Nemrégiben százhuszonöt alkotását adományozta a Szombathelyi Képtárnak a művész, mostani tárlata erre a gesztusára éppen úgy emlékeztet, mint arra a tényre, hogy több műve annak idején nem kerülhetett a nyilvánosság elé. 1974-ben elkészült Eszmék és emberek című kompozícióit 1976-os, a Csók István Galériában rendezett tárlatán a cenzor nem engedte kiállítani, így csak most jelenhetnek meg méltó módon az életműből válogató tárlaton.
Ábrahám Rafael eredetileg bölcsészként indult, festővé atyai tiltás ellenére lett. Szellemi szülővárosában, a kecskeméti művésztelepen töltött négy év alatt került közel a szürrealizmushoz, a hatvanas években, a magyar grafika fénykorában. Választott technikája, a litográfia kívánta meg a rajz gazdagságát, az irodalmi-kultúrtörténeti motívumokat pedig könyvtárosi éveiben gyűjtötte össze. A színes litográfiák után születtek a színes szitanyomatok, majd a szitával kombinált rézkarcok. E mintegy másfél évtizedes folyamat vezette el a festészethez, a nyolcvanas évek közepén.
Vallomás helyett című, néhány éve megjelent kötete azt is érzékelteti, hogy az utóbbi másfél-két évtizedben a művészeti élet szervezőjeként is megismerhettük Ábrahám Rafaelt. A rendszerváltozás utáni évek lehetőséget adtak művésztársaságok, regionális művészeti központok létrehozására, tíz művész részvételével 1997-ben így hozták létre az ART 9 Ferencvárosi Képzőművészek Egyesületét, majd az ART 9 Galériát, amely nem csak a kerület művészei számára kínál bemutatkozási lehetőséget. Megerő-sítve azt az állítást a kortárs magyar művészet egészével kapcsolatban, amelyet Ábrahám Rafael műveiről szólva Frank János művészettörténész így fogalmazott meg: „a tendencia végtelenül sok, szinte számtalan variációt kínál, ezek a festett objektek pillanatnyi elhelyezésük – helyük – folytán minden konstellációban mássá és mássá válnak…”
Ha igaz ez a megállapítás Ábrahám Rafael korábbi műveire, akkor fokozottan igaz a festményekre, amelyek nagy sorozata a Tér–forma–szín címet kapta, s amely a korábbi, majdnem két évtized kutatásainak mintegy summájaként tekinthető. És igaz a legújabb évtized műveire, a kollázsokra is, amelyek az utóbbi években egyre inkább a művész érdeklődése középpontjába kerültek. A korábbi motívumok olykor ténylegesen is jelen vannak a munkákban, nyomatai egyes részleteit kivágja az újságokból, képeslapokból, talált fotókkal társítja, máskor rajzok részletei vagy a festményein megjelenő háromszög alakú motívumok jelennek meg a képekkel ötvözve. Az irodalom a fő inspiráló forrás, de a kollázsok, kollázstriptichonok között van zenei ihletésű éppen úgy, mint szakrális témájú. Egy részüket a meditatív hang, más részüket az expresszivitás, a képek halmozása követi, van, amelyeken kultikus jelenetek, tárgyak jelennek meg. Ábrahám Rafael a maga számára felfedezte James Joyce írásművészetét, s fő művét, az Ulyssest, amely épen olyan radikális módon újította meg az irodalom nyelvét, kifejezési eszközeit, mint a kollázs művészete, s felfedezte Shakespeare-t is, az ő világát szembesíti különböző korok képi világával, Dürer fametszetével és a filmsztár Claudia Cardinale arcvonásaival, régi oltárképpel és táncoló, színpadra lépő figurákkal. Színház az egész világ, mondja Shakespeare-rel Ábrahám Rafael, s valóban, a kollázs mestere éppen olyan könnyen idéz meg különböző korokat, helyszíneket, történéseket, hősöket, ahogyan a színpad láthatatlan főszereplője, a darab írója teszi.
(Ábrahám Rafael kiállítása. Szombathelyi Képtár, dec. 12-ig.)
origo.hu
Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál
