BKV: Demszky mindenről tudhatott

Előzetes letartóztatásba helyezte tegnap a bíróság Demszky Gábor bizalmasát, valamint a BKV korábbi informatikai igazgatóját és a cég volt kommunikációs főosztályvezetőjét. Eközben előkerült egy dokumentum, amely szerint a főpolgármesternek tudnia kellett azokról a BKV-s ügyekről, amelyekben főtanácsadója intézkedett.

Szilágyi Richárd
2010. 02. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A négy őrizetbe vett gyanúsítottból Fuzik Zsolt, a BKV volt informatikai igazgatója, Zelenák Tibor, a cég egykori kommunikációs főosztályvezetője és Mesterházy Ernő, Demszky Gábor bizalmasa előzetes letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság, Regőczi Miklóst, a BKV volt kommunikációs igazgatóját pedig házi őrizetbe helyezték.
A Fővárosi Főügyészség szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélyére hivatkozva kezdeményezte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróságnál. Mesterházy Ernő a gyanú szerint szándékosan rábírta a BKV vezetőit arra, hogy vagyonkezelési kötelezettségüket megszegve indokolatlan és szükségtelen szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéseket kössenek.
*
Az MR-1 Kossuth rádió tegnap hozta nyilvánosságra azt a megbízási szerződés, amelyet 2009. július 17-én Demszky Gábor kötött Mesterházyval. Ebben arra kap felhatalmazást a főtanácsadó, hogy Demszky feladatkörébe tartozó bármely ügyben, illetve az ügyekkel kapcsolatos politikai döntések előkészítésében részt vegyen és eljárjon. A főpolgármesternek így tudnia kellett egyebek között azokról a BKV-t érintő ügyekről is, amelyekben főtanácsadója intézkedett. Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője lapunknak elmondta, ők múlt héten kérték a főjegyzőtől a tegnap nyilvánosságra került dokumentumot, de azóta sem jutottak hozzá.
Demszkyt szerdán meglepte, hogy a nyomozók letartóztatták Mesterházyt, a főpolgármester azt elképzelhetetlennek tartotta, hogy a rendőrség őt is meggyanúsítsa az ügyben. Mesterházy letartóztatásával és Tóthfalusi meggyanúsításával már korábban megdőlt Demszky Gábor múlt heti kísérlete, amellyel megpróbálta elhárítani a személyére és az SZDSZ-re eső felelősséget a BKV korrupciógyanús ügyeiben. Demszky akkor arról beszélt, figyelmeztette korábbi szocialista helyettesét, Hagyó Miklóst, hogy nem helyes a BKV-nál a kézi vezérlés.
Regőczivel szemben hűtlen kezelés a vád, míg Zelenákot bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Az egyedüliként előzetes letartóztatásba helyezett, szerda este Szegeden elfogott Fuzik Zsoltot bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják. A volt informatikai igazgató vallomást tett, ügyvédje érvelése szerint azonban fogalmilag kizárt, hogy megvesztegették volna, mivel a pályázat elbírálására nem volt jogköre az informatikai igazgatónak.
A tegnap letartóztatott Fuzikon kívül már előzetesben ül Sziebert György, a BKV volt jogi igazgatója, illetve Szalainé Szilágyi Eleonóra, a BKV volt humánpolitikai igazgatója is, míg Antal Attila, a cég volt vezérigazgatója január végén került házi őrizetbe. Tóthfalusi György, a közlekedési cég igazgatóságának SZDSZ-es elnöke, a Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes sajtósaként működő Horváth Éva és annak élettársa, Mátay László is a gyanúsították sorát szaporítja.

Pontosítás. Tegnapi számunkban Bilincsben egy újabb BKV-s című cikkünkben azt írtuk, hogy „Bolla Tibor, a BKV volt vezérigazgató-helyettese”, ezzel szemben Bolla jelenleg is a BKV Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese, aki Kocsis István vezérigazgató töretlen bizalmát élvezi, munkakörét maximálisan ellátja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.