Slota elképzelése szerint minden szlovákiai fiatalnak fel kell esküdnie a szlovák alkotmányra, és lojalitási fogadalmat kell majd aláírnia, amire a személyazonossági igazolvány átvételekor kerülne sor, de hasonló eljárást feltételez a tervezet minden állampolgárral kapcsolatban is, aki állami és önkormányzati hivatalokban vagy államilag finanszírozott intézményekben dolgozik. Aki pedig megtagadja az „eskütételt”, korlátozni kellene állampolgári jogait, meg kellene szüntetni állami alkalmazotti státusát. Slotáék azt is kezdeményezték, hogy „ne bízzák csak a szülőkre a gyermeknevelést”, mert őket is megmételyezték a „globalizáció negatív hatásai”, a gyerekek esetében a hazaszeretetre és a nemzet megbecsülésére elsősorban az iskolának kellene nevelnie.
A szlovák ellenzéki pártok szerint a klientúraépítés és korrupció gyanújába keveredett nemzetiek számára a törvénytervezet csak a botrányok elfedésére szolgál, s az eddig hatásos „magyar kártya” helyett állt elő „ezzel a blőd ötlettel” Slota. Ennek ellenére az Európai Szocialisták Pártjába éppen csak felvett Smer párt képviselői is tárgyalásra alkalmasnak tartották szerdán a javaslatot, így a törvényről februárban végső szavazást tart majd a szlovák parlament.
Elemzők szerint a törvénytervezet vitájának kezdete már most a „mérhetetlen kisebbségellenes hangulatot vetíti előre” a június 12-i parlamenti választások előtt.

Dől a lé a Republikonhoz, Horn Gáborék Brüsszelből is kapnak támogatást