Kisteleki István a következő közgyűlésig, legfeljebb jövő tavaszig marad a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) élén. Legalábbis ezt mondta tegnap, de többször kijelentette annak idején azt is, hogy ő aztán nem lesz az MLSZ elnöke, és lám, 2006 februárjában mégis behódolt a népakaratnak.
Nem állíthatjuk, hogy az utóbbi időben már kezdtük megkedvelni, de a telki edzőközpont felépülése, az U20-as válogatott vb-bronza, az ezt megelőző korosztályos kapitányváltás, egyáltalán, hogy a magyar közélet szereplőjeként hibáját fel-, majd nyilvánosan elismerte, és még változtatott is rajta, mindenképpen árnyalta a képet.
Az ősszel kirobbant fogadási botrány, illetve annak szövetségi követése, kezelése azonban megint a friss elnök Kistelekit idézte magabiztosságnak mutatott riadtságával, következetességnek álcázott koncepciótlanságával, kapkodásával. Hogy mentális vagy morális alkalmatlanság volt-e ez, az nehezen állapítható meg, egyébként is egyre megy.
Kisteleki István persze nem emiatt nem jelölteti magát újra. Ugyan, dehogy! Sőt, döntését állítólag már régebben meghozta. Ha még augusztus előtt, akkor különösen etikátlan húzás volt szerződést hosszabbítania Erwin Koeman szövetségi kapitánnyal. Ha utána, akkor azért nem volt az olyan régen.
Egy vezető alapvetően három okból válhat meg önként a hivatalától: ha úgy érzi, mindent elvégzett, amit el lehetett, ha úgy érzi, semmit nem végzett el, amit el kellett volna, vagy ha olyan, személyét illető információ, körülmény lát napvilágot, amely ellehetetleníti a további munkavégzést. Természetesen az első verzió a legritkább, az indoklásokban mégis ez szerepel a leggyakrabban. Kisteleki tegnapi érvelése is ehhez közelített, de nincs ebben semmi meglepő.
A második vagy a harmadik variáció meggyónásához ugyanis olyan erő, tartás szükségeltetik, amely négyévi MLSZ-elnökösködés után akkor is elszivárogna az emberből, ha eredendően még meglett volna benne.

Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség