Méltóságos Úr! Nekem igen Kedves Uram Barátom!
Rég az ideje, hogy a’ Tudós Társosághoz semmit nem irtam, de nem a’ restség vagy puhaság okozta, mert szüntelen abban foglalatoskodom, hol találhatnék olj régiséget, meljel a’ tudos társoságot gyönyörködtethetnem. Mivel pedig sohunnan nem vehetek, nem találhatok, ugy itilem: Jó volna a’ Tudos Társoságnak tudtára adnom, a’ mint már leirtam volt a’ Csiki Nagy B. Asszonyi Templom épittetett volt Krisztus születése után 888. esztendőben, ezen Templom régi és igen kitsin lévén, én ell rontattam 1796-ban (a’ santuariumat meg hogyván a’ régiségnek meg tartásáért) meg nagyíttattam, úgy hogy a’ mely annak előtte 15 öl volt, most 18 öles; midőn ezen Templomnak kőfalait rontatnám, találtatott az eszak felől való részének a’ fala között, belé rakatott egy ember fenn állva, kinek minden tsontjai egy más után, a’ maga heljein heljben voltak, a’ kezi között egy pár Patkó, meljeknek edgyiket néha Püspök Batyáni Ignátz Urnak vittem, a másikat a’ Pallér magának tartotta, a’ Patkó annyival különbözött a mostani hazánk Patkojától, hogy a’ hol a’ szegek voltak, úgy be volt vágva körül, hogy a’ szegeknek a’ feje belé holt a patkó vágásába. Az Agy Koponyaja alja nagy volt, hogy a’ homloka egy araszt vettett, a’ szár kóntza pedig hosszabb egy singnél. Egy köre pedig ez vólt irva, Johannes Minister. Azt itiltük vagy valami gonosz tévő vólt és eleve nem oda rakatott. Vagy valami híres mester ember, és meghalálozván, az akkori Pogányok modgya szerent fen állva bérakatott a kőfalba.
Találtattak a’ Templomon kívül valami réz csészék, meljek meg voltak romolva, és egy réz üstnek kettős egyben fatsart fülei, egy harom fertaly sing hoszuságu rez kés zölden meg lakérozott, meljnek a markolatja végin egy küs hajó forma üresség volt és azon egy juk. Az csészéket, el vitte néhai Mgos Székely Dávid Cancellarius Ur, a’ kest Betzmann kapitány Ur valami Generalisnak adta. A véllekedés a’ volt rollok, mint hogy Pogányok voltak abban az üdőben, a’ csészék füstölő eszközök vóltak, a’ réz üstökbe az áldozatra való állatoknak vére vétetett, és a fen megirt késsel öletett meg az aldozatra való állat. En midőn ezen vélekedésemet, mind az emberröl, a’ fen irtról, mind az talált edényekről. Nehai fen irt Grof Püspök uramnak mondottam, heljben hatta.
Találtatott egy küs Bálvány, Ló forma, esztet el vitte Mgos Báro Vétsei Zsigmond Úr. A materiáját nem tudtuk meg itélni, mi volt, de nem alatson materia lehetett, a’ mint a’ mesterséges munkának rajzolása mutatta. A Múlt esztendőben el küldöttem vala a’ Tatár khan levelit is in originale, és a Törö(k) Császár articulussit midőn békességet köttött a magyarokkal. Nem tudom, vették-é vagy nem, mivel az ólta semmi tudosítást a Tudos Tár(sa)ságtól nem vettem, a ki vagyok.
A gyűrött ingű garázda















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!