Növekvő cenzúra. A 2008-as pekingi olimpiát követően a kínai kormányzat több száz új szabályozást vezetett be az országban dolgozó külföldi sajtómunkásokkal szemben, amelyek tovább növelték az állami kontrollt a sajtóban – állítja friss felmérésében az Újságírók Nemzetközi Szövetsége. Tanulmányuk szerint több esetben az újságírók csak a Hszinhua (Xinhua) állami hírügynökség anyagaiból dolgozhattak, nem utazhattak el több helyre tudósítani, és bizonyos tartalmak csak Hongkongban jelenhettek meg. (MN)
Washington Kínához fordul, amikor megpróbál úrrá lenni a pénzügyi válságon, Irán és Észak-Korea ügyében, valamint a klímaváltozás elleni küzdelemben is, ám ez a fegyverügylet veszélybe sodorhatja kapcsolatainkat – közölte a hét végén Ho Ja-fej (He Yafei) kínai külügyminiszter-helyettes Jon Huntsmannal, az Egyesült Államok pekingi nagykövetével. Az MTI által is idézett kínai védelmi minisztérium nyilatkozatában élesen elítélte a legújabb amerikai–tajvani fegyvereladási ügyletet. A tárca ezért azt is bejelentette, a kínai fél úgy döntött, hogy felfüggeszti a katonai érintkezéseket, a küldöttségek kölcsönös látogatásait az Egyesült Államokkal. Peking szerint a washingtoni bejelentés negatív hatással lesz a két nagyhatalom közötti együttműködésre.
Az amerikai kormányzat pénteken jelentette be, hogy jóváhagyta azt a Tajvannal kötött megállapodást, amely szerint a távol-keleti sziget amerikai fegyvereket vásárol 6,5 milliárd dollár értékben. Az ügylet annak a tizenegymilliárd dolláros fegyverszállítási csomagnak a része, amelyre még George W. Bush elnök tett ígéretet Tajvannak 2001-ben. A megállapodást részletekben teljesítik, politikai és költségvetési megfontolásokból. A Pentagon honlapján olvasható beszámoló szerint Tajvan többek között 114 Patriot rakétát és 60 darab UH–60M Black Hawk típusú helikoptert vásárol az Egyesült Államoktól.
A fegyvereladás súlyosan megsérti a térség eddig is igen érzékeny biztonsági helyzetét, és ezzel a lépéssel az amerikaiak megsértik Kína belügyeit és nemzetbiztonságát – idézte az amerikai CNN hírtelevízió Ho Ja-fej első reakcióját. A Pentagon sajnálkozását fejezte ki a kínai döntés miatt. Az amerikai védelmi minisztérium ugyancsak sajnálja, hogy Kína szankciókat helyezett kilátásba a Tajvannak hadianyagot szállító amerikai vállalatok ellen. Az amerikai közlemény emellett arra is kitért, hogy az Egyesült Államok a most megkötött megállapodással ellentétben továbbra sem szállít F–16-os típusú vadászrepülőket Tajvannak, főleg, hogy azt Pekingben évek óta ellenzik. Csien Li-hua (Qian Lihua), a védelmi minisztérium külügyi hivatalának igazgatója az Egyesült Államok pekingi katonai attaséjával is közölte a kínai válaszlépéseket.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!