A hegy és a palota

Szokatlan lépés volt Christoph Schönborn bécsi érsek részéről, hogy 2009 végén Medjugorje kegyhelyére utazott, és bár a helyi püspökkel nem találkozott, meglátogatta a jelenések dombját, és találkozott a látnokokkal. Ennél már csak Ratko Peric püspök reakciója volt szokatlanabb.

Három portugál pásztorgyerek 1916. május 13-án angyalt pillantott meg Fátimában; egy évvel később ugyanezen a napon Szűz Mária jelent meg nekik, aki három titkot bízott rájuk. Az első kettőt nyilvánosságra hozták, a harmadik titkot azonban lezárt borítékban juttatták el Rómába. A pápa, XXIII. János csak 1960. május 13-án olvashatta el néhány munkatársa jelenlétében, majd úgy rendelkezett, ne hozzák nyilvánosságra. Végül 2000. június 26-án Ratzinger bíboros magyarázatával tették közzé a látomásos szöveget. Ennek legérdekesebb része, hogy a pápa és püspökei nagy hegyre kapaszkodnak föl, amelynek tetején fából összerótt kereszt áll. „A hegy csúcsára feljutva térdre esett a nagy kereszt tövében, ahol egy csapat katona megölte több fegyverlövéssel és nyilakkal.” Nem is csoda, hogy a bíróság elé került Ali Agca a tárgyaláson állítólag azzal védekezett, hogy indítékairól kérdezzék meg a pápát, hiszen ő ismeri a harmadik fátimai titkot. Ez a bírósági bekiabálás, ha igaz, előrevetítette a merénylő elmeállapotának megromlását, amelyre vonatkozóan most, hogy Agca szabadlábra került, egyre több bizonyítékot találunk. Néhány héttel ezelőtt például a következő, kézzel írt közleményt adta: „Én, Agca két éven belül a Vatikántól származó történelmi dokumentumokkal bizonyítani fogom, hogy én vagyok az egyedüli és egyetlen örök messiás.”

Természetesen a vita valódi tárgyát nem az udvariasság és a szokásjog szabályai képezik. Peric részben a tömegtájékoztatásra hárítja nyilatkozatában a kialakult helyzetet, ugyanis bár Schönborn „magánjellegű” útra indult, a sajtónak köszönhetően nagyon is nyilvánossá vált a fellépése. És ez nem véletlen, hiszen a bécsi érsek jelenléte hatalmas legitimációs erőt jelenthet a búcsújáró hely elismertetésében. Amelyre igen nagy szüksége lenne a kegyhelynek, hiszen Medjugorje helyzete egyházi-egyházjogi szempontból a zarándokok egyre növekvő száma ellenére sem rendezett.
A történet előzménye az 1981. június 24-én kezdődött és azóta folyamatosan tartó jelenéssorozat. A látomásban hat gyermeknek volt része, közülük kettő távozott, de helyükre újabb két fiatal került. A jelenések központi alakja Maria Pavlovic, aki csütörtökönként külön üzenetet kap a plébánia és a zarándokok számára, minden hónap 25-én pedig az egész világ részére. A gyermekek időközben felnőttek, elköltöztek, családot alapítottak, ma negyvenes éveikben járnak – de valamennyien sok időt töltenek Medjugorjéban, s így a jelenések csaknem harminc éve menetrendszerűen ismétlődnek: rendes időpontjuk az esti közös rózsafüzér elimádkozása utáni elmélkedés, amikor nem is csak a látnokoknak, hanem állítólag bárkinek megjelenhet a Szűzanya. Az első jelenéseket egyéb különös természeti jelenségek is kísérték; a leggyakoribb a napcsoda volt, amelyet néhányan még Magyarország déli részéről is látni véltek. A napcsoda egyébként Fátimából, a másik híres katolikus búcsújáró helyről is ismert: leggyakoribb formája, hogy az égitest látszólag megnagyobbodik, kifehéredik, elveszíti fényességét, így szabad szemmel is jól láthatóvá, nézhetővé válik.
Először a nagy-jugoszláviai belügyminisztériumnak gyűlt meg a baja a medjugorjei jelenésekkel, amely annak idején ellenforradalminak minősítette Szűz Máriát, szarajevói kihallgatásra idézte a püspököt; Jozo Zovko plébánost, ferences szerzetest le is tartóztatták, és fél évre letöltendő börtönbüntetésre ítélték. A Szűzanya azonban a börtönben is megjelent neki. Sokan úgy vélik, hogy ekkor változott meg a mostari püspöknek a jelenések hitelességével kapcsolatos álláspontja: Pavao Zanic korábbi óvatos véleményéhez képest egyre inkább kételyének adott hangot, míg a ferencesek a hitelességét bizonygatták. A konfliktus azóta is tart, Róma pedig nem foglal állást – Schönborn bíboros szerint nem is foglalhat mindaddig, amíg a jelenések véget nem érnek.
Zanic püspök szkepszise egyébként nagyon is óvatos volt: bejelentette, hogy ha a jelenések elején beharangozott és azóta is késlekedő „nagy jelet” mégiscsak elküldi az állítólagos Gospa (Istenanya), akkor félretéve püspöki méltóságát Mostarból térden fog elcsúszni Medjugorjéba, hogy bocsánatot kérjen hitetlenségéért a ferencesektől és a látnokoktól. Zanic azóta meghalt, a huszonnégy kilométeres modern Canossa-járásra pedig nem került sor.
A Hittani Kongregáció akkori prefektusa, Joseph Ratzinger a korábbi pápai vizsgálódások eredménytelenségét látva a jugoszláv püspöki karra bízta a jelenésék megítélését. A főpapok 1991-ben úgy nyilatkoztak, hogy nem lehet eldönteni, természetfölötti-e vagy sem mindaz, ami Medjugorjéban történik. Ez az álláspont legalábbis nem túl biztató, Zanic püspök eredeti álláspontjához képest azonban megengedő. 1993-ban az egyházmegye élére új püspököt nevezett ki a Szentszék Ratko Peric személyében, aki viszont már határozottan csalásról és szemfényvesztésről beszél. Vagyis ez az álláspont tekinthető is meg nem is Róma véleményének; hivatalosan Peric Medjugorjéval kapcsolatos megnyilvánulása magánvélemény, még ha püspöktől származik is, de mégiscsak az a helyzet, hogy Róma őt tette meg a mostar–duvnói egyházmegye elöljárójának.
Ebbe a darázsfészekbe nyúlt bele Schönborn bíboros, aki valószínűleg tisztában van a huszonkilenc éves történet régebbi gyökereivel is. A jelenések ugyanis a ferencesek által vezetett plébánia területén kezdődtek, és ez nem lényegtelen körülmény. A délszláv területeken tevékenykedő kolduló rendi szerzeteseknek a török hódoltság óta hatalmas tekintélyük van, rendkívül népszerűek, és más, különösen nyugat-európai országokhoz képest számbelileg is jelentősek. Tökéletesen kitöltötték azt az űrt, amelyet az oszmán világban az egyházmegyei struktúra szétesése eredményezett, s így a terület visszafoglalása után akarva-akaratlanul az egyházmegyék helyreállításának akadályává lettek.
E történeti eredetű ellentét még napjainkban is észlelhető, és az sem meglepő, hogy Schönborn bíboros látogatásával kapcsolatos nyilatkozatában Ratko Peric megyés püspök hivatkozott különböző, engedetlen ferencesek által bitorolt plébániák visszaéléseire, ahol jogellenesen bérmáltak, és szolgáltattak ki más szentségeket. Természetesen nem hagyta leütetlenül a legmagasabb labdát sem, azt tudniillik, hogy a jelenések népszerűsítésében kulcsszerepet játszó Tomislav Vlasicot, a látnokok lelki vezetőjét, számtalan elmélkedés íróját két évvel ezelőtt Róma súlyos vádakkal kiközösítette, tavaly augusztusban pedig – Vlasic saját kérésére – a pápa laicizálta. Jozo Zovkót, a kommunizmus által üldözött, börtönviselt plébánost elöljárói elhelyezték Bosznia-Hercegovinából, és megtiltották neki, hogy Medjugorjéval bármiféle kapcsolatot tartson. A jelenések népszerűsítésének harmadik kulcsszereplője, Slavko Barbaric 2001 szeptemberében szívrohamot kapott és meghalt. Medjugorje népszerűségén azonban e csapások mit se változtattak.
Ugyanakkor Peric megyés püspök érthetően nehezményezi azt is, hogy egyházmegyéje valóságos gyűjtőhelye lett a kóbor papoknak és szerzeteseknek, akik mindenféle felhatalmazás és engedély nélkül telepednek le. Ezzel a helyzettel nehéz megbirkózni, különösen, ha rajongó hívek és papok sokasága özönlik a látomások helyszínére, mit sem törődve egyházjoggal és engedelmességgel.
Schönborn gesztusát azonban személyes meggyőződése diktálta. A Vecernij Listnek Medjugorjéban adott interjúja alapján egyértelmű, sokkal biztosabb a jelenések hitelességében, semhogy bármilyen szinten vitatkozni akarna róluk a megyés püspökkel. A Gospa megjelenéseit a legnagyobb XX. századi Mária-kegyhelyek jelenéseivel, Lourdes-dal és Fátimával helyezte egy sorba, és rámutatott a jelenések történelmi kontextusára is. Schönborn kegyetlen fricskát adott a kegyhely hitelességét vitató püspöknek, amikor kijelentette: természetes, hogy a helyi püspök vitatja a jelenéseket, mikor a Szűzanya a nehezen megmászható hegyen jelent meg, nem a kényelmesebben ellenőrizhető püspöki palotában. De lássuk be: ez a mondat azért igazságtalan volt, különösen annak fényében, hogy annak idején Pavao Zanic markánsan fogalmazta meg saját álláspontjának rugalmasságát és készségét a bűnbánat legmesszebb menő jelének kimutatására, ha tévedése nyilvánvalóvá válna.