Levél haza

Drága anyuka! Remélem, tetszett nézni a legutóbbi ülésnapot a televízióban, mert interpelláció közben enyhe mosolyt helyeztem a szájam jobb sarkába, az a mamikának szólt, hiszen aznap volt a szülinapja. Gondolatban virágot is küldtem, ezer szál rózsát, pedig egy is szebben beszél. A gondolatban küldött virág hamar odaér, nem hervad el, és mindig illatozik! Lelki füleimmel már hallom is anyuka aggódó hangját, jaj, kisfiam, miért pazarolod a pénzedet ezer szál rózsára! Csak ne tessék aggódni, telik rá! Majd éppen anyukától fogom sajnálni a virágot! Egyébként is annyi a pénzem, mint égen a pelyva, mert keveset gyűjteni nem érdemes, az a lúzerek kiváltsága. Anyuka nem lúzer, nehogy meg tessék sértődni! Tényleg igaz a mondás, csak az első százmilliót nehéz összegereblyézni, a többi már hullik magától. Szerintem Jókai Marci rólam mintázta a magyar nábobot, pedig soha nem találkoztunk. Úgy hallom, ő is képviselő, csak ritkán jár ülésre, de a csülkös bablevese first class! Nem tudom, miért éppen ő a nagy mesemondó, tíz nagyobbat is tudok, csak az én frakciómból. Mindegy, ne politizáljunk, árt a mirigyeknek, hehe.
Emlékszik anyuka, honnan indultam? Egy csőszkunyhóból, amit a megáradt Duna sodort partra a Parlament előtt. Habszivacs volt a nyoszolyám. A kormányőrök naponta végigkergettek a rakparton. Engem is váratlanul ért, hogy a cégem pályázatot nyert, ráadásul negyvenkilencszer kaptam meg az áfát. Az áfa olyan, mint a kabala nyúlláb. Ha zsebben van, tapogatni kell, úgy hoz szerencsét. De hagyjuk a sötét múltat!
A cégem húszemeletes irodaházát eladtam magamnak, pedig nem is volt rá pénzem, de a cégem meghitelezte. A hitelt vissza se kell fizetnem, mert közben a cég megszűnt. Hiába, ez a válság mindenkit tönkretesz. De nem is jó adósnak lenni. Emlékszem, anyuka is mindig visszament a boltba, ha tartozott tíz forinttal Csopaki bácsinak! Hála a nyúllábnak, beütött a biznisz, ötszázezer síanorákot exportáltam Szudánba, a bevételből meseszép görög szigetcsoportot vettem, tizennyolc halászfaluval. Növényzet nulla, a lakosság csupa fogatlan múmia, ha nem halásznak, a kövek között botorkálnak. Nem értem a nyelvüket, ettől a hajamat tépem. Anyuka is mindig bosszankodott, amikor a traktoros Balogh ittas befolyásoltság alatt mesélte el az életét. Egy szavát se értettük, csak a nyála folyt hűvös halomba. Márciusban akciós magyar nyelvtanfolyamot indítunk a szigetlakóknak, az állam fizeti a toleranciaalapból, a legjobbak között kisorsolunk ötszáz darab számzáras, műbőr aktatáskát. A támogatás fejében vállaltam, hogy télire a szigeten tároljuk a magyar gáztartalékot, remélem, senki nem csapolja meg, mint a Barátságtalan csőolajvezetéket.
Jövő héten kezdődik a kikötő építése, képzelje, anyuka, világítótoronnyá alakítjuk az ismeretlen áfa-visszaigénylő huszonegy méteres márványszobrát! A szeme világítani fog, mutatja az irányt az eltévedt hajósoknak. Az irodaházamat szétszedve átszállítottuk, és hamarosan felállítjuk a sziget legmagasabb pontján, ahol most valami romos templom omladozik, a sok marha turista pedig fényképezi. A kövekből kerítés épül a teniszpálya mögé, kinek van kedve a szakadékba mászkálni minden elütött labda után. Ebből is látszik, bőven vannak gondjaink. Az irodaházat át is kell alakítani, lesz benne celeblovarda, műdzsungel szovjet krokodilokkal, wellness nővérfürdő, keresd a szüzet labirintus és húsz darab tengerre néző szexlakosztály. Az ellenőrök kényesek a szállásra. A repülőtér és az irodaház között luxus BKV-járat fog közlekedni (VIP-troli!), ha a drága mama szeretne rajta ellenőr lenni, megoldom. Akad még takarítónői állás, de a konyhán is akad munka, nem kell minden februárban félpanzióval halkocsonya után kóvályogni Zamárdiban, anyuka annál többet érdemel!
Amúgy mi újság otthon? Szultán kutyus él-e még?