Cabanas a mexikóvárosi Águilas de América egyik idegenlégiósa, aki 2003 óta ontotta a gólokat itt, akárcsak hazája válogatottjában, és egész Paraguay neki szurkol, hogy ne csak életben maradjon, hanem júniustól valóban játszhasson a dél-afrikai világbajnokságon is. A futballsikerre éhes szurkolók nem alaptalanul reménykednek, mert ezt maga Cabanas mondta édesapjának, a sajtó persze rögtön megszellőztette a hírmorzsát.
Ez azért nem lesz ilyen egyszerű, mert akármilyen furcsán is hangzik, de a mexikóvárosi ügyészség azonnal kihasználta a tényt, hogy javult Cabanas állapota, és azonmód ki akarta hallgatni. Tudniillik a fejlövés egyetlen szemtanúja szerint az egyébként is jól megtermett focista heves szóváltásba keveredett egy José Jorge Balderas Garza nevű és gyaníthatóan alvilági személlyel, akiről alaposan feltételezhető, hogy ő lőtte meg a paraguayi válogatott csatárt. Az igazságügyi orvos szakértők viszont kénytelenek voltak megállapítani, hogy egyelőre elmarad a tanúmeghallgatás. Ugyanis a kórház idegsebésze, Ernesto Martínez Duhart jelezte: lehet, hogy beszélni már tud, de a meghallgatás idején még biztos nem fog emlékezni a történtekre; azt már felfogta, hol van, de hogy miért, azt még nem. Az is igaz, hogy már mind a négy végtagját tudja mozgatni, de az egyre valószínűbb felépülésnek van egy árnyoldala: az América csapatának egyik képviselője közölte, hogy – mielőtt még valóban vallomásképes lesz a gólzsák – a várható halálos fenyegetések miatt megerősítették a család védelmét is.
Magához tért a fejbe lőtt paraguayi csatár
Salvador Cabanas, a paraguayi válogatott csatára igencsak meglepte a mexikóvárosi Los Ángeles del Pedregal kórház orvosait, mert január 25-én hajnalban homlokon lőtték ugyan egy helyi szórakozóhely mosdójában, de részben rendkívül erős fizikuma miatt öt nap elteltével nemcsak magához tért, hanem már fel is kelt. Golyóval a fejében.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!