Élő közvetítés
Skócia
ÉLŐ
Svájc

MÁV: terhelő iratok tűnhetnek el

Bákonyi Ádám
2010. 02. 15. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy tudjuk, hogy a MÁV-nál készülnek a kormányváltásra: gőzerővel folyik az iratmegsemmisítés. Értesüléseink szerint már az új székházba való költözés során is nagy mennyiségű iratanyagot semmisítettek meg, és jelenleg is folyik a válogatás, a terhelő dokumentumok eltüntetése. A közelgő kormányváltásra való készülés jele az is, hogy eltávolították az első sorból Heinczinger Istvánt, akinek a nevéhez számos vitatott intézkedés köthető, egyebek között a székházbérlés. Emlékezetes, csütörtök reggel kilenc órakor rendőrök szállták meg a MÁV Informatika Zrt. Krisztina körúti székházát végkielégítésekről, tanácsadói szerződésekről, munkaszerződésekről szóló dokumentumokat keresve.
Mint azt lapunk korábban közölte: a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi főosztálya hűtlen kezelés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a társaságnál történt visszaélésekkel kapcsolatban. A feljelentés és az eljárás eddigi adatai alapján gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a cég jelenlegi vezetője, Hosszú Sándor döntései jelentős kárt okoztak a társaságnak és magának a MÁV-nak. A rendőrség szerint bár a két ügynek nincs köze egymáshoz, azt elismerik, hogy a cégnél hasonló konstrukció alapján kötöttek tanácsadói és munkaszerződéseket, mint a BKV-nál. Tafferner Éva BRFK-szóvivőtől megtudtuk, csütörtök este nyolc óráig tartott a házkutatás, és három hatalmas zsáknyi dokumentumot foglaltak le.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.