A BKV volt vezetői, Antal Attila és Balogh Zsolt is terhelő vallomást tettek Hagyó Miklós, az MSZP volt budapesti főpolgármester-helyettese, illetve Tóthfalusi György, a közlekedési cég igazgatóságának SZDSZ-es volt elnöke ellen. Az ATV honlapjának információját lapzártánkig se a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), se a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője nem erősítette meg. Az Antal elleni büntetőügyben indult nyomozást – amelyben a Blikk szerint Balogh vádalkut kötött a nyomozókkal – Hagyó mentelmi joga miatt az ügyészség veheti át. Tafferner Éva, a BRFK munkatársa a Magyar Nemzetnek azt mondta: „Ma vasárnap van és nem gondolom, hogy hétfőig bármi változna ebben a büntetőfeljelentési ügyben. A gyanúsítotti vallomások tartalmáról eddig sem adtunk és ezután sem adunk információkat.” Fazekas Géza, a KNYF szóvivője azt közölte, jelenleg nem folytatnak nyomozást az ügyben, és pillanatnyilag a lapunkban bemutatott Hagyó-féle belső feljegyzés sem szerepel a nyomozati iratok között. – De ez változhat – jegyezte meg. Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármestert, Hagyó egykori főnökét is kerestük az ügyben tegnap, de csak annyit közölt, hogy „most zavarjuk”, és lecsapta a kagylót.
Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke órákon át tárgyalt tegnap Hagyóval a BKV körüli botrányokban betöltött szerepéről. Burány a találkozó részleteiről nem kívánt nyilatkozni, de azt megerősítette, hogy hétfő reggelre összehívta a budapesti elnökség rendkívüli ülését. A Hír TV úgy értesült, az MSZP vezetése ultimátumot adott Hagyónak, amely szerint keddig kell döntenie arról, önként lép viszsza a budapesti listáról, vagy pártja veszi le onnan.
Emlékezetes, hogy a Magyar Nemzet hozta nyilvánosságra azt a belső feljegyzést, amelyben Hagyó az MSZP főpolgármester-helyetteseként 2008-ban arra „kérte” a BKV vezetését, hogy mielőtt bármilyen változást kezdeményeznek a közlekedési társaság szervezeti felépítésében, azt vele előzetesen közöljék. Ez a dokumentum az eddigi egyetlen bizonyítéka annak a feltételezésnek, miszerint a szocialista Hagyó kézi vezérléssel működtette az önkormányzati céget. Többször is figyelmeztette korábbi szocialista helyettesét, hogy nem helyes a BKV-nál a kézi vezérlés – védekezett szinte azonnal Demszky Gábor. Az SZDSZ-es főpolgármester támadására Hagyó úgy reagált, hogy „az idő és az igazság jó barátok, azaz előbb-utóbb minden kiderül. Én az idővel és az igazsággal is szembe tudok nézni.”
Hűtlen kezelés A fővárosi Fidesz-frakció feljelentése alapján a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt indított eljárást a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) egyik közbeszerzési pályázata miatt, amely visszásságairól lapunk már tavaly októberben beszámolt. György István, a fővárosi Fidesz frakcióvezető-helyettese elmondta, a gyógyfürdők beléptetőrendszerének kétmilliárd forint értékű közbeszerzési eljárása során a győztesnek kihirdetett pályázati anyagban már a beadás után 22 oldalt kicseréltek. A Magyar Nemzet úgy tudja, a BGYH közbeszerzései körüli ügyeket az a Horváth, Dóczi & Lehmann Ügyvédi Iroda intézi, amely egyben Hagyó Miklós privát cégének, a Wirtass Kft.-nek is jogi képviselője.
Kocsis sem adna pénzt. Kocsis István BKV-vezérigazgató szerint kár egyetlen fillért is beleölni az öreg BKV-buszokba, mert egyre nő a meghibásodás valószínűsége és gyakorisága, valamint a karbantartás költsége is. Kocsis a Vasárnapi Híreknek adott interjúban arról is beszélt, mivel „a láthatáron sincs” ezer új buszra pénze a BKV-nak, ezért ha volna fedezet lízingre, akkor kiírhatnának közbeszerzést. Ez 10-12 milliárd forintos költséggel járna, de ennek sincs meg jelenleg a fedezete.
Megvan, kik rabolhatták el az ötéves szombathelyi kisfiút, amíg az apa elrohant a cumiért















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!