demokráciát – mondta a miniszterelnök, aki sürgette az antikorrupciós törvény elfogadását. Ugyanakkor Bajnai Gordon is elismerte, hogy a jogszabály önmagában nem fog minden problémát megoldani. – Arra van szükség, hogy a társadalom is akarja a változást – magyarázta a kormányfő, fontosnak nevezve, hogy a politikai elit példát mutasson az ügyben.
Részletek a 2. és a 4., továbbiak a 10.,
publicisztika a 7. oldalon
Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál
Feltámadt a Simson Schwalbe, de az árán meg fog lepődni
„A rohadt életbe!” – Kasza Tibi kiabálásától zengett a TV2 stúdiója
Izzott a levegő a Hír TV stúdiójában: atombombaként robbant Nagy Attila Tibor beszólása
Óriási hiba, amit a bodzaszörp készítésekor mostanában szinte mindenki elkövet
Amit Puzsér Róbert tett, az mindennek a legalja
Három piros lap, nagy botrány és négy gól a klub-vb eddigi legjobb meccsén + videó
Bemutatkozott a Fradi-edző fia a Chelsea-ben
Miért volt rossz tulajdonos Garancsi István? Cser-Palkovics András válasza
Kerkez Milos édesapja egy szerb csatornán kitálalt: Indiába is elmentek volna + videó
Puzsér Róbertnek vége, aljas húzása a karrierjébe kerülhet
Nemvárt fordulat a bezárt Velencei tavi strand ügyében
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.