A Duna északi partján fekvő Komárom a régióban élő, dolgozó művészek közötti párbeszéd egyik legfontosabb helyszíne is, és abban, hogy ez így lehet, többek között épp a múzeum reprezentatív földszinti termeiben rendezett tárlatoknak van jelentős szerepe. Ezekben a termekben mutatják be február 27-ig Aranyi Sándor festményeit, fotóit, kollázsait és Popovics Lőrinc plasztikáit. Mindketten Szegeden élnek és dolgoznak. Aranyi Sándor 1974-ben diplomázott a budapesti Képzőművészeti Főiskola festő szakán, 1992-től a szegedi egyetem pedagógiai karán a rajz és művészettörténet szak tanszékvezetője, a Csongrádi Művésztelep és a SZÖG-ART egyesület egyik alapítója (utóbbi elnöke is), közel húsz éve szervezi a Plein Air nemzetközi alkotótelepet. Utóbbi a szegedi tanárképző főiskolán diplomázott 1980-ban, majd az iparművészeti főiskolán végzett posztgraduális tanulmányokat. Maga is a Plein Air művésztelep tagja, s Aranyival együtt visszatérő vendége a délfrancia Mirabel nemzetközi művésztelepének is.
Utóbbi tény már csak azért is figyelmet érdemel, mert mindkettejük művészetére jellemző a helyi, dél-alföldi régióhoz való erős kötődés, ugyanakkor az illő tisztelettel kezelt hagyományokat nemcsak őrzik, hanem saját eszközeikkel gazdagítják is, amihez az is hozzátartozik, hogy nyitottak az egyetemes művészet legkülönbözőbb törekvései iránt. Egyrészt az alföldi festészet tradícióinak őrzését-megújítását, a népi kultúrához való személyes viszonyt érzékeltetik a tárlatot indító Aranyi-festmények, a Gáton, az Amikor a város felől fúj a szél, s Popovics egyik talált tárgyat, egy régi ajtóáthidalót tovább munkáló, saját jellegzetes motívumaival kiegészítő plasztikája is. Másrészt arról az egyáltalán nem mellékes körülményről is beszélnek, hogy mindkettejükben megvan az, ami a kortárs magyar művészet gyakorlóinál többnyire éppen úgy hiánycikk, mint a magyar művészeti tradíciókból: a humor iránti érzék. Popovics jegyzetlapokat, vázlatkönyvet formál fából és kőből, hullámforgácsokat hoz létre, ahogyan a folyó alakítja át a belehullott, magával sodort tárgyakat. Hasonló módon, ahogyan a természeti erők munkája nyomán kialakultak azok a sziklaképződmények, amelyek Aranyi mirabeli, egyre erőteljesebben absztrahált képein is megjelennek. A tiszai ártéri képek, a mediterrán kompozíciók mellett a kiállítás középső termében kiállított munkái közül egy bulgáriai művésztelephez, pontosabban az ottani „megalázottak és megszomorítottak” világa által inspirált, A nyomor szépsége című festményei érdemelnek figyelmet. E képek expresszivitása, erőteljes színvilága éppen úgy megelőlegezi a harmadik terem műveit, mint Popovics rendkívül finoman megmunkált felületei, a lényegre redukált tömbjei.
A fény születése felé vezet e folyamat, ahogyan a szobrász egyik munkájának a címe mondja, s amelynek egyes szakaszai a képi logika törvényei alapján követik egymást. A fotográfiával évtizedek óta foglalkozó Aranyi „fényfestményeiben” mikrorészleteket emel ki, a közvetlen környezet banális tárgyainak szépségét, anyagok, felületek különösségét mutatja be, komponálja egymás mellé, a világ egészét magába sűrítő kaleidoszkóp részeként. A szobrász a nemes kövekhez különleges ásványokat, üvegtömböket társít, amelyek magukba gyűjtik a kívülről érkező fényt, s nyitják meg az utat a pillantás előtt az anyag belseje, a mű, a művészet új dimenziói felé.
(Aranyi Sándor és Popovics Lőrinc kiállítása, Duna Mente Múzeum, Komárom, Szlovákia, 2010. február 27-ig.)
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
