El lehet menni

Még akkor került figyelmünk középpontjába M. Róbert, amikor a vád szerint egy bérgyilkossal kivégeztette Ragyás Tónit. (Ragyás sem volt épp egy Grál-lovag, de hát a gyilkosság az gyilkosság.) M. Róbert ügyeiről tizenháromezer oldalnyi anyag született, negyven nyomozó dolgozott rajta. Nem piti zsebtolvajról van szó, hanem a sötét oldal egyik császáráról, aki minden bizonnyal a fekete sereg nevű, több száz fős, emberöléseket is végrehajtó csoport feje. Dicséretesen elfogták annak idején, s persze anyaszült ártatlannak vallotta magát. Három év után valahogy házi őrizetbe engedték. A bíró azt felelte a tiltakozásokra: „indokolatlan pánikkeltés a média részéről, hogy veszedelmes bűnözők kerülnének szabadlábra”. M. Róbert azt nyilatkozta, jó neki végre otthon, s hogy embertelen dolog volt börtönben tartani; ezek szerint kényelmetlenségei voltak. Aztán, amikor már otthon sem érezte jól magát, ismét továbbállt. A házi őrizet azt jelentette, hogy napi háromszor megnézték, megvan-e. Talán e vegzatúrát unta meg. Tettével mindenesetre azt üzente: egy közönséges bűnöző a magyar igazságszolgáltatást a pisze orránál fogva vezetheti.
Persze, vannak eredményei is a hatóságoknak. Újabban rendszeresen fülelik le a marihuánatermesztőket, s egyre gyakrabban kapják el azokat, akik megfeledkeznek a biztonsági öv bekapcsolásáról. Ugyanakkor ez az esemény megmutatja: a rendszer nemcsak túl drága, hanem oly tohonya és tehetetlen is, hogy az már életveszélyes.
Érdekesek az előkampány témái, tényleg fontos a nyugdíj meg a közlekedés, de a közbiztonságról is beszélni kellene. Az MSZP és az SZDSZ tette tönkre az egészet, ezért javaslataik kevéssé izgalmasak; az MDF annyit tud mondani, hogy ööő; a Jobbik fantáziája nagyjából a „cigánybűnözés felszámolásáig” terjed. Érdekes lenne, hogy a Fidesz mit kíván tenni – konkrétan! – a közrend védelméért.
Merthogy a rend nem terem magától. Amíg a társadalom nem áll angyalokból és dicsőült szentekből, a rendet őrizni kell. Ezért van rendőrség. Igazságot azért fontos szolgáltatni, mert bár volna igazságos rendje e világnak, az valahogy folyton megsérül. S ha ezt nem sikerül megakadályozni, legalább utólag kompenzálni illik. Ha nincs hatékony rendőrség meg igazságszolgáltatás, jön bizony a káosz. A pandúrból rabló válik. Az utcákon fekete seregek masíroznak. Vagy éppen maffióznak. Vagy éppen járókelőket inzultálnak azonosítószám és következmény nélkül.
Hallani: eztán szigorúbbak lesznek a törvények a rendőrökhöz is. Ha valamelyik szabályt szeg, köteléket bont, csúszópénzt fogad el, visszabeszél vagy lóg a cipőfűzője, ki lesz rúgva. Ez önmagában nem rossz: a rendőrnek kevesebbet legyen szabad, mégiscsak közhatalmat képvisel. De azért ne képzeljük, hogy ez a megoldás. Nem az utcai közegé az elsődleges felelősség. Ő rendszerint utasításokat hajt végre, olykor rosszakat is. Gyorsan tisztázzuk: akik 2006-ban az utcán kegyetlenkedtek, viselniük kell ennek következményeit; ám nagyságrendekkel nagyobb büntetést kellene kiróni a feletteseikre, egészen az akkori vezető politikusokig.
Negyvenezer rendőr dolgozik Magyarországon. Többségük valószínűleg tisztességes ember, aki szeretne jól dolgozni. Számos nyilatkozatból kitűnik, hogy az állomány fáradt, csüggedt, félretájékoztatott és alulfizetett. A rendőrök jogilag és fizikailag kiszolgáltatottak, egyre nagyobb elvárásoknak kell megfelelniük, míg a sötét oldal stramm rendszerben, kitűnő infrastruktúrával, egyre jobb fegyverekkel és kocsikkal, kiterjedt informátorhálózattal dolgozik. Így aztán egy főbűnöző csak úgy elsétálhat a rendőrség szeme elől. Vagyis pocsékul működik a rendszer. S akkor a rendszer működtetőit kell elővenni először.
Hiszen, mint tudjuk, fejtől büdösödik a hal.