Szerda óta nem viszik az Egyesült Államok kórházaiba Haitiról a különleges kezelést igénylő életveszélyes sérülteket, a főváros, Port-au-Prince nemzetközi repülőterét ellenőrző amerikai katonák nem engedélyezik a betegszállító repülőgépek felszállását. A döntés hátterében az áll, hogy Floridában, amely eddig több mint ötszáz sebesültet fogadott be, a kórházakban nincs több hely, s az sem tisztázott, hogy a rászorulók ellátására vállalkozó szövetségi államok kapnak-e és milyen összegű központi támogatást a szükséges kezelésekhez. Igaz, sem a Fehér Ház, sem Florida nem adott utasítást a betegszállítás leállítására, de az amerikai katonák sem kaptak utasításokat, hogy a megtelt célállomások helyett hová küldhetik a mentőrepülőket. Egészségügyi szakemberek attól tartanak, hogy a bürokrácia lassúsága miatt sok emberhez későn jut el a segítség – írta a Reuters.
Az ENSZ világélelmezési programja (WFP) szombaton a haiti főváros 16 pontján kezdte meg a segélyosztást, amely a tervek szerint két hétig tart. Egy-egy családnak 25 kilogramm rizst adnak, s remélik, hogy kétmillió emberen segíthetnek. A családi csomaghoz élelmiszerjegy ellenében lehet hozzájutni, jegyet azonban csak nők kapnak, az élelemért gyakran elkeseredett csatákat vívó férfiakat távol tartják az elosztóhelyektől – írta a BBC.
A hét végén a dominikai határon őrizetbe vették egy idahói gyermekmentő szolgálat tíz alkalmazottját, akik 33 gyereket akartak kivinni Haitiról. Illegális örökbefogadással gyanúsítják őket, a csoport vezetője azonban állítja: a kicsiket egy dominikai árvaházba akarták menekíteni, s ehhez megvoltak a szükséges engedélyek. Még tisztázásra vár, hogy a káoszt kihasználó gyermekkereskedőket fogtak-e el, vagy maguk is áldozatokká váltak.
Összedőlt házak Szecsuanban. A Richter-skála szerint 5,2-es erősségű földrengés rázta meg tegnap reggel a Kína délnyugati részén lévő Szecsuant, egy ember meghalt és tizenegy megsérült. A 3,5 milliós Suining városában legkevesebb száz épület összedőlt.
Megvan, kik rabolhatták el az ötéves szombathelyi kisfiút, amíg az apa elrohant a cumiért















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!