Vita a rendőrség igazoltatási gyakorlatáról

Németh György szociológus-közgazdász e lap hasábjain hazugsággal vádolt engem és a Magyar Helsinki Bizottságot (Rasszisták-e az igazoltató rendőrök?, Magyar Nemzet, 2009. december 22.). Állítása szerint annak érdekében, hogy Soros György és az Európai Unió ne vonjon meg tőlünk támogatási pénzeket, egy kutatás végén hamisan vontuk le azt a következtetést, hogy bár a romák igazoltatása nem hatékonyabb, mint a nem romáké, a rendőrök a lakosságon belüli arányuknál háromszor gyakrabban igazoltatják őket, ami nem konkrét gyanúra épülő, hanem etnikai alapú, tehát összességében diszkriminatív kiválasztást feltételez.
Mélyen becsületsértő, ugyanakkor végtelenül bornírt ez a kijelentés, nem is kívánok vele túl sokat foglalkozni, csupán megfontolásra ajánlanám az összeesküvés-elméletekre a jelek szerint igen fogékony szociológus-közgazdásznak azt a felvetést, hogy amennyiben szándékaink egy hamis hipotézis mindenáron való bizonyítására irányultak volna, és oly fondorlatosak lennénk, mint azt ő sejteni (sőt tudni) véli, akkor vajon mi tartott volna vissza minket a házon belül, saját munkatársaink által számítógépbe táplált eredmények szimpla meghamisításától? Nem gondolja vajon Németh György, hogy ha közöltük azokat az adatokat, amelyekből egy magafajta tudós és elfogulatlan elme levonhatja a helyes következtetést, akkor legfeljebb a számok téves interpretációjáról, nem pedig „nyereségvágyból” elkövetett hamisításról, hazudozásról lehetett volna szó? Vagy talán nem is olyan elfogulatlan az a tudós elme? Zárójelben jegyzem meg, hogy a vizsgálat módszertanát és következtetéseit sem az Országos Rendőr-főkapitányság, sem a kutatásban részt vevő rendőri szervek nem kérdőjelezték meg, noha nyilván a rendőrségnél is vannak a statisztikai elemzésben járatos személyek. Sőt, a ránk nézve állítólag „megsemmisítő” kritikát megfogalmazó és Németh György által megvédeni kívánt Mérő László is „nagyon korrektnek” nevezte a kutatást, ráadásul még azt sem zárta ki, hogy a következtetésünk akár helyes is lehet – viszonválaszában („Értelmezések”, Magyar Narancs, 2009. december 17.) ugyanis a következőt írta: „ha Kádáréknak netán igazuk van, azt további kutatásokkal kell igazolniuk, amelyek ezt az ugyanannyira logikus alternatív interpretációt (tehát Mérő értelmezését) kizárják.”
A lényeg azonban nem ez, hanem az, hogy Németh György (és most roppant jóhiszeműen fogalmazok) téved. Állítása szerint „a kutatási jelentésből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy lakossági arányukhoz képest a cigányok bűnelkövetési gyakorisága körülbelül háromszoros”.
Ezzel a kijelentéssel két probléma van. Egyrészt ma Magyarországon nemcsak bűncselekmény gyanúja miatt igazoltatnak a rendőrök (hanem például közúti ellenőrzés során, tüntetések közelében fokozott ellenőrzés keretében stb.), és maga Németh György idézi azt a prekoncepciójába nem illő, ezért a kis elemszámra hivatkozva rögtön megbízhatatlannak is titulált adatot, amely szerint a bűncselekmény gyanúja miatti igazoltatások esetében statisztikailag szignifikánsan több romát (37 százalék) igazoltatnak feleslegesen, mint nem romát (25 százalék). Ez pedig máris azt jelenti, hogy amikor „háromszoros bűnelkövetési gyakoriságról” beszél, Németh György csúnyán csúsztat, mivel nem a bűncselekmény gyanúja miatti igazoltatások eredményeit interpretálja így, hanem a teljes kutatási mintát, amelyben az összes egyéb igazoltatási ok is benne van (így például az igazoltatások jelentős részét kitevő közúti ellenőrzés is, amelyhez nem feltétlenül kell szabálysértést elkövetni).
A másik – sokkal súlyosabb – gond, hogy Németh György értelmezése a teljes minta esetében is téves, ami egy nagyon egyszerű számtani példán keresztül szemléltethető. Vegyünk egy ezerfős populációt, amelyen belül a romák aránya nyolcszázalékos, azaz 920 nem roma mellett 80 roma tagot számlál. A rendőrség azt a feladatot kapja, hogy e populációból igazoltasson száz személyt. A populációarányos igazoltatás 92 nem roma és 8 roma személyt jelentene, de a rendőrség inkább a romákra fordítja figyelmét, és a csoport háromszoros felülreprezentáltságának megfelelően 8 helyett 24 romát és csupán 76 nem romát igazoltat.
Ahogy azt a Magyar Helsinki Bizottság – rendőri adatgyűjtésen alapuló – kutatása kimutatta, az eredményesség mindkét csoport esetében – az egyszerűség kedvéért kerekítve – húszszázalékos. A húszszázalékos eredményesség azt jelenti, hogy a 24-ből 5 (4,8) roma és a 76-ból 15 (15,2) nem roma esetében kerül sor további intézkedésre (elfogás, előállítás vagy szabálysértési eljárás). Ebben az esetben a száz igazoltatás összesen (a húszszázalékos eredményességnek megfelelően) húsz jogsértő azonosítását eredményezi. A jogsértők között körülbelül 5 romát és 15 nem romát találunk (ami az összes szabályszegőnek 25, illetve 75 százalékát jelenti), azaz úgy tűnik, mintha a romák a populáción belüli nyolcszázalékos arányukhoz képest háromszorosan lennének túlreprezentálva az azonosított jogsértők között. A helyzet azonban az, hogy ennek az aránytalanságnak oka az aránytalan igazoltatásban rejlik: ha egy csoport tagjait háromszor olyan gyakran igazoltatják, de azonos találati arány mellett, akkor értelemszerűen az eredményes igazoltatások alanyai között is háromszoros lesz a megjelenésük.
Ha a fenti példában a rendőrök az igazoltatások során fenntartják a populáción belüli arányokat, és az eredményesség továbbra is húszszázalékos mindkét csoport esetében, akkor a 92 nem roma személy igazoltatása körülbelül 18 (18,4) nem roma jogsértő azonosítását teszi lehetővé, míg a 8 roma intézkedés alá vonása körülbelül két (1,6) esetben vezet eredményre. Így is húsz jogsértőt azonosítanak a rendőrök, de ebben az esetben (amikor tehát az igazoltatás „színvak”) közöttük a romák aránya azonos lesz a populáción belüli arányukkal. A helyes konklúzió tehát az, hogy a nem konkrét gyanún, hanem pusztán az érintett etnikai hovatartozásán alapuló igazoltatási gyakorlat az azonosított jogsértők közötti jelentős etnikai aránytorzuláshoz vezet. Soros György és az Európai Unió dörzsölheti a tenyerét. Meg persze a nem roma jogsértők is…

A szerző a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke