Hegedüs továbbra is tettre kész

2010. 01. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Most ez nem a Magyar Birkózószövetség, hanem Hegedüs Csaba sajtótájékoztatója – nyomatékosította tegnap a Hotel Arénába meghirdetett összejövetel elején Szekeres István, a szövetség sajtófőnöke, így nyilván magánemberként dörmögte hozzá: „Más sem hiányzik, hogy az terjedjen el, a szövetség fizeti az elnök kampányát…” Birkózókörökben puskaporos a hangulat mostanság, ami nem csoda, hiszen a holnapi tisztújító közgyűlésen a hazai élklubokat tömörítő liga Hegedüst kibillentené az elnöki székből. Az ellenzék a kétszeres Eb-aranyérmes, de sportvezetőként még zöldfülű Ritter Árpádot ültetné a helyére, és több nagyágyút is csatasorba állított; a teljesség igénye nélkül: Polyák Imrét, Varga Jánost, Növényi Norbertet, Komáromi Tibort, Rácz Lajost, Tóth Istvánt. Erre vonatkozó felvetésünkre Hegedüs – aki Münchenben a 100. olimpiai aranyunkat szerezte –, úgy fogalmazott, hogy az említettek színvallásukkal meggondolatlanul cselekedtek, és sajnálatosan megbontották a közösséget, amit ő nem szándékozott megtenni. Gurics György, Kocsis Ferenc és legfrissebb világbajnokunk, Kiss Balázs mindenesetre ott ült mellette a főasztalnál.
A jelenlegi vezetés jelentős vidéki bázist épített ki, de a szövetség a napokban azt a gyanút igyekezett eloszlatni, hogy az utóbbi időben jó néhány egyesület alakult szavazatszerzési célzattal. A valóság az, hogy tavaly kilenc, idén egyetlen szakosztályt jegyeztek be, és a közgyűlésen 122 szavazati joggal rendelkező küldött lehet jelen.
„Nem kell, hogy mindenki szeressen, úgy érzem, eleget tettem, teszek és fogok is tenni ezért a gyönyörű sportágért” – jelentette ki az 1992 óta regnáló Hegedüs optimista kicsengéssel. Kiemelte: 2000 és 2009 között a sportágak hazai eredményességi rangsorában a birkózás a negyedik helyet foglalja el, s versenyzőink az elmúlt öt év alatt 59 érmet nyertek a világversenyeken.
Talán ez az egyetlen, amiben nem lehet vita.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.