Az ellenzék kettős kihívása

Bár a hivatalos kampány csak a parlamenti választások április 11-i időpontjának bejelentésével vette kezdetét, a tényleges versengés már jóval hosszabb ideje zajlik. Ennek volt része a rekordsebességgel tető alá hozott költségvetési törvény is, ami egyértelműen az MSZP választási szempontjai alapján íródott meg. Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy bebizonyosodjon, miszerint Gyurcsány Ferenchez hasonlóan Bajnai Gordon sem képes rendben tartani az ország pénzügyeit. A beígért közgazdasági racionalitást felülírta a szocialista pártot fenyegető választási vereség veszélyének elhárítása, a válságkezelőnek nevezett intézkedések többsége pedig nem volt több kétségbeesett tűzoltásnál.
A hosszúra nyúlt kampányüzem több olyan fejleményt is eredményezett, amelyek alaposan felkorbácsolták a kedélyeket. Ezek közül a svéd nyugdíjrendszer esetleges magyarországi bevezetésével kapcsolatos vita kavarta a legnagyobb vihart, aminek előzményét az egyik gazdasági hetilap cikke jelentette. Mára azonban az MSZP szavazóbázisa annyira megfogyatkozott, és maga a párt is olyan mértékben vált elutasítottá a társadalom legtöbb rétegében, hogy a hatalmas energiát mozgósító, Fidesz-ellenes lejáratókampány végül csak részsikereket tudott elérni. Súlyos hiba lenne azonban ezeknek a veszélyeit alábecsülni, különösen annak a közvélemény-kutatásnak az ismeretében, ami az utóbbi napokban látott napvilágot. Eszerint az MSZP szavazóbázisának nagysága nem változott ugyan jelentősen, ám a meglévő baloldali szimpatizánsok választásokon történő részvételi hajlandósága érzékelhetően nőtt. Ezzel szemben a Fidesz támogatottsága némileg visszaesett, elsősorban azért, mert az idősebb korosztályhoz tartozók és az alacsony iskolai végzettségűek körében csökkent a legnagyobb ellenzéki párt iránti rokonszenv. Összességében nem változott a polgári erők hatalmas fölénye, ám elgondolkodtató, hogy az elmúlt nyolc esztendő megszámlálhatatlanul sok kormányzati hazugsága és sokszor éppen a nyugdíjasokat és az alacsony jövedelműeket sújtó megszorítása ellenére még mindig képesek voltak a szocialisták a bravúrra, hogy néhány hét alatt több tízezres nagyságrendben mozgassák meg a bizonytalan szavazók tömegét. Amennyiben tehát az MSZP további gyenge pontokat talál a Fidesz terveiben, akkor a választásokig hátralévő időben a két nagy párt közötti olló további szűkülése sem lesz kizárható. Nem vitás, hogy a kormányoldal bőszen fog próbálkozni, bár a pedagógusok álláshelyének biztonságáért való „aggódás”, vagy Mesterházy Attilának az egészségügyi dolgozók becsületét durván megsértő kijelentése inkább tűnik gyomorforgatónak, mint hatékony szavazatmaximáló fegyvernek.
A következmények közé sorolható, hogy a nyugdíjvitát követően a Fidesz még az eddiginél is óvatosabbá vált gazdaságpolitikai ügyekben. Mindez természetesen akkor sem jön rosszul az MSZP-nek, ha eközben nem tudott új szavazókat toborozni, hiszen – mint kiderült – a két párt közötti különbség így is csökkenthető. A szocialisták a járulékos haszon kategóriájában könyvelhetik el, hogy a legnagyobb ellenzéki párt visszafogottsága miatt bővebb kommunikációs tér juthat a Bokros-csomag reinkarnálását hirdető MDF-nek és a lényegében veszítenivaló nélkül manőverező Jobbiknak. Más kérdés, hogy a darabokra széthulló fórum szervezeti gyengesége mellett keveset érnek Bokros Lajos hatásvadász programtézisei, míg a Jobbik népszerűségének növekedése eddig nem gyakorolt jelentős hatást a Fidesz megítélésére. Ugyanakkor az elmúlt hetekben látványosan felerősödött szociális demagógia hosszú távon tehertétellé is válhat a szocialisták számára. Ne feledjük, hogy a Gyurcsány–Bajnai-korszak legtöbbször emlegetett hívószavai a „reform”, és a „válságkezelés” voltak. Bár a fenti két területen szinte semmit nem sikerült felmutatnia az említett kormányoknak, mégiscsak élt éveken át az MSZP berkein belül egy önmeghatározás, miszerint Magyarországon kizárólag a baloldal képviseli a nyugatos szellemű modernizáció ideáját. A Gyurcsány Ferenc-i instrukciók alapján vezényelt kampánygépezet miatt azonban sokadszor hullott le az álarc: a finiséhez közeledő ciklus „reformkormányzása” ugyanolyan blöff volt, mint a dübörgő gazdaság. Elegendő volt kézzelfogható közelségbe kerülnie a parlamenti választásnak és a nagy valószínűséggel prognosztizálható bukásnak, hogy rögtön felszínre törjön az MSZP valódi arculata, amelyben nyoma sincs a konstruktív vitára való hajlamnak. Helyette a polgári kormány várható „rémtetteivel” riogató, újságoldalakat megtöltő, gyújtóhangú politikai hirdetések díszelegnek a párt neve mellett, miközben a gyurcsányi útra tévedt miniszterelnök-jelölt a Fidesz elnökének Mussolinihoz történő hasonlításával fanatizálja híveit.
Eközben egy másik frontvonalon is zajlik a harc. A politikai elit iránti bizalmat a rendszerváltás óta nem látott mértékben romboló korrupciós botrányokról van szó. Az ÁSZ szerint semmis sukorói kaszinóberuházásról, a BKV-ból és a MÁV-ból elfolyt milliárdokról, vagy a költségvetési adatoknak a 2006-os választások kampányában történő meghamisításáról. Ezek közül jelenleg a BKV ügye a legsúlyosabb, mivel itt előzetes letartóztatások is voltak, és a veszteséges állami vállalat szétlopása az MSZP és az SZDSZ legmagasabb köreit is elérte. Az élete eddigi legkínosabb napjait átélő Demszky Gábor például olyan remegő hangon próbálta mentegetni magát a Fővárosi Közgyűlésben felállított vizsgálóbizottság előtt, amelyhez hasonlót a rendszerváltás óta nem látott élvonalbeli politikustól a közvélemény. Igaz, ha azt nézzük, hogy eközben mi minden történt a Városháza korábbi kiskirályaival, a szocialista Hagyó Miklóssal, illetve a szabad demokrata Mesterházy Ernővel, akkor szerencsének is mondható Demszky, mert ő talán megússza azzal, hogy „csak” a maradék hitele válik semmivé, ám nem kell lemondania semmilyen funkciójáról, és börtön sem fenyegeti. Az előbbiek ismeretében csöppet sem lehet csodálkozni, hogy ha a tömegközlekedési cégek botrányaira vagy a hasonló korrupciógyanús ügyekre terelődött a szó, a nyugdíjasok védelmében addig oly fülsértő hangerővel agitáló szocialista párti vezetők azonnal visszavonultak a szűkszavú kommünikék biztonságos falai mögé. Ők is pontosan tisztában vannak vele, hogy amíg a hetvenéves nyugdíjkorhatár, vagy az alkalmatlanság miatt elbocsátott sok ezernyi pedagógus csupán olyasféle fantom, amilyen annak idején a huszonhárommillió román vendégmunkás, illetve a hosszú bájtok éjszakája volt, addig a rendőrségi nyomozás árnyékában remegő balliberális politikusok nagyon is valóságosak. Egy újabb magas beosztású pártember hűvösre kerülése, pláne ha az illető Zuschlag Jánosnál vagy Hunvald Györgynél is nagyobb halnak számít, végzetesen befolyásolná az április 11-i nagy megméretés végkimenetelét. Egyértelmű tehát, hogy itt lehet a Fidesz kampánystratégiájának legnagyobb kihívása. Amennyiben sikerül a közvélemény figyelmét a kormányon lévők piszkos ügyei iránt fenntartani úgy, hogy közben a polgári oldal formálódóban lévő programjának szétcincálása helyett a lába kelt adófizetői milliárdokról folyjon a további nyilvános disputa, akkor a legnagyobb ellenzéki pártnak nyilvánvalóan nyert ügye lesz.