A becsületesek pártja

Napokig a „becsület” szón rágódtam, mi az ördögöt érthet a hetente kiderülő MSZP-s botrányok, letartóztatások, egymásra mutogatások, lebukások, lopások, megvesztegetések, korrupciós perek tömegében Mesterházy „becsület” szó alatt?

Hagyó Miklóst nem oly régen megszólította egy tévériporter: „kapott már rendőrségi idézést?” Hagyó nézett, csak nézett, tekintetében a szemünk láttára nőtt az ártatlanság, aztán magabiztosan kijelentette: nem érti a kérdést. Milyen rendőrség? Milyen idézést? Milyen ügyben? Az ártatlanság mobil szobra kutatott az emlékezetében: vajon miért kérdezhette tőle ezt egy újságíró? Hagyó agyában ekkor, meglehet, felrémlett néhány elborzasztó fideszes visszaélés. Eszébe jutott Kósa Lajos debreceni polgármester, akit valamikor azzal vádoltak, hogy a parkolóban furcsa ismeretségekre vadászik a rosszlányok körében. Rágalom volt persze, de lehetett volna igaz is, nem? Hagyó éles elméjében tovább csikorogtak a fogaskerekek, talán azon tipródott, ott volt-e a Tesco áruházban, amikor a csinos fideszes képviselőnő egy fél kifli elmajszolásával megkárosította a multikat. Ott kezdődött el a Fidesz multiellenessége, az a fél kifli valójában harci kürt volt, péksüteménynek álcázva.
Hagyónak más semmi nem jutott eszébe. Aztán teltek-múltak a napok, és megértették vele a párttársai, hogy bizony ő is kaphat rendőrségi idézést, sőt még útilaput is, ha az MSZP-s pártközpont megadja rá a kilövési engedélyt.
A becsületesek pártja napokig törte közös nagy fejét, hogy ballaszt-e nekik Hagyó, vagy nem ballaszt. Végül úgy döntöttek: ballaszt. Ne induljon a XII. kerület képviseletében. A BKV-ügyek most ugyanis eléggé előtérbe kerültek, és egy új botrányhős, ráadásul a választási pártlista harmadik helyén nem tesz jót az amúgy is gyengélkedő MSZP-nek. Az utasok dühöngnek az újabb áremelés miatt, naponta elhangzik valamelyik járművön, ahová az ellenőrök már alig mernek felszállni, hogy ha a BKV-nak volt pénze százmilliós meg több tíz milliós végkielégítésekre, akkor talán nem illő most árakat emelni. Legalább addig megtartóztathatnák magukat, amíg az összes korrupt, ragacsos kezű, barátnőknek munka nélkül fizetést kijáró pernahajder rács mögé kerül.
Nem kíséri szerencse ezt a jászsági embert. Hagyó ahol csak megfordult, üzleteket kötött, vagy a főnökét, vagy a munkatársait, vagy aki a melót megszerezte neki, valahogy mindig lecsukták. Hol rágógumi-csempészés miatt, hol azért, mert nyamvadt 2,7 millió dollár hitelt „elfelejtettek” visszafizetni. Szóval ilyen exkluzív társaságokban forgott ez a jászsági ember. A bűn ott lebzselt körülötte, csak Hagyó maradt tiszta, mint a patyolat. Talán ezért is érezte egy idő után, hogy nem rágógumiügyekkel, hanem politikával kell neki foglalkoznia. S szerzett tapasztalatait vitte, csak vitte be a parlamentbe, a fővárosi közgyűlésbe. Csak a véletlen játéka lehet, hogy közvetlen munkatársát, szóvivőjét, Horváth Évát hetek óta zaklatja a rendőrség munka nélkül felvett fizetése miatt.
Kedd délutáni sajtótájékoztatóján Hagyó Miklós megtörve bár, de fogyva nem, a pártvezetés erőteljes noszogatása következtében lemondott országgyűlési képviselőjelöltségéről és fővárosi közgyűlési mandátumáról. (A parlamenti székről, amely a képviselőknek könnyen az ülőgumójukhoz nő, persze nem mondott le.) Túl sok választási lehetősége ugyan nem volt, különösen amióta Antal Attila korábbi BKV-vezérigazgató és Balogh Zsolt volt vezérigazgató-helyettes terhelő vallomást tettek rá, eszerint Hagyótól hetente kaptak listát, kikkel kell szerződést kötniük. Január végén a rendőrség lezárta a BKV Akácfa utcai épületét, és az összes szerződésről fénymásolatot készítettek. Majd az ügyészség megállapítja, milyen arányban voltak az Antal és Balogh által aláírt fiktív szerződések, ahol csak aránytalan mértékű kifizetés volt, valódi tevékenység nélkül, és a valamilyen látszatmunkára a haverokkal megkötöttek. Első ránézésre tehát Antal és Balogh ráhúzták Hagyóra a vizes lepedőt, de ha állításuk bebizonyosodik, hogy utasításra cselekedtek, akkor Hagyó Miklós könnyen kerülhet hajdani rágógumi-csempésző főnöke sorsára.
A BKV-sztrájk azért sikerülhetett jól, mert a végkielégítési-pénzszórási ügyek olyan mértékben megmérgezték Budapest levegőjét, hogy aki bokáig átázott csizmában fagyoskodott a hóban buszra várva, az is inkább a sofőrök, mint a pozícionált gazemberek mellé állt. A politikailag nem különösebben aktív, ám könnyen méregbe guruló pestiek legyűrték dohogásukat, és azért voltak szolidárisak, mert a tiltakozásnak számukra is jelképes tétje volt.
Az a jó az MSZP-ben, hogy csupa dialektika. Burány Sándor, a párt budapesti elnöke képes volt egyidejűleg azt mondani, hogy változatlanul bíznak Hagyó Miklós ártatlanságában, de azért „a kialakult politikai helyzetre való tekintettel” tűnjön el a balfenéken. A párt érdeke ugyanis ezt kívánja, s ők nem szeretnék, „ha az MSZP szenvedné meg a vádakat”. Begyöpösödött konzervatív agyammal, ha valakinek bízom az ártatlanságában, akkor még a korábbiaknál is jobban kiállok mellette, és megteszek érte mindent, hogy ez minél hamarabb kiderüljön. De az MSZP-nél ez másképpen van. Hagyót ártatlannak érzik, de a párt érdeke áldozatokat kíván. Aki ennek a lelkiségnek az anatómiájáról többet szeretne tudni, olvassa el Arthur Koestler Sötétség délben című remekét. A Fidesz persze nem ilyen dialektikus. Kategorikusan megmondta Mádi Lászlónak: ha a kampány kellős közepén az egyik legfontosabb célunkkal, politikai üzenetünkkel, az ingatlanadó eltörlésével szembe menetelsz, keress magadnak másik politikai közösséget. Debreczeni József ezt meghallva Albán…pardon, Bolgár úrral történt beszélgetésében azonnal agyonlövetést és sztálinizmust vizionált. Érdekes, amikor Hagyót, miközben feltételezik ártatlanságát, de azért egyik napról a másikra mégis leretusálják az MSZP választási listájáról, mint Trockijt Lenin mellől, akkor Debreczeni nem vizionál sztálinizmust.
Az MSZP-sek mindaddig összezárnak, amíg a titokszoba kulcsa a zsebükben van. Ha viszont kitör a botrány, keresnek valakit, akiről remélhető, hogy egymaga is elviszi a balhét. Steiner Pál frakcióvezető, Burány Sándor és Horváth Csaba egyelőre még az igazság harcosaiként pózolnak. De a dolgok logikáját nézve előfordulhat, hogy holnap esetleg az ő arcukat retusálja ki a kemény mag. Az MSZP fáradt párt. Fiataljaik is öregesen, erőtlenül érvelnek. Mert ők még mindig egy politika által determinált országban képzelik magukat. Homokba dugják a fejüket, nem látják, hogy éppen a politikával érintkező korrupciós ügyek vizsgálata lavinaként temeti maga alá nemcsak a csalásokban közreműködő párttársakat, hanem magát a pártot is. Ezt a jelenséget kiválóan lehet tanulmányozni a Zuschlag-per fejleményein.
Az egész Hagyó Miklós-ügy fénycsóvaként világította meg Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt szavait: „az MSZP becsületes párt, becsületes emberek értékalapú közössége”. Napokig a „becsület” szón rágódtam, mi az ördögöt érthet a hetente kiderülő MSZP-s botrányok, letartóztatások, egymásra mutogatások, lebukások, lopások, megvesztegetések, korrupciós perek tömegében Mesterházy „becsület” szó alatt? Hiszen annyi mindent mondhatott volna az MSZP dicséretére. Mondjuk, hogy találékonyak, ügyesek, jó a beszélőkéjük, tudnak port hinteni az idősek rossz szemébe, szolid tivornyákkal vonzzák magukhoz a fiatalokat – oly sok minden izgalmasat mondhatott volna becsület helyett. Aztán rájöttem, hogy a mondatban nem a becsület, hanem az értékalapú volt az igazi üzenet. Érték alatt ők tőkét, értékpapírt, befektetési alapokat, csúszópénzeket, meg még ki tudja, micsodát értenek. Igazat mondott tehát Mesterházy: az MSZP valóban egy „érték(papír)alapú közösség”.
S hogy korrupcióiknál mennyi volt az értékpapír és a nejlonzacskós pénz, azt majd az ügyészség megállapítja.