Titkokat fedett fel a hatósági baklövés

Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (TSA) tévedésből nyilvánosan hozzáférhetővé tett az interneten egy olyan dokumentumot, amely titkos adatokat tartalmaz az amerikai repülőtéri utas-ellenőrzési rendszerről – jelentette a Washington Post című napilap.

Hírösszefoglaló
2009. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bírálták Obamát. Barack Obamának többet kellene tennie nemzetközi szinten az emberi jogok előmozdítása érdekében – fogalmazta meg bírálatát két vezető jogvédő szervezet egy nappal azelőtt, hogy az amerikai elnök Oslóban átveszi a Nobel-békedíjat. A Human Rights Watch és az Amnesty International úgy látja: Obama pragmatikus stílusú külpolitikájának időnként az az ára, hogy az elnök nem juttatja kellőképpen kifejezésre az emberi jogok tiszteletben tartásával kapcsolatos aggályokat például olyan országok esetében, mint Kína, amely Amerika legnagyobb hitelezője, és fontos szerepet játszik a globális pénzügyi válság leküzdésében. (MTI)


A kezelési utasítás, amely tavasszal jelent meg egy szövetségi beszerzési honlapon, röntgengépek, robbanóanyag-érzékelők és egyéb csomagvizsgáló berendezések műszaki adatait tartalmazza, írta az MTI. A hivatalnak a lap által megkérdezett tisztségviselői megerősítették, hogy történt ilyen gondatlanság a TSA-nál. A hivatal egyes volt tisztségviselői és kongresszusi tagok elmondták, hogy a dokumentum egy olyan rendszert ír le, amelyet az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások hatására vezettek be.
A dokumentum nyilvánossá válása miatt „megnőtt annak a veszélye, hogy terroristák ki tudják játszani a biztonsági rendszert” – mondta a lapnak nyilatkozva Stewart A. Baker, a belbiztonsági minisztérium volt államtitkár-helyettese. A 93 oldalas dokumentumban képek láthatók azokról az úti okmányokról, amelyeket kongresszusi képviselők, CIA-alkalmazottak, légi marsallok használnak, és leírás található benne arról is, milyen körülmények között, milyen lőfegyverek birtoklása engedélyezett az ellenőrző pontok után.
A Washington Post idézett egy másik volt belbiztonsági tisztségviselőt is, aki szerint a kézikönyv kikerülése az internetre inkább egy PR-baklövés, mintsem biztonságkockázati tényező, mert a TSA kézikönyveit széles körben használja a légiforgalmi személyzet. – A TSA többszintű biztonsági rendszert tart fenn, és a felmerülő új kockázatok ismeretében folyamatosan felülvizsgálja azt – olvasható a hivatal közleményében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.