Mégis ingatlaneladásból fedezné a Külügyminisztérium azt az idei költségvetésben szereplő 2,1 milliárd forintos tételt, amelyről korábban azt állították lapunknak, hogy noha betervezték, az idei évben mégsem valósul meg. A szaktárca végül egy január 19-én kiadott, a magyar uniós elnökségi felkészülés fontossága miatt a közbeszerzési eljárások leállítása alól a Külügyminisztériumnak felmentést adó kormányrendeletre hivatkozva azt írta, a költségvetésben szereplő Intézményi beruházások címszó alatti tételt a külképviseleti ingatlanok értékesítéséből befolyó bevétel fedezi. Ezt lapunknak pénteken Balázs Péter is elismerte. Mint a külügyminiszter fogalmazott, az ingatlanok eladására tett lépéseket a szaktárca valóban megindította, és tervei szerint a friss értékbecsléseket követően meginduló közbeszerzési eljárások után a szóban forgó ingatlanokból származó bevétel az év második felében, tehát a választásokat követő időszakban áll majd a tárca rendelkezésére. Balázs Péter azonban csak néhány eladásra kínált ingatlant tudott felsorolni. Ezek között említette például az egykori bonni nyugatnémet magyar nagykövetség üresen álló épületét, amelyre szerinte máris lenne vevő, vagy a régi zágrábi követségi rezidenciát. A szaktárca szerint az ingatlanok felett a tulajdonosi jogkört a Magyar Vagyonkezelő Zrt. gyakorolja, és az értékesítésről is ők döntenek.
Az ingatlaneladásokkal kapcsolatban a külügyminiszter leszögezte, az épületek jelentős, a magyar uniós elnökségre szánt 2,1 milliárdos költségvetési tételnél nagyobb értéket képviselnek, ezért az uniós elnökségi felkészülésre szánt öszszegek nincsenek veszélyben. Balázs Péter az eladásokat azzal indokolta, hogy a szaktárca feleslegesen nem akar olyan külképviseleti ingatlant fenntartani, amelyet a magyar diplomácia már nem használ. Mint fogalmazott, az értékesítéseket megvitatják az uniós elnökségi felkészülést koordináló négypárti parlamenti bizottságával is, amelynek mindenről részletes tájékoztatást nyújtanak. A Fidesz ezzel kapcsolatban egyébként erre a hétre a bizottság rendkívüli ülését kezdeményezte.
Megvan, kik rabolhatták el az ötéves szombathelyi kisfiút, amíg az apa elrohant a cumiért















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!